Nagy László: Tengerek ködében

Tengerek ködében jön a fecske, gólya,
déli szél fújja, segíti hazafelé.
Vakmerő pacsirta fölnyilall az égbe,
ó, ha röptét kedvem is követné!
 
Ég s föld a forró áramokat érzi,
dombon, lapályon fényesen serken a fű,
a földet örömmel tiporja az állat,
csattognak a szárnyak, szállj meg te tiszta derű! 

Szabó Lőrinc: A gólya

Veszekedtem a kisfiammal, 
mivel kerülő úton át 
megtudtam, hogy az óvodában 
elcsábított egy úrilányt. 
Minden hatalmam összeszedve 
szidtam, hogy rengett rá a ház: 
- Jól nézünk ki! Mi lesz a vége, 
ha majd a kislány lebabáz? 
  
- Azonnal orvoshoz mentek! - 
mondtam, és Lóci nevetett, 
nevetve mondta: - Nem én, a gólya, 
az hozza majd a gyereket! - 
Ezt mondta Lóci kipirultan, 
s mérgesen nézett rám nagyon: 
- Nekem nem lehet kisfiam, hisz 
még én is kisfiú vagyok. 
  
Nevetett, és én is nevettem, 
ha már a baj így megesett, 
s aztán leültem s nekifogtam 
megírni ezt a versemet, 
leültem, de nem ment a munka 
mert költeménynek ez kevés, 
szidtam Lócit, hogy rossz a ziccer, 
rágtam a ceruzám hegyét. 
  
S hogy tele lett a szám grafittal, 
lehetett egy órája már, 
a vitrin ajtaján kiszállott 
a hosszúcsőrű, nagy madár, 
kiszállt a gólya s ott keringett, 
néztem a szárnyát, nagy begyét, 
a szárnyát néztem s egyre féltem, 
hogy leadja a névjegyét/.../

Zelk Zoltán: Gólyamadár, gólyahír

Tudjátok-e, mi a hír?
Kinyílott a gólyahír!
Gólyahír virít a réten,
gólya repül fenn, a légben.

Most jött a tengeren túlról,
Afrikából, messzi útról,
nincs a vállán tarisznyája,
ezért nincs is vacsorája.

No de azért majd csak akad,
hogyha talál egy mocsarat,
szegény békák bánatára
lesz bőséges vacsorája!

Tudjátok-e, mi a hír?
Kinyílott a gólyahír!
A rét mellett, egy kis tóba'
békacombot tart a gólya.

Weöres Sándor: Tél

Hó a mező takarója, 
hűvös a nap, fogy a láng. 
  
Délen a fecske, a gólya 
gondol-e ránk? 
  
Nincs dal az ég hidegében, 
károg varjúsereg. 
  
Mégis a szán fut a jégen, 
gyerekek! 

László Gyula: Tavaszköszöntő

Fut a felhő fent az égen, 
tavaszi szél hajtja. 
Kizöldült a domb oldala, 
pelyhedzik a barka. 
  
Sürgönydróton fecskék ülnek, 
hazajött a gólya: 
ereszünknek, kéményünknek 
újra van lakója. 
  
Csiripelnek, kelepelnek, 
köszöntik a tájat: 
csöppnyi csermelyt, békás tavat, 
országúti fákat, 
  
pihenésre nincsen idő, 
javítják a fészket. 
Szalmaszálat gyűjtögetnek, 
s puha tollpihéket.

Kányádi Sándor: Tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött, 
bűvöli a béka. 
Alig várja, hogy leszálljon 
elé a zsombékra. 
  
Szállj már alább, gyere, gyere, 
ne félj tőlem, szentem! 
Szúnyogot én már náladnál 
nagyobbat is nyeltem. 
  
Így biztatja a szúnyogot 
meredt szemű béka, 
amikor a tóra vetül 
a gólya árnyéka. 
  
Ám a béka se lát, se hall: 
ne félj, szúnyog úrfi! 
Hamm, bekaplak, de hálából 
megtanítlak úszni. 
  
Ugrik is már, és a szúnyog 
mintha nem lett volna. 
De a gólya sem hiába 
szállott le a tóra. 
  
Csőre villan, mint a penge, 
csattan, mint az ostor: 
nyakon csípi béka úrfit, 
s viszi szúnyogostól.

Kányádi Sándor: Pipál a hegy

Pipál a hegy, s a hegy alatt 
pipál a kémény. 
Üresen tátong, nem ül a 
gólya a fészkén. 
  
Csupán a varjak csapata 
potyázgat erre-arra. 
Néma a kert, elcsörrögött 
belőle a szarka. 
  
A verebek még gondtalan 
bukfenceznek a porban. 
Süt még a nap, de melege, 
a melege már hol van?

Ahmet Hásim: Gólyák a Holdfényben (Mehtápta lejlekler)

Álldogálva a tó partján, hosszan, mozdulatlan,
Gólya-gólya álmodik holdas bódulatban...
A magasban mint azúrszín tó a menny ma este.
Rovarok a csillagok fönn az égi habban...
Nincs madár vadászni őket mennyei vizekben, 
Fényparányok tömegét falni szakadatlan? 
Ilyen égi rejtelmekről lenn a földi parton
Gólya-gólya álmodik holdas bódulatban...

Vas István fordítása

Nemes Nagy Ágnes: Gólya az esőben

Tárt ablakban ültem én,
sűrű esőt néztem én,
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.

Fészke-égett gólya állt
a fenyőfa tetején,
mint egy fura címer-állat
égi paizs közepén,
állt fehéren, feketén,
a fenyőtű szúrta lábát,
imbolygott az ág tövén,
mégis címert állt a fán,
mint egy bátor pelikán,
eső koppant a fején -

hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.

Tompa Mihály: A gólyához

Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólya- madár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.
 
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak:
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fogyva van és megdermedett.
 
Ne járj a mezőn, temető van ott :
Ne menj a tóba, vértől áradott:
Toronytetőkön nézve nyughelyet:
Tüzes üszökba léphetsz, úgy lehet.
 
Házamról jobb ha elhurcolkodol.-
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségb'esést ne hallanál alól
S nem félhetnél az ég villámaitól?
 
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár,
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted :
Nekünk csak egy- volt! az is elveszett!
 
Repülj, repülj! és délen valahol
A bújdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk.
 
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul :
Van aki felkél és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.
 
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.
 
Beszéld el,ah...! hogy...gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk :
A kidült fában örlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.
 
Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen! 

Szigeti Piroska: Gólyahívogató

Hosszú lábú gólyamadár, 
Hej, de régen nem láttunk már. 
Rég messze van ősz és tél, 
De jó lenne, ha jönnél! 
  
Megvan még a régi fészked 
Ide kell hát visszatérned! 
Gábor nap is elmúlt már, 
Szépen zöldül a határ. 
  
Mikor halljuk kelep, kelep, 
Tudjuk itt van a kikelet. 
Patak partján zöld a nád, 
Gólyamadár, várunk rád!

Szűcs Imre: Csizma van a gólya lábán

Csizma van a gólya lábán,
piroslik a szára,
piros, piros, égő piros,
két rubint az ára,
bele is lép a kótyonfity
minden pocsolyába!

Érdekesség

Türingiában nem a nyúl, hanem a gólya viszi a húsvéti tojást.

Néphit

A beregi Tiszaháton úgy tartják, hogy Szent István napján (augusztus 20.) mennek el a gólyák.
***
A népi hiedelemvilág a gólyát is a tavasz egyik hírnökének tartja.
***
A gólyát szerencsemadárnak, Isten madarának is tartják.
Ha egy házon fészket rak, az védve van a tűztől, és villámtól.
***
Ha leverik a fészkét, az a házra szerencsétlenséget hoz.
***
Ha egy fiatal lány látja meg először a hazatérő gólyát, még abban az évben férjhez megy.
***

Jóslás a gólyatoll tisztaságából

Március 19. - József nap:
A második meleget hozó szent, Szent József a famunkások védőszentjének, Jézus nevelőapjának napja.
Március ezen napjához időjárás-, termésjóslás és haláljóslás is fűződik.
***
A hagyomány szerint ezen a napon szólalnak meg először a madarak, mert Szent József kiosztotta nekik a sípot.
És ekkor érkeznek meg a fecskék is: "Fecskét látok, szeplőt hányok!"
De ezidőtájt várták vissza a gólyákat is, amelyek tollazatának tisztaságából jósoltak. Ha tiszta fehér volt a tolluk színe, akkor szűk esztendő várt rájuk, viszont, ha koszos volt, akkor bő termésre számíthattak.
Forrás: hoxa.hu

A honfoglalás kori gyógyítás emlékei

"A gyógyításhoz szükséges révült állapotot, a túlvilági utazás hangulatát, a sámán úgy idézte elő, hogy dobját ütve, éneklésbe fogott. Ritmus és hang fontos kellékei voltak a gyógyító rítusnak. A megidézett segítő szellemek erősítették a gyógyító sámánt a betegség(szellem)ek elleni harcában. A dobbal való gyógyítás emlékét őrizte meg számunkra a gyermekfolklór, egy mondóka formájában:

Gólya, gólya, gilice
Mitől véres a lábad?
Török gyerek megvágta
Magyar gyerek gyógyítja
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel!"

Forrás: Magyar Néprajz VII.

Állatmaszkos játékok

"Meglepően hasonló, sőt lényegében ezzel megegyezik a magyar gólyamaszk. Az egész magyar nyelvterületen ismeretes. Gólyának öltözött személyek megjelentek a farsangi játékokban, a fonóházakban és a lakodalmakban. A gólyamaszk szinte pontosan úgy készül, mint a vogul darumaszk. A nyélhez erősített, fából készült csőr két részből áll. Az alsó rész mozgatható, amellyel a játékos csattogtat. Így utánozza a gólya hangját. A játékost lepedővel takarták le, amely alól csak a gólya csőre látszott ki.

A gólyamaszk és a darumaszk feltűnő egyezése nem hagy kétséget a tekintetben, hogy a gólya párhuzamba állítható a daruval, és a magyar néphagyománynak olyan kulturális emléke, amelynek eredete a magyarság kereszténység előtti hiedelemvilágában gyökerezik."

"A gólyamaszk formailag a csattogtató maszkok csoportjába tartozik. A gólya alakításának legfontosabb részét a csőr elkészítése jelentette. A csőr fából készült, ez volt az általános, de alkalmilag, rögtönzésszerűen más módon is formálták. A fából készült csőr a nyélhez erősített felső és alsó részből állt. Az alsó rész mozgatható volt, amellyel a játékos csattogtatott, a gólya kelepelését utánozta. A facsőrt rendszerint pirosra festették. A szemet megrajzolták vagy gombbal imitálták, olykor üveggombot erősítettek a csőrre. Más, esetleges variáció szerint egy botot piros ruhadarabbal vagy piros kendővel csavartak be, s azzal alakították a gólyafejet. Néhol a gólya csőrét egy kihegyezett, pirosra festett pálcából alakították ki. A fejet rongyokból formálták, amelyre a szemet ráfestették. A csőrt, fejet tartó rudat a játékos kissé meghajolva maga elé fogta. A rúdra, illetőleg az alakoskodóra vállkendővel bevarrott lepedőt borítottak, amellyel a gólya testét és szárnyait utánozták. Az általános gyakorlat szerint a játékost lepedővel takarták le, az alól csak a csőr látszott ki. A lepedőre – a gólya szárnyának imitálására – jobbról-balról egy-egy fekete ruhadarabot, fekete kendőt vagy lúdszárnyat erősítettek.

A gólya többnyire a megjelenésével váltott ki érdeklődést. Az egyszerűbb jelenetekben csak csattogott, majd megállt és jobbra-balra forgatva a csőrét, kelepelgetve „figyelte” a nézőket. A játékosabb jelenetekben a gólya a csőrével csipkedte a lányok hasát, mellét. Gyakori volt, hogy a gólya a csőrében egy rongyból, kukoricacsutkából stb. készített kis babát vagy bolti játék babát vitt (ez esetben kereplővel utánozták a gólya hangját), és a babát egy lány ölébe tette. Ez mindig nevetésre, tréfára adott okot. A babajelképet komolyan vették. A babát kapó lány mint nemkívánatost továbbdobta valamelyik társának, az ismét tovább; igyekezett mindenki megszabadulni tőle, aminek a hátterében az az általános hiedelem állt, hogy a gólya hozza a gyereket, s ez leánynak nem volt kívánatos."

Forrás és teljes szöveg: Magyar Néprajz VII.

Bulgária - Maternica Ünnep

Március 1. - Maternica - Baba Marta ünnepe Bulgáriában
Március elseje a bolgárok számára a tavasz kezdetét jelenti. Ezen a napon a rokonok, barátok és ismerősök régi hagyomány szerint piros és fehér fonalból készült martenicát ajándékoznak egymásnak. A piros szín a gonosz erők távoltartására szolgál, a fehér szín az egészség, az erő és a boldogság jelképe. A népszokás szerint, amikor az ember az első fecskét vagy gólyát megpillantja, leveszi a március elsején feltűzött martenicát, amelyet felköt egy faágra vagy egy kő alá rejti, és azt mondja: “Vidd el a tél nehézségeit, és hozd el a tavasz szépségét!”
Forrás: bolgarok.hu
A bolgár hagyományokban a tavasz kezdetéhez kapcsolódó szokás, mely nevét Bába Mártáról kapta. A hosszú tél után mindenhol kitakarítják a házakat, kikergetik a kígyókat, csúszómászókat, és a házban fellelhető összes piros színű textíliát - szőnyeget, terítőt, takarót, kendőt, szoknyát, kötényt - kiteregetik, melynek segítségével - a hiedelem szerint - elűzhetik a gonoszt. Az ünnep hajnalán, takarítás közben "Márta néni" fentről figyeli az eseményeket, és ha csúnya öregasszonyokat talál a ház körül, azonnal visszakergeti őket. Hogy haragját elkerüljék, fiatal, szép lányok tüsténkednek mindenfelé. Így a szokás kötődik a tavaszi párválasztás, termékenység, jövendölés hiedelmeihez is.

A "martenica" (martenicska) piros-fehér selyem-, vagy pamutfonalból készült díszt, a bolgárok évszázadok óta minden év március 1-én feltűzik ruhájukra, magukon viselik, illetve szeretteiknek adják át. A tél végének és a tavasz kezdetének első hírnöke ez. Különböző területeken sokféle szokás él, ezek közül néhányat említünk meg. A hagyomány szerint akkor kell levenni a "martenicát", amikor az ember megpillantja az első gólyát. Ezután egy gyümölcsfa rügyező ágára kell kötözni, ott biztosan bő termés várható. Más helyeken a kis "martenicákat" kövek alá teszik, így űzik el a csúszó-mászókat, bogarakat, melyek a gonoszt testesítik meg.
Forrás: maternica.hu


Képek: google kereső (мартеница щъркел - szavakkal)

Wikipédia: Maternica

Wilhelm Hauff: A Gólyakalifa

Mutabor! Ha kimondod ezt a szót és kelet felé háromszor meghajolsz, rögvest gólyává változol. De vigyázz! Ha csak egyszer is nevetsz, elfelejted a varázsszót és örökre gólya maradsz! A bagdadi kalifa és nagyvezíre pedig elnevette magát, így gólya képében kell végignézniük, hogyan foglalja el Mizra varázsló a palotát. Hosszú bolyongás vár rájuk, míg végül minden jóra fordul és a gonosz is elnyeri méltó jutalmát.

A mesének számtalan feldolgozása van, a mesekönyvek mellett színházi, bábszínházi, illetve filmes változatait ismerjük.

Egy régi diafilm itt látható: kattints a képre!

Forrás: Olvasni jó!

***

Hauffs Märchen: Kalif Storch - Das Gespesterschiff (gelesen von Manfred Steffen)

***

The Tale of Caliph Stork by Lenny Hort

Pictures by Friso Henstra

***

Kalif Storch - CD


Bodor Anikó: Elnémuló népdalok

Bodor Anikó:
Elnémuló népdalok Gyermekélet II.
Magyar Szó, 2009.05.04.

Részletek a cikkből:

"A gyermekköltészet jelentős részét a mondókák képviselik. Kezdetben a felnőttel együtt mondókázik a kisgyerek, később a pajtásaival. Egymaga csak nagyon ritkán. A mondókák a környezet megismerését szolgálják. A falusi kisgyerek a természettel szoros kapcsolatban él. Mondókáiban jó időt vagy esőt kér, állatokat szólít meg. Hajdani ősei mágikus hitét öntudatlanul is őrzi a környező világ megszemélyesítésében, a megszólításban, ahogyan egykor a sámán végezte a megfelelő szertartást az alkalmas időjárás biztosítására, vagy ahogyan egyes természeti népek az analógiás varázslást ma is végzik. A mágikus hit szerint emberi szóval, énekkel befolyásolható a környező világ."

" A gólyáról, fecskéről úgy tartják, hogy ha meglátjuk őket kora tavasszal, és úgy teszünk, mintha az arcunkat megmosnánk, lemegy rólunk a szeplő. A gólyafészek szerencsét hoz a háznak, a gólya biztosítja a gyermekáldást, „hozza a kisbabát”. A gólya véres lábát síppal, dobbal, nádi hegedűvel gyógyítja a mondóka. Ez ismét régi szertartásra utal, mert a rossz szellemeket a sámán mindenféle zajjal igyekszik elűzni. Történeti emlék a törökök emlegetése, pl. a katicabogarat avval ijesztgetik, hogy jönnek a törökök, de a gólya lábát is török gyerek vágta meg. Topolyai változatunk szövege eltér a jellegzetes fordulatoktól. Török gyerek helyett tót gyerek „vágta”a gólya lábát, a „síppal, dobbal” helyett pedig „dibbencs – dobbancs”torzulás szerepel a mondókában. A gyermekdalok játékos szövegvilágában nem ritka jelenség az ilyen és hasonló torzulás. A dallam ismét a pogány eredetű szokásainkra jellemző háromhangos motívum. (8.sz. Zöldy Pál topolyai származású szegedi postatisztviselő gyűjteményét Rind Melitta rendezte sajtó alá 2005-ben. A gyűjtő 1957 és 1978 között írta össze saját és ismerősei emlékezetének alapján gyermekkorának játékait.)"

Forrás: Folkrádió.hu

Gyarmathy Lívia: A mi gólyánk

A mi gólyánk
színes magyar dokumentumfilm, 29 perc, 1998
rendező: Gyarmathy Lívia
forgatókönyvíró: Gyarmathy Lívia
operatőr: Bognár Endre, Péter Klára

Forrás: PORT.hu

A Magyar Szemle művészeti magazinja, a Színkép (TV2) adásából közölt interjú szerkesztett változata:
Gyarmathy Lívia
2000. december elején ismét elismerésben részesült a magyar művészeti élet. Az Európai Filmakadémiától a legjobb rövidfilm díját nyerte el Gyarmathy Lívia A mi gólyánk című filmje.
A két éve készült és azóta több nemzetközi elismerést szerzett film egy itthon maradt gólya és a falusi emberek kapcsolatát mutatja be költői szépséggel. Az interjút Baráth Edina készítette. 

Nem természetfilmet akartam csinálni, számomra az volt az érdekes, hogy milyen a kapcsolata a gólyának és az embernek. Hogy az ember miért szereti a gólyát, miért tartja a saját magáénak, szent madarának. Miként fogadja be, hogyan törődik vele, amikor egy gólya télen itt reked. Mindaz, ami ebben a filmben megjelent – a természet szeretete, a gólya szeretete és az ember szeretete – az én érdeklődésemtől nem áll távol, és csak egy ötlet kellett ahhoz, hogy ezzel a filmmel elkezdjek foglalkozni. Ez az ötlet egy álom volt. Amikor a gólyákról egy nagyon szép álmom volt, elhatároztam, hogy megpróbálok róluk filmet csinálni. 
Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ebben a filmben nem lesz dialógus, csak zörej, csak muzsika és a természet zsongító hangjai. Nagyon szeretem a régi némafilmeket, és úgy érzem, hogy az a film, amelyik a kép nyelvén ki tudja magát fejezni, képes az érzéseket és a történést is közvetíteni. Ezt érzem igazi filmnek, nem a dialógusokkal zsúfoltakat. 

Akik a madarakkal és a gólyákkal foglalkoznak, pontosan tudják, hogy mindig maradnak itt gólyák, amikor a többiek csapatostól elmennek ősszel. Beszéltem egy állatorvossal, aki elmondta, hogy soha nem tudhatjuk meg, hogy milyen sokk érhetett egy gólyát, miért történt az a döntés, hogy amikor a többiek szárnyra kelnek és elmennek, az ittmaradó pontosan érzi, hogy ő nem meri vállalni azt a több ezer kilométeres utat. 
A gólyának igen nagy szerepe van a mesében, a népi képzelet világában. Nem véletlen, hogy a gólyát a megújulással kapcsolja össze az ember. A gyereket a gólya hozza, tehát az ember újraszületésének a motívuma a gólyával van kapcsolatban. A gólyát én misztikus madárnak tartom, és annak tartja mindenki. Az emberek szeretik a gólyát, és fantasztikus jelenség, hogy egy villanyoszlop tetején egy gólya hónapokat tölt el. Ebben a kis somogyi faluban, ahol ezt a filmet készítettem, az emberek március 8-a után már elkezdenek az ég felé nézni, és várják a madarakat, mert pontosan tudják, hogy a gólyák visszatérnek. A gólyák ugyanabba a fészekbe szoktak visszatérni, míg aztán valahol egyszer az út során el nem pusztulnak, meg nem halnak, és aztán más gólyák átveszik ezt a fészket, vagy új fészket építenek. És ebben a várakozásban úgy érzem, nagy hangsúlyt kap az, hogy az emberek visszavárják a gólyát. Azért tartják magyar madárnak a gólyát, mert a gólya sok-sok ezer kilométer után is hazatalál, és az emberek úgy érzik a gólya hűséges, mert visszatér, megkeresi azokat, akik mellett élt, és megkeresi ezt az országot, ezt a hazát. Tehát ez a szeretet kíséri el mindenhová a gólyát.


Forrás: Magyar Szemle Online

Csukás István: A kedves kis napsugár

Részlet:

Őszi égen száll a fecske,
új hazáját keresgetve,
a csőrét előretolja,
Afrikába tart a gólya.
Színes kabátot kap a fa,
piros lesz az alma arca.
Ködbe bújik a hegytető,
hűvösebb lesz a levegő.
Szeptember szól: merre jár
a kedves kis napsugár?

Mondóka

Gólya, fecske hamar elment,
várhatjuk a hideg telet.

Anderkó Péter: Szeptember

Hűvös az éj, hideg a szél
halványabb a napsugár

Ki tudja már a sok gólya,
a sok fecske merre jár

Elhervadtak a virágok
sárgulnak a levelek

A szőlősben szüretelnek
a szorgalmas emberek

Körtét, almát, szilvát, diót
szedeget a sok gyerek

Előbújnak a szekrényből
sálak és pulóverek

Kora reggel már dér fedi
odakinn a földeket

Elbúcsúzik a fényes nyár
siratja erdő s berek.

Sulyok Gizella: Szép álmokat, Sün Dani!

Üres már a
gólyafészek,
mesze szállnak
ludak, gémek.

Avarhalom
izeg- mozog,
Süni Dani
benne szuszog.

- Üzenetet
küldött a Tél
holnapután
útrakél!-

- Ecc, pecc,
sósperec
Süni, te is
Elmehetsz!-

- Vadludakkal, gigágá,
én nem futok világgá!
Sárga avart szedegetem,
téli vackom bélelem.

Zirr- zurr
sietek,
puha vánkost
cipelek.

Mire itt az
Álommanó
meleg ágyat
készítek!-

Gólya bácsi, gólya!

Gólya bácsi, gólya!

Hol voltál azóta?

A csengeri tóba.

Ki lányát vetted el,

A kis Kocsinéjét..

Mivel hoztad haza?

Síppal- dobbal,

nádi hegedűvel,

selyemkeszkenővel.

Tordon Ákos: Búcsúzik a gólya

Búcsúzik a gólya,
Mocsarak lakója,
Holnap indul napkeletre,
Egyiptomba, napmelegre.
De visszajön majd kikeletre,
Átrepül a nagy tengeren,
És Afrikából itthon terem.
Fészke hazavárja,
Nálunk a hazája.

Donászy Magda: Gólya

Híres csizmám piros, kényes.
Nem kefélem, mégis fényes.
Pedig sokszor térdig sár van,
Hol én járok, a mocsárban.
Ha a békák kuruttyolnak,
Vége a jó nyugalomnak.
Erre olyan mérges leszek,
Vacsorára békát eszek.
Úgy köszönök, ha felkelek:
Jó reggelt: kelep, kelep!

Mondóka

Béka, béka, brekeke,
jól vigyázz a bőrödre,
mert a gólya erre jár,
megeszen a csőrivel.

Jánky Béla: Szól a gólya

Szól a gólya: - kelep, kelep,
nem várom be itt a telet.
Ha maradok, ha bevárom,
ki kelepel majd a nyáron?

Gólya, gólya, gilice

Arany János népdalgyűjteményéből közzétette Kiss Áron (Magyar gyermekjáték-gyűjtemény, 1891.)

- Gólya, gólya, gilice,
ki lányát vetted el?
- A tengeri bokrosét.
- Mivel vitted haza?
- Síppal, dobbal,
nádi hegedűvel.
- Miért véres a lábad?
- Azért véres az én lábam,
száraz gáton átalmentem,
Kerekerdőn leszállottam,
párnahajat varrtam.
Két pénzem eladtam,
százszor is megbántam.

Gárdonyi Géza: Március

Részlet:

"Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya.

Kedves hónapom vagy te nékem. Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki. Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett, és a tűzbe mélázva tűnődtem: hol vannak virágaid? hol vannak madaraid? mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?

A virágok akkor a föld mélyén aludtak, és álmodtak a tavaszi napsugárról. A gólyánk a Nílus partján állott és hazagondolt. A fecskénk pedig ott ült az arabus fákon és szintén hazagondolt.

Mert a gólyának is, fecskének is ez a hazája. Csak itt rak fészket mind a kettő: a gólya a Fodorék házán, a fecske meg szanaszét a jól megválasztott ereszek alatt.

Azóta már úton is vannak. Valahol a tenger fölött száll felénk egy nagy fehér felhő. Azok a gólyáink. És száll egy nagy fekete felhő. Azok a fecskéink."

Teljes szöveg: Wikiforrás

Reviczky Gyula: Esik, esik...

Esik, esik, egész nap esik
Hegy aljára köd ereszkedik.
Fogy a nappal, nő az éjjel,
Falevélke küzd a széllel,
Sűrü erdő nem a régi; hallgat.
Hull a levél, vége van a dalnak.

Fecske, gólya, hova szálltatok?
Boldogok ti, hogy van szárnyatok!
Tudom én, hogy hova, merre:
Hervadásból kikeletbe.
Tengeren túl, messze oda által
Most süt a nap legenyhébb sugárral.

Igy változik, mint ősz s kikelet
Szíveinkben is a fagy s meleg.
Búsulónak víg a társa;
Sírás jön a kaczagásra.
Hejh, bizony az emberrel is így van:
Ki mulat, ki aluszik a sírban.

Gyulai Pál: A távolból

Már útnak indul gólya, fecske,
Ha szállhatnék oly szabadon!
Köddel borul reám az este
És majd megöl az únalom.
Egyetlen árva múlatságom,
Hogy elsohajtom nevedet,
S álmomban néha arcod' látom...
Hajh mért nem lehetek veled!

Ott ülnénk csöndes kis szobádban,
S amig süvöltöz kinn a szél,
Beszélgetnénk a félhomályban,
A hamvadó tűz fényinél.
És éreznéd minden szavamnál,
Szivem mily igazán szeret,
És hallgatnád és mosolyognál...
Hajh mért nem lehetek veled!

Egyetlen mosoly szép szemedben
Föléri a napsúgarat,
Pacsirta sem szól édesebben,
Mint lelkemben a gondolat,
Hogy jó kedvem leszögzett szárnyit
Feloldád, itt a kikelet,
Kebledre szaggatnám virágit...
Hajh mért nem lehetek veled!

Szememre nem jöhetne álom,
Hajnalfény volna éjjelem;
Legédesb álom a világon,
Midőn viraszt a szerelem.
Meg-megpihennél karjaimban,
Vállamra hajtanád fejed,
Megcsókolnálak öntudatlan...
Hajh mért nem lehetek veled!

Melletted mint enyelgő gyermek
Mosolyog, játszik a remény,
Dalolva pillangókat kerget,
És koszorút hajít felém;
S ha ébred egy-egy fájó emlék,
Csókodtól ittasúl s feled.
Oh örömemben sírni tudnék...
Hajh mért nem lehetek veled!

Ott múlatnék, mig szunnyadoznál,
Mint álmos gyermek keblemen,
Őrködném arany álmaidnál
S elringatnálak csöndesen.
Hallgatnám ajkad suttogását,
Mely mind csak engem emleget.
Még egy csók, még egy Isten hozzád...
Hajh mért nem lehetek veled!
(1852)

Nadányi Zoltán: Az őszt szeretem

Az őszt szeretem, fény és dal halálát,
Mikor a napfény egyre hidegebb,
Mikor a varjak a rétet beszállják,
Varjak a rétet, felhők az eget.

Az őszt szeretem, mikor az égbolton
Távozó gólyák tábora tolong
S dalol, dalol kacagva, sírva, folyton
A szél, e síró-kacagó bolond.

Az őszt szeretem, amikor a lomha,
Nagy ködök ülnek völgyre, hegyre le;
Reáfuvall egy sóhaj fűre, lombra
S a fű, a lomb mind elsárgul bele.

Az őszt szeretem, amikor a fákon
Dér csillog és csörömpöl a bokor;
Mikor eső szemerkél egyre... S látom,
Hogy más is hervad, más is haldokol...

Veress Miklós: Karrier

Még meg sem hozta a gólya
Máris volt protekciója
Hallgatták hogyan bömböl
Nagy fej lesz a gyerekből
Kondenzált anyatej
Diplomás dada kell
Ez ám a karrier
Sikerrel vette a gátat
Jelessel az iskolákat
Ő sem tehetett róla
Ilyennek hozta a gólya
Buktasson aki mer
Az apja csuda fej
Ez ám a karrier
Mert félt a vértől a szagtól
Nem lett ő orvos csak doktor
S hogy el ne kopjon a lába
Benyomták egy irodába
A nejnek teddy bear
A kutya terrier
Ez ám a karrier
Aztán az utolsó akta
Osztályon felüli kripta
Nem érdeklik a holtak
Ő polgár módra porlad
Kukacok aki mer
Tiétek ez a fej
És ez a karrier

Ady Endre: Vigasztalás

Mérsékelt égövnek lakója,
Te boldogabb vagy, mint a gólya
Vagy mint Budapest sikkasztója.

Neked nem kell repülnöd délre,
Hitvány békáknak örömére
Vagy detektívek szégyenére.

Te itt maradhatsz játszva végig,
A végitélet idejéig,
A villamos elkészültéig...

Reviczky Gyula: Szeptember végén

Ősz járja megint, hervadt levelek
Röpködnek a légben szerte a fákrul.
Elvitte a gólya a fényt, meleget.
Busuló szivem ujra bezárul.

Itt vagy szomorúság! lomha ködöd
Elfödjön-e minden kék egü tájat?...
Csüggedve a gyász érzési között,
Ne reméljek-e, fényre ne várjak?

Fojtsd vissza, kebel, bús érzetidet!
Költő, a lemondást verd ki szivedből!
Sárguljon a lomb! Mig hullva zizeg:
Te dalolj a jövő kikeletről!
(1888)

Pál Utcai Fiúk - Gólya

Szöveg: Kardos-Horváth János: Gólya

Gyárfás Endre: Mackóébresztő

Csörren a, csörren a csengős óra,
ébredj mackó, ébredj már!
Látod, a cirmos az első szóra
pattan az ágyból, táncot jár.

Messzire szálljon a mackóálom!
Kinn a tavasz már kürtöt fúj,
lombruha zöldell a ringó ágon,
szél karikázik az erdőn túl.

Megjön a, megjön a gondos gólya,
kék ibolyákból illat száll.
Hogyha kibújnál, pompás volna:
fürge nyulakkal játszhatnál.

Vége a, vége a hosszú télnek…
Lusta, ki mindig bóbiskol.
Erre fölébredsz: hoztam néked
erdei mézet – a jobbikból!

Gryllus Vilmos : Kémény tetején

Kémény tetején kelepel a gólya.
Fészkét gallyakból, kis ágakból hordja.
Belseje néhány puha-pihe szalma,
gólyafiókák kicsi birodalma.

De mikorra aztán vége van a nyárnak,
felnőnek a gólyák, csak az őszre várnak.
Messzire szállnak, napsütötte délnek,
övék már az egész világ, mégis visszatérnek.

Videofelvétel: mese.tv
YouTube-videón:

Belga : Dal a Magyar Madártani Egylethez

Dalszöveg: Zeneszöveg.hu

Tompa Mihály: Özvegy gólya

Távol tenger szigetérűl
Visszakerült párja nélkűl.
A szigetnek vad lakója
Tartja párját nyügben,
Vagy elveszett - mert közöttök
Nincs, ki lenne hütlen!

S alig lesz az ég sugáros,
A tavakra el-kiszálldos;
De sietve visszafordul,
Mintha fészkén várnák,
Hol örvendve, kelepelve
Lebocsátja szárnyát.

Tojás-költés idejére
Ő is lapul a fészkére;
Üres fészkét üli híven,
Üli éhen, szomjan;
Be-benyúlkál az orrával
Hű anyai gondban.

Fiatalok szárnya megnőtt,
Vigan űzik már a felhőt;
S ő egész nap a fiait
Tanitgatja szállni;
Itt az idő: hüvesülnek
A nap éjszakái.

Itt az idő: s utnak indúl,
Száll a messze tengeren túl;
Fészke mellett itt is, ott is
Hiven forgolódik;
Vándorlását, gyötrődését
Igy folytatja holtig.

Szemeimmel elkísérem,
Mikor száll a kéklő égen;
Ez a madár mintha sorsunk
Élő képe volna!
A szív ha szent tárgyat veszt el,
Tartja magát képzelettel,
Mint az özvegy gólya!
(1860)

Arany János: A rab gólya

Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni átal.

Még az égre fölnézhetne,
Arra sincsen semmi kedve:
Szabad gólyák szállnak ottan
Jobb hazába;
De hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ;
Nincsen rajta gólyamadár,
Egy van már csak: ő, az árva,
Mint az a rab,
Ki nem szabad,
Keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,
Mennek ők is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja őket,
Mert tudja jól,
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költözőket.

Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,
Sohse nő ki tollad, ne várd,
Soha többé, fagyos télig;
Mert, ha épen
Nő is szépen:
Rossz emberek elmetélik!
(1847)

Cseh Tamás - Csengey Dénes: Ausztrália

Dalszöveg: Cseh Tamás - Csengey Dénes: Ausztrália

Magyar nóták

1. A házatok kéményére fészket rakott a gólya
2. A kéményre szállt a gólya
3. Béka, béka zöld béka brekeke
4. Daru megjő, meg a gólya
5. Elvitte az ősz a nyarat
6. Esküvő lesz nemsokára
7. Ez a kislány, jaj, de hamis
8. Falu végén, a nagy kerek tóba
9. Gólya csárdás

10. Gólya, gólya, hosszú lábú gólya
11. Gólya madár rászállott a vasútra
12. Gyere prímás,gyere most a bandával
13. Hosszú csőrű gólyamadár
14. Irigyelik,hogy én téged szeretlek
15. Kék a szeme,tengerkék a szeme
16. Kéményünkre rászállt egyszer a gólya
17. Kilenc kis gólya
18. Megjött már a gólyamadár akit vártunk
19. Mikor engem keresztelni akartak
20. Mondja meg annak a kisleánynak
21. Nem vagyok én válogatós
22. Nincsen kedvem
23. Tudom, hogy szerettél

Dsida Jenő: Prérivadászok

Részlet:

Mennék, mennék, mint akkor délután,
mely szép volt, Isten a megmondhatója.
Elől a kislány, én a lány után...
... Ilonka ujjong: - Nézd csak, gólya, gólya! -
- Hol van? - az égre sanditok bután.
- Ni, ott sétál a békák pusztítója! -
- Ahá! - s kacagva firtatjuk, miért
oly méltóságos, peckes és kimért.

Lesből figyeljük, mint prérívadászok.
(Ez ismét olyan indián dolog.)
Súgom: - Maradj, én csendben odamászok. -
- Hogy is ne! - súgja vissza és dohog.
Egyszerre szánkra fagynak a vidám szók,
lopódzunk négykézláb, szívünk dobog,
a nagy madár meg, mint a gólya-illem
kívánja, hetykén féllábára billen.

Elvétve mozdul, lassan lépeget,
a röghöz kattan hosszú dárda-csőre
és hozzá olyan súnyi képeket
vág, mintha látná a lomb közt előre
kúszó-mászó rézbőrű kémeket.
Amint kilépünk a szabad mezőre,
rettenve rebben s rémülten, vakon
elnyargal nyurga gólyalábakon.

Forrás: Wikiforrás

Makay Botond: Gólyafészek a Szerdi Dénes csűrén

Részletek:

Tavasszal volt amikor épp a gólyafészket kémlelve érkezett meg az első gólya s egy tiszteletkört húzva az udvar fölött kissé behúzott szárnyakkal ügyesen fékezve szállott a csűrre s harsány kelepeléssel jelezte hazajöttét. Aztán munkához is látott. Fészkének ágacskáit igazgatta, majd el- s visszarepült apró gallyakat, szalmát, száraz füvet hozva.


Pár nap leforgása alatt a párja is előkerült. Ekkor már ketten kelepeltek, majd párzásuk következett, közben fészekigazgatás, mert csak szerelemből a gólya sem tud megélni.

Ha idegen gólya húzott el a magasban kelepelni kezdtek. Előbb tán azt gondoltam, hogy köszönnek egymásnak, de inkább fenyegetés lehetett a kelepelés ilyenkor, nehogy az idegen erre a fészekre szálljon...Vagy ki tudja!? Mert az is előfordult ritkán, hogy a levegőben úszó gólya visszakelepelt Szüleit köszöntötte volna? Vagy netán szemrehányást tett nekik, hogy nem engedik vissza a szülői fészekbe?

Ki tudhatja mindezeket! - Ha netán megmarad a Szerdi Dénes csűrje, meg ha netán én is gólyalakta falun folytathattam volna pályámat, talán jobban tudnék gólyanyelven! - De akkor nem tanulmányoztam, csak csodáltam és bámultam a gólyákat.

***

Aztán csaknem minden esztendoben lezajlott a párnapos háború a fészekért. A gólya-fiak jogosnak érezték a hazatérést az osi fészekre, de a szülok ezt nem engedték. Ilyenkor kemény csata alakult ki. Nemzedéki harc, aminek az lett a vége, hogy elmentek a fiatalok. Csak azt nem tudom ma sem, hogy aztán a párválasztás hogyan is történt a fiataloknál. Össze-állottak-e az egy fészekbol valók, vagy más törvénye volt a párválasztásnak. Csak annyit tudok, hogy a közvetlen közelben sem rakhattak fészket a Szerdi Dénes fiatal gólyái, mert még az öreg gólyák a második-harmadik tetorol is eluzték oket. Az idegen gólya pedig egy hosszabb ház másik végén is fészket rakhatott. (Persze, ma már azt sem tudhatom, hogy a villanyoszlopokon lévo gólyafészkek a régi gólya-törvény szerint épültek-e?!)

***

Esztendonként megfigyelhettem, hogy a gólyanéni - ahogyan azt otthon mondogattuk - a tojásokat egy szép verofényes napon átvilágította. Csorébe vette ügyesen a tojásokat egymás után, fölemelve a nap felé fordult, kissé megforgatta hosszú nyakát, majd döntött a tojás sorsa felol. Legtöbb esetben visszarakta óvatosan a tojást, de az is elofordult, hogy félretette, majd újra átvilágítva ledobta. A ledobott tojás a földön eltörött. Kivéve egyetlen esetet, amikor a mi oldalunkra dobta le a gólya s a ganéjdombra esve nem törött el.

Életem, gyermekkorom egyik legizgalmasabb reggele volt. Mert még reggel volt, amolyan reggeli utáni ido. Rövid ideig géráltam a ledobott tojást, akár a gólya. Mert az is nézegette egy darabig. Talán csodálkozott rajta, hogy nem tört el. Én eleinte nem mertem a közelébe menni, mert féltem, hátha a gólya utána jön és megcsíp. De egy óvatlan pillanatban aztán elvettem, megforgattam. Ép volt. Meglötyögtettem, de nem volt kotlóstojás... Tudom, hogy akkor alaposan megnéztem, de ma már nem emlékszem rá, hogy milyen volt pontosan. Nagy volt, sokkal nagyobb, mint egy libatojás és talán pöttyös, de nem annyira, mint egy pulykatojás. De a pulykatojásnál is nagyobb.

Örömmel mentem be vele a konyhába. Édesanyám, amikor örömmel mutattam, hogy gólyatojást hoztam, eloször csúful nézett rám, mert azt hitte, hogy...de aztán o is megörvendett. Meglámpázta a tojást az ablakon beszurodo napfénynél, nehogy döglött gólyacsibe legyen benne. (Mert olyan eldobott tojást is találtunk, amelybe belefulladt a kicsi gólya). Amikor látta, hogy tiszta a tojás (miután megmutattuk édesapámnak s a testvéreimnek is), föltörte és a tartalmát egy tálkába tette. Megszagoltuk, nem kotlós-e, de semmilyen kellemetlen szaga nem volt. Aztán megvizsgáltuk a tojást, hogy van e „szeme”, vagyis meg van-e termékenyítve. De nem volt „szeme” a tojásnak. S azon elmélkedtünk, hogy honnan tudhatta, láthatta azt a gólya, hogy ez alkalmatlan arra, hogy kisgólya legyen belole.

Még ma is töröm a fejem, hogy hogyan tudja a gólya kiszurni a csírátlan tojásokat. Aztán azon is elmélkedem, hogy a többi eldobott tojás is - más esztendokben is - alkalmatlan volt-e, vagy pedig létezik ösztönös, vagy „tudatos” gólyaabortusz, mivel megérzi a száraz, békátlan nyarat s „elvetéli” a feleslegest, a nem-kívántat, a föl nem nevelhetot?

Persze, lehet, hogy ornitológusok tudnának felelni a kérdésre, de én csak csodálója és nem tanulmányozója voltam gólyáéknak.

Azt is megcsodáltuk a föltört tojáson, hogy milyen szép piros a sárgája. Mert csakugyan: a pirosnak egy eléggé élénk árnyalatát mutatja a gólyatojás.

- Megsüssem? - kérdezte édesanyám, mert nem tudta, hogy mennyire vagyok ahhoz bátor, hogy meg is egyem. S amikor nagyot rikkantottam, hogy igen! , azt is el kellett döntenem (mint megtalálónak nekem volt jogom határozni), hogy mi legyen belole... Nos én a rántotta mellett voksoltam, de ebben mindnyájan egyetértettünk, mivel így volt a leginkább elosztható. El is osztottuk s még csak morgás sem volt miatta, mert bennünk volt az, hogy minden szerzeményünkbol megkínáltuk egymást, vagy testvériesen elosztottuk.

Így aztán tízórai lett a gólyatojásból. Nagyon jóízu volt, csak azt sajnáltuk, hogy a gólyamama nem dobott le még néhányat, hogy jól is lakhattunk volna belole.

Ma is úgy vélem, hogy ez az eset volt az egyik csúcsa gólyás élményeimnek. Azért csak az egyik, mert volt még.

***

Aztán augusztus derekán már ismét az udvarról is láthattam oket. Fenn köröztek a magasban órákon át lassacskán csoportokba verodve, míg egy reggel már nem voltak sem a légben sem a réten...Talán a röpülni-tanulás pihenteto szüneteiben azért állott egyik-másik órákon át féllábon a napba nézve, hogy bemérje az irányt és a távolságot?!...Igen, oda a másik - de mégis mostoha - haza irányába, ahová muszály elmenniök, amely számukra (is?) a túlélés ahhoz, hogy új tavasszal újra hazatérve újrakezdjenek mindent. Fészekrakást, költést és családi viszályt is...Mert az élet az mindig újrakezdés...Mert az újrakezdés maga a folytatás.

Resicabánya, 2006. május 1.

Forrás: Makay Botond

Gyermekdal jogásznyelven

Figyelem! Ismeretlen oknál fogva súlyosan megsérült egy hosszúlábú, "gilice" névre hallgató szárnyas. A madár lábszárán észlelhető sebet vélhetően egy Kis-ázsiai fiatalkorú vágóeszközzel ejtette, kezelését hazánk fia végzi fúvó, ütő és húros hangszerek együttes alkalmazásával.

(Gólya, gólya, gilice)

Péczeli József: Farkas, gólya

Egy farkas egy dögöt úgy falt, majd megszakadt,
A mikor egy nagy csont a torkán elakadt,
A sír száján lévén minden állatokat
Kére, hogy húzzák ki s igért nekik sokat.
Rajta a gólyának szíve megindula
Látván hogy kínjában már csaknem megfula.
A farkas e végre eltátja a száját,
S torkába a gólya bedugja az orrát.
Kiveszi a csontot, megtartja életét;
Jó tettéért végre, kéri igéretét.
Szemtelen vagy gólya - a farkas felele -
Elvitted a nyakad, elégedj meg vele,
Mely könnyű lett volna nékem azt bekapni
S mikor torkomban volt, gégéd elharapni.

A mely lélek utál minden csalárdságot,
Nem tanul az innen háládatlanságot.
Ha egy háládatlan, a földnek nagy terhe
Ugyan nyög ma, mert sok az efféle here.

Fekete István: Ősz táján

"A vén csősz nézte a gólyákat. Most mind a két öreg madár ott volt, és mereven azt figyelték, hogy a fiatalok hogyan repülnek át egyik kéményről a másikra. Talán ez volt az első repülésük, mert a kéményt alig tudták elérni, de elérték. Csak a harmadik kis gólya tétovázott. A másik kettő már kétszer is megrepülte a rövid utat, a harmadik felugrott ugyan a levegőbe, de aztán visszaereszkedett újra a fészekre. És amikor már harmadszor lebbent fel, és harmadszor is meggondolta magát, az egyik öreg madár úgy alávágott, hogy az ijedtségtől vagy a fájdalomtól majdnem leesett ugyan, de repült végre oda is és vissza is. Akkor a gólyák visszahajtották nyakukat, és kelepeltek."

Forrás: Hitvallás

Buda Ferenc: Egy gólyát figyelek...

Egy gólyát figyelek az ablakon át: egyetlen szárnycsapás nélkül mind följebb és följebb emelkedve kering a kék magasban.
Most megjelenik a párja is, kettesben róják útjukat tovább egy láthatatlan, óriási körhinta elképzelt peremén.
Gyönyörködve s egyben sóváran nézem őket: határtalan szabadságérzettel járhat a háromdimenziós mozgás ekkora lehetősége.
Sajnos, csakhamar mindketten eltűnnek ablakom szűköcske látóteréből.
Arra gondolok: vajon mit láthatnak onnét a magasból?
Meg arra: nekünk sem ártana olykor némi emelkedettség.

(Buda Ferenc: Rendkeresés)

Forrás: Forrás folyóirat

Békás-tó

A játékhoz egy nagy kört rajzolunk a földre (szobában egy szőnyeg helyettesítheti), ez lesz a békás tó. 
Ebben sétál a gólya, a szélén pedig a békák, akik többször incselkednek a gólyával:

Gólya, gólya, brekeke,
Kell-e békapecsenye?

Majd óvatosan bemerészkednek a tóba, és ott ezzel biztatják a gólyát:

Itt van már, tessék hát,
Fogj magadnak egy békát!

A gólyának hirtelen mozdulattal kell megragadnia egy békát, de csak a körön belül, közben a békák kimenekülhetnek a tópartra.
Akit elkap a gólya, az áll be helyette a következő játékban.

Gólyaláb, faláb

"Vizenyős, sáros terepen falábra, gólyalábra álltak az emberek, hogy átlábolják a sekély patakot, tengelydagasztó sarat. A 20. század elején a nagykunsági, sárréti, bihari, baranyai, sőt itt-ott az erdélyi és felföldi gyerekek is iskolába jártak rajta. A rétközi gyerekek (Szabolcs m.) ősszel és tavasszal a nagy sár miatt szintén gólyalábon közlekedtek az utcákon. Baranyában - főként az ormánsági és drávaszögi falvakban - tanítás alatt 40-50 pár mankó volt nekitámasztva az iskola falának. Közlekedőeszköz és egyben játékszer volt a gyermekek számára (Gunda B. 1976a: 315). Agyagos talajú térségekben (például Szilágyság, erdélyi Mezőség) főként a lábbeli kímélése indokolta a faláb használatát. Patakok, sekély folyók átgázolására felnőttek is használták. A halászok helyenként gólyalábon gázolnak a vízben, s közlekednek vele az ártéri, kiöntéses földeken is. Sok vidéken megfigyelték a pásztoroknál (Kiskunság, Nagykunság, Hortobágy). Távolabb tekintve a Landes (Franciaország) pásztorai két méter magas gólyalábaikkal az ügető lóval is lépést tudtak tartani a bozótos, mocsaras 851síkságon (Andree, R. 1889: 99-100). A szláv népeknél és a románoknál a gyalogos közlekedésnek szintén régtől használatos eszköze a gólyaláb. Erdélyi román halászok gólyalábakon gázoltak be a folyók sekély vizébe, s csaptak le szigonyukkal az arra úszó halakra (Buturã, V. 1978: 33 kép)."

Gólyaalakoskodás

Gólyaalakoskodók (Panyola, Szabolcs-Szatmár m.)

Petőfi Sándor: Jön az ősz

Jön az ősz, megy a gólya már,
Hideg neki ez a határ;
Röpűl, röpűl más országba,
Hol jobban süt a nap rája.

Hej, van oka a gólyának,
Hogy más hazát néz magának;
De, galambom, hogy elhagytál,
Nem t'om, mi okot találtál.

Hív voltam én hozzád mindig,
Elejétől utójáig,
Nem volt szivemben ősz, tavasz,
Érted, mint a nyár, égett az.

S vajjon akihez röpűltél,
Nem lesz-e annak szivén tél?
Megeshetik, szép galambom,
Noha neked nem kivánom.

Mert a gólya ha visszaszáll,
Virító szép tavaszt talál;
Hej, de mire te visszaszállsz,
Csak puszta sírhalmot találsz.

(Kecskemét, 1843.)

Gárdonyi Géza: Isten veled gólyamadár

Valami különös szomorúság borzong át a lelkemen. Nemcsak a lelkemen: minden fán, minden fűszálon, az egész tájon, még a felhőkön is.

Ez a szomorúság az ősznek a megérzése.

Kertemben már az őszirózsák fehér és lila virágai melengetik az arcukat a nap sugaraiban. A gesztenyefám napról napra halványabb. A gyümölcsfáim is olyanok, mint az öregemberek: egyik, mint a sárga öregember; a másik, mint a piros öregember.

A két gólyánk is elment. Szent István király napján láttam őket utoljára a mezőn. Nem halásztak, csak álltak-álldogáltak elgondolkozva a fűben; ott álltak mind a ketten. A fecskék vidáman csapongtak fölöttük a levegőben. Azok még nem gondoltak akkor az elutazásra.

Furcsa két madárfaj a gólya meg a fecske, hogy tavasszal mindig idejön a másik világrészről; ősszel meg mindig visszatér a másik világrészbe. De ott nem házasodnak, nem raknak fészket és nem költenek, csak itt minálunk.

Melyik hát az igazi hazájok?

A mi magyar hazánk.

Még furcsább, hogy az a két gólya, meg az a pár száz fecske az egész országból csak éppen a mi falunkat szereti. A messze Afrikából ide térnek mindig vissza, ide ám, a mi szegény nádas házaink közé, a mi szegény mezőinkre. Mi van a mi falunkon olyan szeretni való, hogy érdemes érte átrepülni egy egész nagy tengert, meg egy egész nagy országot?

Ahogy ott láttam a mozdulatlanul merengő két gólyát a vörösre aszott mezőn, a húszéves Balla gyerek jutott az eszembe. Azt is így láttam ma állani a kertben. Az ásónyélre támaszkodva állt, és szomorúan nézett maga elé. Mert ő is elköltözik innen.

Szent Mihálykor elviszik. Maga se tudja, hova. Kell a Balla gyerek a császárnak.

No, a mi két gólyánk nem kell a császárnak. De lám, hogy így egybevetem őket, arra gondolok, hogy a válás érzése nem azonos fájdalom-e bennök?

Ahogy a két gólya ott áll egymás mellett, bizonyára így beszélgetnek:

- Öregem - mondja az asszony -, a vízi liliomnak fogytán a virága.

Az ura bólint erre a fejével csöndesen.

Ismét az asszony szól:

- Mikor indulunk?
- Mikor az utolsó liliom is eltűnik.
- A gyerekek eléggé erősek.
- Megbírják.

Mind a kettő újra bús elmerengésbe mélyed.

Milyen szomorú tud lenni a madár! Egész testével szomorú.

A minap aztán sok gólyát láttam a magasban. Odafenn kanyarogtak a falu fölött, aztán egyszercsak: egyenes az út Délnek!

A fecskék csak tegnap mentek el. Úgy beszélték meg, hogy a templom tetejéről indulnak, mert ott gyűltek össze.

Töméntelen nagy fekete madárraj volt az ott együtt. A falu csendjében nem hallatszott egyéb, csak az ő csivikelésük-csiripolásuk.

Tanácskoztak, disputáltak.

Vajon min forgott a beszéd? Vezért választottak-e, vagy az út irányát hányták-vetették meg? Rossz hírt kaptak-e Afrikából? Vagy valamelyik más falubeli fecskenépről szavaztak, hogy megvárják-e őket, vagy nélkülök menjenek! - Ki tudná megmondani, ha nem madár?

Fölkerekedtek, egypárszor körülkanyarodtak fenn, mint a búcsúsok. Bizonnyal a falura néztek alá a magasból meg a vidékre, aztán elszálltak a messzeségbe.

De hát miért megy el a gólya, miért megy el a fecske, ha a falunkat érzi otthonának?

Óh, bizony, könnyű azt kitalálni: az Úr, aki a gólyának és fecskének is ura, nem itt terít télen asztalt nekik. Elközelget az ősz. Az október hideg leheletétől dermedten hullanak el a bogarak milliói. A december szele kemény kérget fagyaszt a vizekre, s a téli ég felhői hóval borítják be a mezőket.

Miből éljen akkor a szegény gólya meg a szegény fecske? Éhen halna meg itt az istenadta valamennyi.

Ma már nincs se fecske, se gólya. Talán éppen most repülnek fenn a szédítő magasságban a tenger fölött és a tenger felhői fölött. Talán éppen most kiáltja egyik gólyafiú:

- Anyácskám, elfáradtam!
- Terjeszd ki a szárnyadat - feleli bizonnyal az anyja.

S megszűnik a szárnyak levegőverése. Az egész gólyacsoport kiterjesztett szárnnyal leng a levegőben.

Forrás: Wikiforrás

Nagy Lajos: Képtelen természetrajz

  A GÓLYA

  A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó,  az öt jómadár. A döglött gólya már nem madár, mert nem tud repülni. De azért a repülõgép még nem madár, ha tud is repülni.
  A gólya külalakját a hosszúság jellemzi: hosszú a csőre, hosszú a lába és igen hosszú a nyaka; ez utóbbitulajdonságáért, a jó hosszú, gusztusos, szabad választékot engedő nyakáért bátorkodom mindazok figyelmébe ajánlani, akik az élőlények felakasztásában különös passziót találnak. 
(Kr. u.1920.)
A gólya a meleget szereti, azért a sarkvidékeken csak akkor fordul elõ, ha odaviszik, a maga jószántából csupán a mérsékelt öv területére jön a meleg vidékről nyaralni, amiért is ezennel visszavonom elõbbi 
állításomat, mely szerint a gólya a meleget szereti (velem lehet alkudni). 
Õsszel azután a gólya elrepül tőlünk ismét dél felé, amirõl azt mondják, hogy: "költözködik", ez pedig nem is igaz, mert nem visz magával semmit, tehát nem költözködik; hanem csak elmegy, de hát a nép ajka azért csak úgy mondja, hogy költözködik; nyugodjunk bele és örüljünk neki, hogy nem mindjárt úgy mondja: hurcolkodik. Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai és közéleti viszonyokban való teljes 
járatlanságára vall.
  A gólya csak kívül szép madár, de a lelke randa, mert békát, gyíkot, kígyót és más efféle undorító szemetet eszik, ezáltal túltesz még az olyan disznón is, aki a kávét föllel issza, a levesbõl nem halássza ki a tányér szélére a hagymadarabokat, s megeszi a sárgarépát. A békával és kígyóval szemben a bolond gólya nem szereti a filét tükörtojással, sem a palacsintát, sem a befõttet, sőt, ha egy gólya csőrébe befõttet tömnek, azt kiköpi, amit én a magam részérõl képtelen vagyok megérteni, pedig más természettudósok ennek az okát már többször magyarázták nekem; én csak azt tudom, hogy gólya nem lennék ezer dollárért sem, márpedig ezek 
a szamár, hosszú csőrű madarak egészen ingyen, minden fájdalomdíj vagy kárpótlás nélkül teszik azt, hogy gólyák. 
  Gólyának nevezik még a gólyamadáron kívül az elsőéves jogászokat; hogy miért, azt a tudománynak még nem sikerült megállapítania. A gólyáról azt állítják, hogy őhozza a gyereket, én ezt hosszú időn át elhittem, bizonyára a nyájas olvasó is, mostanában azonban rettenetes gyanúim támadtak, amelyekkel azonban még korainak találtam a világ elé állani; mindenesetre megvárom az úgynevezett "keresztény kurzus"elmúlását.
  A gólyának az az érdekes szokása, sőt mondhatnám sigánja van, hogy egy lábára állva fejét a szárnya alá dugja, és így alszik. Ez igen nehéz kunsztstük, már többen próbálták utána csinálni, de még senkinek sem  sikerült. Legtöbbre vitte a kísérletezés terén egy barátom, aki kinn lakika Lipótmezőn, ő egy lábon(magyarosan: féllábon) állva, hosszabb ideig tartotta szemét lehunyva, de az orvosok azt hiszik, hogy szimuláns, azaz: ha le is van a szeme hunyva, csak tetteti, hogy alszik; a fejét persze a szárnya alá dugni ősem tudja, ami miatt szegény eleget dühöng, de hát hiába.
 A gólya fészkét a falusi házak kéményére rakja, s oda hordja fiókáinak a kirántott békákat, már tudniillik a mocsárból kirántottakat. Megható látvány, amint a gólya repül, és hosszú, kemény csőrében egy eleven béka 
evickél. Ezt az idillt már számos természetbúvár megfigyelte, s éppen ez szolgált alapul a XVI. természettudományi kongresszus azon határozatához, mely szerint békának lenni lehetőleg még rosszabb, mint gólyának lenni.

  1920

Forrás: gedeon

Garai Péter: Egy béka a tóparton

Egy béka a tóparton
Annyit se mond, ó, pardon,
rálépett a gólyára,
hosszú piros lábára.

Gólya csőre jót koppan,
béka fején dudor van,
szól a gólya: nem számít-
s bekapta mint szalámit.

Gárdonyi Géza: Pöhölyék

Részlet a novellából:

A hó elmúlt. Hova lett az a sok fehérség? Isten tudja. A fák ágain zöld levelek jelentek meg. Füvek és virágok kibújtak a föld alól, és szétteregették apró, gyönge leveleiket. Minden sütkérezett a fényes, langyos napsugárban.

Megérkezett Misi is, a ház gólyája. Két hosszú lábát elnyújtva kerengett ide-oda a ház fölött, és a szárnyával csapkodva szökdellt az udvaron. Kelepelt, táncolt. Pulyka Szabó Örzsi is átnézett a kerítésen, és nevette a gólyát, amint körtáncot járt a bolond!

De íme, a ház tetején is áll egy gólya. Misi másodmagával tért vissza az idegen országból. Az új gólya bátortalanul álldogál ottan, s idegenül nézi a magasból, hogyan köszöntgeti a Misi Pöhölyéket meg Szabó Örzsit, meg a tyúkokat, kakasokat, récéket egyenkint.

Szabó Örzsi felmosolyog rá: - Pajtást hozott a gólya!

Pöhöly apa is fölpillant az új gólyára. Nézi figyelmesen.

- Nem pajtás az, Örzsi: feleség.

A Misi gólya tavaly került a házhoz. Egy este kínosan csapkodó repüléssel beesett az udvarra, és ott vergődött a boldogtalan. Az egyik szárnya véres volt. Valami gonosz vadász meglőtte. Bizonyosan úr volt az a vadász. Szegény ember nem lövi meg a gólyát. Mert a gólya jó madár. Áldás a házon. Ahova fészket rak, oda nem üt a mennykő.

Pöhöly apa bekötötte a gólya szárnyát puha vászonronggyal. A gólya ott maradt az udvaron. Lassankint megbarátkozott minden háziállattal (csak a macskával nem), és méltósággal uralkodott a baromfiakon.

A gólyát Misinek nevezték el, mert hasonlított a Kömley báró német inasához, akinek éppen olyan vékony, hosszú volt a lába, és olyan piros hosszú az orra.

Mikor aztán az őszi égen megjelentek az utazó gólyaseregek, Misi mindig a magasba nézett. Egyszer aztán széjjelvetette a szárnyát, és az udvaron fölkanyarodott, fölrepült.

Néztek utána, hogy csakugyan elmegy-e? Misi szállt, szállt egyre följebb, egyre szélesebb karajokban föl magasra. Már csaknem a felhőket elérte. Akkor kiterjesztette a két szárnyát; a nyakát előrenyújtotta, a két lábát hátra. Olyan volt, mintha úszna a levegőben. S elúszott messze, messze, az egyik gólyakaraván után, s velük múlt tova a kéklő messzeségben.

- Hát ha házastársak - mondotta Pöhöly apa -, töszök föl nekik egy rossz kereket. Maradjanak itten.

Bement a színbe: előhozott onnan egy abroncsa romlott, régi, rossz kereket. Fölvitte létrán a háznak a kert felől való ormára, és megerősítette ottan.

Misi majd megbolondult örömében, olyan körtáncot járt az udvaron.

Pöhöly apa beletörülte a porszennyet a kötényébe.


Forrás: MEK

Gárdonyi Géza: Mai csodák

HOL VAN A FECSKE MEG A GÓLYA?

- Ki látott télen fecskét vagy gólyát?
- Bizony, hacsak rabságban nem, senki? 
- Hol vannak?
- Elmentek olyan országba, ahol meleg van.
De nemcsak a hideg elől mentek el, hanem azért is, mert itthon nem lenne télen mit enniök. A sok apró bogár, amivel a fecske él, őszszel vagy meghal, vagy elrejtőzik; a vizek meg, ahonnan a gólya él, befagynak.
Ezt már előre tudja a gólya is, meg a fecske is.
Szeptemberben egyszercsak azt látjuk, hogy a réten tömérdek gólya gyűl össze. Körbe állanak és egy közöttük úgy vizsgálja őket, mint a katonákat a generális. A generális lóháton ül és ide-oda ugrál, nyargalász a katonák előtt. A gólya-generális nem ül lóháton, csak úgy a maga lábán ugrál, szaladgál ide-oda. Azt vizsgálja, hogy eléggé erős-e mindenik gólya? megbirják-e valamennyien a hosszú utazást?
Hej mert nagy út ám az, amelyre indulnak: egy- országot meg egy tengert kell átrepülniök. Nem macskaugrás ide Afrika!
A fecskék valamivel később indulnak. Azok többnyire valami templomtetőn gyűlnek össze. Ott csicseregnek, ficserékelnek, röpködnek egymás körül. Olyankor bizonyosan azt beszélik meg fecskenyelven, hogy hol pihenjenek? meg hogy ki mit gondol: lesz-e útközben vihar?
Aztán fölkerekednek és szállnak-szállnak olyan magasan, hogy néha a felhőket is elérik. A levegő őszszel tele van utazó madárral: a darvak, vadludak, a vadkacsák, fürjek, pacsirták mind utazók olyankor. Az erős öregek vezetik őket. Azok tudják az utat, jobban tudják. mint akármelyik ember: Olaszországot hoszszában repűlik át. A sík vidékek fölött a magasba szállanak, hogy valamelyik vadász meg ne lője őket, a néptelen hegyes vidékeken alacsonyabban szállanak és le is ereszkednek pihenni.
A fecskék rövid néhány nap alatt átszállják azt az utat. A tengert alig öt óra alatt repülik által. De bezzeg a szegény fürjek, azok nem tudnak olyan jól repülni. Ahol nincs ember, inkább leszállanak a földre és futnak. Mikor pedig a tengerhez érnek, félelem szorongatja a kis szívüket. Néha egy napig is ott tanácskoznak, pihengetnek a tengerparton, míg végre fölkerekednek és megindúlnak a nehéz nagy utnak. Hány elvész ilyenkor, ha vihar éri őket az útban, Isten a megmondhatója! De ha szép is az idő, úgy megfáradnak, mikorra elérik a túlsó partot, hogy ott félholtan esnek le a földre, s az emberek puszta kézzel foghatják össze őket.
Szegény madarak nem érzik jól magukat Afrikában. A mi hazánk az ő hazájuk is. A gólya szomorúan áll a Nílus meg a Kongó vize partján és Magyarországra gondol.
A fecske is búslakodva üldögél a pálmafákon és a magyarországi fészkéről álmodozik.
Mert ott nem rak ám fészket egyik madarunk se. Ott csak gubbaszkodnak, szomorkodnak szegények. Várják a tavaszt. Akkor megint csoportokba szegődnek, ahogy elmentek. Mindenik egyenesen a maga falujába, fészkébe száll.
Ahogy a madár az emlékezetében tartja a maga faluját, éppen úgy ismeri az embereket is. Lehet, hogy ott Afrikában beszélgetnek is egymás között rólunk.

LÓ.

Mikor a ló a kocsiban áll: A vén lő előreteszi az egyik lábát s a feje leereszkedik és néz maga elé mint a gondolkozó ember.
Mert csak az ember tud így gondolkozni meg a ló.
A gólya is gondolkozó állat, de a gólya gondolkozása nem olyan bús, inkább boldogan álmodozó.


Forrás: Heves Megyei Elektronikus Könyvtár
COPYRIGHT

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

Részletek:

"Én meg álltam mellettük, mint az özvegy gólya a tóparton."

"- Nagy az a tó?- A tóra biz én nem emlékszem. Mondom, kicsi voltam, tán öt- vagy hatéves. De arra emlékszem, hogy gólyafészek volt azon a házon, amelyiknél vendégeskedtünk. Csak eredj oda; szép vidék a Bükk alján. Augusztusban magam is hazanézek, és átlátogatok hozzád.Azzal elváltunk.

A gólyafészek megint kedves volt nekem. Micsoda pompás mulatság lesz fürödni és nézni a gólyákat. De hátha festenék is olykor pihenésül? Kezdő gimnáziumos koromban jó rajzoló voltam én, és vízfestékkel úgy lefestettem egy lófejet, hogy szinte lenyerített a papirosról. No, veszek vásznat, olajfestéket. Hiszen reggeltől estig úgyse lehet tanulni: a lokomotív is pihen, hatszor is pihen egy nap. Az agynak még többször kell a pihenés. Festeni fogok olyankor a tóparton."

Forrás: MEK

Békás tóra gólya szállt

Békás tóra gólya szállt,
Kerek tóba besétált.
Hajlottak a fűszálak,
Intettek a békának:

Béka vigyázz!
Ki ne bújj!
Gugolj le és lapulj!

De a béka nem ügyelt,
Intő szóra nem figyelt,
Kiugrott a tópartra,
Hamm, a gólya bekapta!

(játékos mondóka, ölbevéve a gyermeket a végén a nyakába "harapunk".)


Változat:

Kerek tóra gólya szállt,
békás tóba besétált.
Lehajtotta a fejét,
kereste a pecsenyét.
Hajlottak a fűszálak,
intettek a békának.

Vigyázz béka, ki ne bújj!
Maradj csendben és lapulj!

De a béka nem figyelt,
intő szóra nem ügyelt.
Kiugrott a tópartra,
s hamm a gólya bekapta.

Simon Emil: Szójáték

Nyár, nyár, nyári nyár, 
réten tücsök sántikál. 
Patak vize kiárad,
fürdeti a libákat. 

Szundikál a barackfa,
óljában egy malacka.
megpihent a fecskehad,
még az alkony messze van. 

Gólya lépked, béka les: 
ebédre tán tészta lesz? 
Róka hívja két fiát, 
s tündöklik a délibáb.

Dénes György: Gólya

Láp közepén áll a gólya,
csitteg-csattog tilolója,
tolla szürke, csőre veres,
csíkot kutat, békát keres.

A faragószék nótája

Ez a kapa, ez a kasza,
Ez meg itt a faragószék!
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.

Ez a hosszú, ez a kurta,
Ez meg itt a véres hurka.
Hosszú, kurta, véres hurka,
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.

Ez az egyenes, ez a görbe,
Ez meg itt a fakereke!
Egyenes, görbe, fakereke,
Hosszú, kurta, véres hurka,
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.

Ez itt a kés, ez a villa,
Ez meg itt a koppantója.
Kés, villa, koppantója,
Egyenes, görbe, fakereke,
Hosszú, kurta, véres hurka,
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.

Ez a gólya, ez az orra,
Ez meg itt a gólya tolla!
Gólya orra, gólya tolla,
Kés, villa, koppantója,
Egyenes, görbe, fakereke,
Hosszú, kurta, véres hurka,
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.

Ez a klázli, ez a flaska,
Ez meg itt a részeg Miska.
Klázli, flaska, részeg Miska,
Gólya orra, gólya tolla,
Kés, villa, koppantója,
Egyenes, görbe, fakereke,
Hosszú, kurta, véres hurka,
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.


Ez a Zsuzska, ez a lánya,
Ez meg itt az unokája!
Zsuzska, lánya, unokája,
Klázli, flaska, részeg Miska,
Gólya orra, gólya tolla,
Kés, villa, koppantója,
Egyenes, görbe, fakereke,
Hosszú, kurta, véres hurka,
Kapa, kasza, faragószék!
Ó, be szép! Ó, be szép!
Ez a derék faragószék.


A faragószék nótájáról a Magyar Néprajzi Lexikonban (MEK) olvashatunk.

Szász Imre: A csavargó csillag

Részlet a meséből:

- Te vagy a kígyó? - kérdezte a csillag.
- Hát nem látod, hogy nem én vagyok a kígyó? - mondta méltatlankodva.
- Nem látom.
- Én nyúl vagyok.
- Mondd meg, hol találom a kígyót.
A nyúl dühös lett:
- Kérdezd meg a gólyától. A kígyókkal ő foglalkozik.
- És milyen a gólya?
- Hosszú lábú, és nagyon okos.
Azzal a nyúl el is tűnt, s a kis csillag továbbindult.
A nagy madarat a sás mellett már messziről meglátta. "Hu - gondolta -, hosszú lába van, de nem látszik nagyon okosnak!" Azért megszólította:
- Kedves gólya, hol találom a kígyót?
A gólya fél szemmel a fűbe sandított.
- Azt én is szeretném tudni. Te is kígyót eszel?
- Nem - tiltakozott a kis csillag rémülten. - Én fényt eszem. De beleestem a mocsárba, és attól félek, megbetegszem. A kígyó állítólag tud gyógyítani.
A gólya megnézte:
- Egészséges csillagnak látszol, és a kígyó nem tud gyógyítani. De menj a rokonaidhoz, a tengeri csillagokhoz. Azok majd vigyáznak rád. Mit keres egy ilyen kis csillag egyedül a földön?
Csőrével mutatta, hogy merre kell mennie.

Forrás: Mesebirodalom

Hosszú lábú gólya néni

A játék leírása:
A gyerekek a földön guggolnak, ők a békák, egy pedig lesz a gólya.
A gólya egy lábon ugrál a békák között, s amikor a mondóka végére érnek, az előtte lévő békát megfogja, ő lesz az újabb gólya. 

Hosszú lábú gólya néni
Mit akar kend ebédelni?
Békahúst, brekeke
Ugye, milyen jó lenne?

Tessék hát belőle, 
mind elugrik előle! 

Hosszú lábú gólya bácsi
Mit akar kend vacsorázni?
Békahúst, brekeke
Ugye milyen jó lenne?

Tessék hát belőle,
mind elugrik előle!

Gólya viszi a fiát - két változat

1.
Gólya viszi a fiát,
Utol éri az anyját,
Béka, béka, brekk, brekk, brekk,
Vasvellával kergetlek.

sssl | ss m | sssl | ss m ||

2.
Gólya viszi a fiát,
hol felveszi, hol leteszi,
Viszi, viszi,
itt leteszi, hopp!

Gólya viszi a fiát

Ebben a játékban két idősebb gyerek egymás kezét úgy fogja meg, hogy egymás csuklójába kapaszkodnak. Ekkor egy kisebb gyerek ráül a kezükre és őt hordozzák ide-oda amíg el nem fáradnak. Közben ezt mondogatják:

Gólya viszi a fiát, 
hol felveszi, hol leteszi, 
Viszi, viszi, 
itt leteszi, hopp!


Egy másik változat:

Gólya viszi a fiát,
Arany lepedőbe!

Még egy változat:

Gólya viszi a fiát,
mi meg a kis …...-t (a kisgyerek neve).
Forrás: Óperencia

Mondóka

Éhes volt az öreg gólya,
békát fogni ment a tóra.
Ám a béka sem volt rest,
Vízbe ugrott egyenest.

Krúdy Gyula: Álmoskönyv

Gólya -  Jó barát.

Kerner szerint:

-  Gólya, amely házadon kelepel: szégyen.

- Gólya, amely házadon fészket rak: szerencse.

- Gólyák: boldog házasság, gyermekek jegyei.

Makám: Este

Jó tavaszi szélben távoli legelő,
kinn a sötétben illatos a fenyő,
lemegyek a tóra, bár már hűvös van,
kelepel a gólya fenn a magasban.

Túl a hegyeken gurul a Nap már,
súgja a szellő is. mindenki rám vár,
bedobok egy kavicsot a sima vízbe,
ugranak a békák a gólya örömére.

Készül a vacsora, már mindenki éhes,
lessük a láboskát, van-e benne rétes,
jó békacomb jut a gólyafiaknak,
fenntről a csillagok ránk hunyorognak.

Lehúnyom a szemeim, vár a mennyország,
kulcsolom a kezeim, imádkozom hozzád,
ki ott fenn valahol a hetedik égbe',
nekünk a Kánaánt már rég megígérte.

És ha holnap is eljön a hajnal,
lemegyek a tóra, elviszlek magammal,
kicsi-kicsi szemeid most húnyd be, nagyon kérlek,
ha eljő az álom, itt maradok véled.

Kicsi-kicsi szemeid húnyd be, nagyon kérlek,
ha nem jő az álom, mesét mondok néked.

Varga Csaba: A magyar nyelv eredete

V a r g a C s a b a 
A MAGYAR NYELV EREDETE

KÉT UJJGYAKORLAT
"A crep a szótár szerint: "zörög". Tehát a krepp-papír = "zörgő papír". Toldjunk a c és az r közé egy magánhangzót: mondjuk az e-t. Az így kapott szó: cerep. Ha a crep-et krep-nek (is!) ejtjük mostanság, ezt is ejthetjük így: kerep. Kérdésem: vajon mit tesz a gólya, amire az mondható, hogy zörög, és a kerep a jó szó rá?"
"Az r gyakran változik l-lé. Változtassuk meg a kerep szót ekként. Ekkor a kelep szót kapjuk. Joggal tehetjük, mert a kerepel és kelepel, körlő és küllő kiejtés egyaránt él. Mit tesz a gólya, ami úgyanaz, mint amit a kovács tesz? Kalapál. Egyik a csőrével, másik a kalapáccsal. Kelepel = kalapál azonosság titka: nyelvünkben igen sok szó megvan magas és mély hangrendben egyaránt. Ballag-billeg, vás-vés, család-cseléd, csak-csek(ély), korzó-körző, fonák-fenék, és ilyen a kalapál-kelepel is.

A kelep szó pedig m vendéghanggal és mély hangrendben kolomp. Lám, megkaptuk, hogy a csörömp és a kolomp egész pontosan úgyanaz a szó - kétféle kiejtéssel. És vajon nem csörömpöl-e az, aki kolompol? Továbbá nyelve zörgeti a kolompot: kalimpál, ahogy a kovács is. Továbbá még: latin colaph(us), ejtsd kolap(usz) = ütés, az-az pontosan kelep, kalap, -ál véggel kalapál, ez az első magánhangzót vesztett klopf(ol) is. Vagyis ez is mind egyetlenegy magyar szó."
"Tehát kőkori-ókori nyáresti tájkép: tücsök ciripel, a madár csiripel, a cserépedény csörömpöl, a gólya kerepel > kelepel, a kereplő szintén, a kút kereke kerreg, a víz csörög, bocsánat, csorog, a kovács kalapál, kalimpál, a kolomp kolompol, a kolomp nyelve úgyan csak kalimpál, a víz lötyög, a szomszéd lotyog, a kölök rötyög, a leves rotyog és így tovább. De vigyázat: Nem az mondható, hogy különböző dolgokat nevezünk meg egy szóval, hanem egyedülálló módon akként cselekszünk, mióta világ a világ, hogy mindig a dolgok mélyén lévő azonosságot mérjük fel, és amiknek legmélyebb lényege azonos, azokat természetes módon e legmélyebb lényeget kifejező gyökkel nevezzük meg. A kiejtésben tapasztalható különbség csak annyi, hogy a kiejtés módosítgatásaival finomítjuk, terelgetjük a jelentést. Ezzel egy önmagában is csodálatos és egyedülálló jelenséget fedeztünk fel:
(8) A magyar nyelvben nemcsak a szó összeállításával, hanem magával a szó kiejtésével is irányítható, pontosítható a jelentés!

(Vagyis szókincsünk: "változatok egy kevéske témára".)

E lényeg-keresés és aszerinti megnevezés az oka, hogy nyelvünkben szükségszerűen felgyülemlenek a valaha is megszületett kiejtési változatok. Mert ha már átirányítottuk a cirip-et a tücsöknek, a csirip-et a cinegének, a cserep-et az agyagedénynek, a kerep-et a gólyának, a kalapál-t a kovácsnak, az úgy és ott is marad. Ennek köszönhető, hogy szókincsünk a lehető legtávolabbi múltból is nagyon sok emléket őriz rendületlen. Ezért mondhatjuk, hogy nyelvünk nagyon jól emlékezik a múltjára, szavaink döntő többsége: nyelvemlékünk az idők mélyéből. Következmény:

(9) A magyar nyelvből visszafejthető a kezdet."


Echo Of Dalriada - A Rab Gólya

Echo Of Dalriada - A Rab Gólya
(Arany János versének feldolgozása)

Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó

Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó
(A Hétfejű Tündér kötetből)

"- Te meg miféle szerzet vagy? - kérdezte a kisfiú.
- Nem látod, gólya vagyok - mondta kicsit ijedten a feketerigó, mert akkor már sejtette, nem nagyon sikerült ez a gólyává alakulás.
- Még hogy gólya! Talán golyhót akartál mondani - mondta a gólya, és olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy ki kellett hívni a mentőket.
Bizony ez a gólyahistória is csúfos véget ért, mert a kisfiú nagy sajnálkozva megint azt mondta:
- Ne haragudj, nem ilyen madárra gondoltam."

"- Miért sírsz? Ne sírj! - mondta neki.
- Azért sírok - zokogta a madár -, mert a feketerigó én vagyok.
Ámulva néztek rá, nem akarták hinni, de akkor a madár könnyei már lemosták a melléről a sárgarigó sárga, a gólya fehér és a zöldküllő zöld színét - előtűnt az igazi fekete.
- Istenem, de buta madár vagy te - mondta boldogan a kisfiú, fölkapta, és sokáig mosdatta a feketerigót a patakban."

Forrás: MEK

Elsőéves gólyák

"Márpedig az elsőéveseket, a leendő hallgatókat is gólyának nevezik, ráadásul nemcsak az utóbbi időben, hanem már a 18. században is használták ezt a kifejezést. Hogy pontosan miért, annak jártunk utána, de a feladat nem egyszerű, mert az etimológusok még igazán arra sem jöttek rá, hogy a madár gólyát miért nevezték el gólyának.

Ehhez képest logikusabb a diák gólya eredete: amolyan metafora, hogy a költözéskor visszatérő gólyák is többségében újszülöttek, és az érkezés után gondoskodniuk kell magukról, új fészket kell rakniuk. Ki a villanyoszlop vagy a kémény tetejére, ki a kollégiumi szobába vagy az albérletbe. 

A párhuzam nem merül ki ennyiben: a fiatal gólyák eleinte bizonytalanul állnak a lábaikon, segítségre szorulnak, csak két hónapos korukban hagyják el először a biztonságot jelentő fészket, az újonc egyetemisták is csak ismerkednek az első időkben az új környezettel, és a beilleszkedést segítik a különböző gólyaesemények, az összeszoktatást – többnyire alkoholfogyasztás módszerével – szolgáló gólyatáborok és az ugyancsak bulizásra alkalmat adó gólyabálok.

És az igazi gólyák szeptemberben indulnak útnak a melegebb égtájak felé, ekkor kezdődik életük egyik nagy kihívása, és a diákok sincsenek ezzel másként, A cikk folytatása...
legfeljebb kevesebbet kell utazniuk, de a vizsgákon ettől még repülhetnek is.
A gólya mint az elsőéves szinonimája kifejezetten magyar sajátosság, és alighanem a legszebb kifejezés. Az angol (freshman – újonc) vagy az orosz (pervokursznyik – első évfolyamos) nem sokat babrált, hollandul zöldnek hívják az új diákot (groen), az olaszok listára veszik (matricola). De felbukkannak azért állatok is. Románul kiskacsának nevezik a friss hallgatót, így mulatságos lehet például a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen, amint szeptemberben kiskacsák és gólyák totyognak egyszerre az épületbe. A németeknél viszont róka (fuchs) az egyetemi gólya, így aztán a végére marad egy érdekes kérdés: ha egy német vagy egy magyar diák meghívja vacsorára a másikat, vajon milyen étkészletet tesz az asztalra?"
Forrás: Zóna

Találós kérdés

Háló nélkül halászik,
kéményeken tanyázik,
elköltözik, ha fázik.

Megfejtés: gólya

Tompa Mihály: Fecske, gólya

Téve hosszu, terhes útat
- Melyet a szél is megúnhat, -
Kikeletkor megjövétek!
Rongyos, szennyes volt a fészek...
Ezt a dolgot hozni jóra:
Volt az első, - fecske, gólya!

Ülni aztán a tojáson,
Lesve, várva, hogy kivágjon;
Majd nevelni a családot,
Mely öt-hat tagból is állott,
Védeni, gondoskodni róla:
Munka volt az, fecske, gólya!

S a kicsinyek hogy kiszálltak,
Vége lőn az enyhe nyárnak:
S mig a haraszt meg nem csördűl:
Utra keltek seregestűl
No biz ezért fecske, gólya!
Ide se jöttetek volna!

Vörösmarty Mihály: Puszta csárda

Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes.
Ha én gólyamadár volnék,
Ilyen házra nem is szállnék.

Kidőlt, bedőlt az oldala,
Bele jár az istennyila,
A forgó szél dúdol rajta,
Boszorkánytánc van alatta.

Hej kivűl is, hej belűl is,
Ki van itthonn, ha beteg is?
Ki hoz nekem bort eleget,
Piros lánytól hókenyeret?

Puha kenyér eledelem,
Szomjam ellen borral telem,
S ha felindít a szerelem,
A szép leányt megölelem.

Hej de itt senki nem felel,
Csak az egy gólya kelepel:
Útra készűl az is szegény,
Nem ülhet a ház tetején.

Gyerünk innen, fakó lovam!
Tisza ide nem messze van,
A Tiszában megitatok,
A Dunáig meg sem állok.

Isten hozzád, puszta szállás,
Gözűtanya, denevérház!
Hordjon el az őszi zápor,
Mért nincs benned egy ital bor.

  1829 novembere előtt

Népdal

– Hosszú lábú gólya bácsi,
Mit akar kend vacsorálni?
– Békahúst, bre-ke-ke,
Ejnye, bizony, jólesne!
– Tessék hát belőle! –
Mind elugrik előle.

Ipolybalog (Hont)

Gyermekjáték

Gólya és a békák 

Egy nagy kört rajzolunk, az a tó. A gyerekek beállnak a körbe, ők a békák. Egy gyermek a körön kívül áll, ő a gólya és az alábbi versikét mondja: 

Béka, béka brekk, brekk 
Vasvillával kergetlek! 

A mondóka végén a békák kiszaladnak a tóból, a gólya pedig üldözőbe veszi őket. Akit megfog, kiesik a játékból. A békák visszaszaladnak a tóba , a gólya újra kezdi a mondókát. Az a győztes, akit utoljára fog meg a gólya. 

Forrás: Web-Ovi

Csontos Endre: Gólya

A telefonpóznára
rakta fészkét a gólya,
mindenki megáll - megnézi -
hogy kicsinyeit óvja,
eteti anyai gonddal,
hordja a siklót, a békát
a halastóból,
neveli ivadékát -
s ahogy száll - látom -
kifeszített, óriás szárnyaiban,
nesztelenül,
anyai büszkeség feszül.
Forrás: Szép versek

Arany János: Arkádia-féle

Én is Arkádiában... szt!
Magas hangból kezdettem -
Engem sem a gólya költött!
Nagy dolgokra születtem:
Jártam egykor, mint akárki,
Négykézláb,
S vagyok mostan, mint sokan nem

Ép-kézláb.

(részlet)

Mécs László: Válogatott versek

Vaskó János és kedves családja

"Van náluk most kilenc gyerek,
de megesküdni nem merek,
ô maga sem biztos tudója:
hozzájuk mindig útban van a gólya."

Örök banalitás

"Tulajdonképpen nem történt semmi. Kitavaszodott.
Megjött a fecske, megjött a gólya, megjött a gébics.
Megjött az ibolya, megjött a gyöngyvirág, megjött a tulipán.
Tavaly is így volt, tavaly elôtt is. Évezredek óta."

Halott csókok harasztján költ az élet

"A gólya fészke holt gallyakbul épül,
a vadkacsáé száraz gólyahír
szárábul, őszapóé holt mohábul,
a csalogányé erdők holt füvébül,
a fecskéé meg sárbul, mint a sír."

Hajnali szerenád

"A dámák még alusznak. Egy rongyos kis fiúcska
vak rokkantat vezet; kopott harmonikája
dalt ont: öreg falucskák szép anyacsókos lelkét...
A porolás megállott. Nagy-nagy falusi csend lett...
Egy gólya kelepelget. Muskátlis minden ablak,
A kondás tülke hallik, s a pitypalatty üzenget..."

Találós kérdés

Fekete-fehér a ruhája,
hosszú, piros a csizmája.

Megfejtés: gólya

Markó Béla: Bezzeg a gólya!

Varjúné szidja a párját: 
nem vagy semmire jó, 
bezzeg gólyáné ruhája 
fehér, akár a hó. 

Az én szoknyám csupa folt már, 
cipőm is elkopott, 
bezzeg gólyáné milyen szép
piros csizmát kapott. 

A mi házunk szedett-vedett, 
soha sincsen pénzünk, 
bezzeg gólyáéknak ott a
főutcán a fészkük. 

Csak gubbasztunk télen-nyáron, 
hát ez milyen élet? 
Szeretném már látni én is
lent a délvidéket. 

Szeretnék már én is minden
ősszel elutazni,
itthon pedig lehetőleg
a kéményen lakni. 

Varjúné egész nap kárál, 
dühös már a párja:
meglesz minden! Menj és fogjál / 
békát vacsorára!

Békát fogjak! Megőrültél?
Nem vagyok én gólya.
Nem vagy gólya? Na, ha nem vagy, 
éljél varjúmódra!

Winkler Márton: Békakirály

Egyszer a békák királya, 
Ahogy birodalmát járta, 
Zúgott, morgott, zsörtölődött: 
„Ezer kénkő, ezer ördög! 
Bár félelmetes hatalmam, 
S bölcs is vagyok köztudottan, 
Ha nem illet elég érdem, 
Meginoghat tekintélyem! 
Ezt semmiképp sem hagyhatom, 
Éktelen nagy a haragom! 
Megmutatom én a népnek, 
Míly nagy vagyok, mennyit érek!” 

Így szólt hát és nekiindult, 
Reszkessen a sok nyomorult, 
Alárendelt kicsiny béka, 
S annak minden ivadéka, 
Mert bizony ma rendet teszek, 
A legnagyobb csak én leszek! 
Velem senki szembe nem száll, 
A csillagos ég a határ! 

Összeterelte a népet, 
A sok béka kérdőn nézett, 
Miért ez a nagy sietség? 
Szólni kíván most a felség! 
Megszűnik a tömeg-moraj 
S a békakirály megszólal: 
„Hallja szavam mind ki itt van, 
Mért kérettem, miért hívtam! 
Uralkodótok én vagyok, 
Engem félnek kicsik, nagyok, 
Mégsem bízom meg bennetek, 
Mutassátok hűségetek! 

Feleljetek most azonnal, 
Őszinte és igaz szóval: 
Királyotok imádjátok, 
S amint mond, megtartjátok? 
Elismeritek erejét, 
És nemesi eredetét? 
Türelmét és nagy irgalmát, 
Mindent bíró akaratát? 
Szépségét és merészségét, 
Vitézségét, dicsőségét? 

Elismerjük magasságos, 
Jó tulajdonságod számos, 
Boldog, ki alattad élhet, 
S megláthatja fényességed! 
A békák így választ adtak, 
S örvendezve kuruttyoltak, 
De bíz' míg ők lelkesedtek, 
Vége lett a nagy ünnepnek. 

„Hazug minden szavad király! 
- Egy öreg béka így agitál - 
Egyedül csak magadnak élsz, 
S mindenkor magadról beszélsz, 
Így nem lehetsz példaképünk, 
Nem fog megbecsülni népünk!” 

Néma csend ül körös-körül, 
Békakirály feje kékül, 
„Míly hangot nem mersz megütni, 
Ellenem akarsz szegülni? 
Borulj térdre színem előtt, 
Bándd meg, amit mondtál előbb!” 
„Sosem kérek bocsánatot, 
Ne várj tőlem alázatot, 
Zsarnok vagy csak, semmi más, 
Életed képmutatás!” 

Felbőszül ezen a király, 
S mérgében egy nagyot kiált: 
„Börtönbe az árulóval, 
Alávaló, gaz bitanggal, 
Velem senki nem dacolhat, 
Nem sérthet és nem cáfolhat, 
Árulásért ez a béred, 
Szörnyű lesz a büntetésed!” 

Néma most a béka sereg, 
Senki nem szól, nem is brekeg, 
„Úgy! Hát megjött az eszetek, 
Mindez pompás! Tényleg remek! 
Míly nagy vagyok, most láttátok, 
S türelmem is próbáltátok, 
Aki lázad, az ostoba, 
Én vagyok e földnek ura!” 

És ebben a pillanatban, 
Karcsú alak a magasban, 
Szárnyal, hasítja az eget, 
S csak megáll a király felett. 
Ennek a fele sem tréfa, 
Elmenekül minden béka, 
Látván a kísértetet, 
A hosszú csőrű végzetet. 
„Hová mentek, gyáva népség? 
E tettetek szörnyű vétség! 
Súlyt majd uratoknak dühe, 
Engedetlen, hűtlen csürhe!” 
Földre száll a különös lény, 
Fény megcsillan tollán, csőrén, 
S vékony lábára állva, 
Bámul a puffadt békára. 

„Ki vagy különös idegen, 
Hogy megzavarsz beszédemben? 
Jobb, ha tüstént odébb is állsz, 
S velem packázni nem próbálsz! 
Tudd meg ez a föld csak az enyém, 
Király vagyok és ez tény!” 

„Hadd mondjak valamit „király”, 
A hódolat itt csak nekem jár, 
Meg is mutatom, hogy miért”, 
S a madár kitátotta csőrét. 
Felismerés most már késő, 
Ez a pillanat a végső, 
Így lett a békák királya, 
Egy gólyának vacsorája.