Hászid = jámbor

Raj Tamás: "Várj madár, várj" - A hászidizmusról

A hászid szó a héber a heszed rokona, ami gyakorló szeretetet jelent. (Érdekes, a magyar nyelv csak a szeretet és a szerelem szavait választja szét, míg a héberben az érzelmi és a gyakorló szeretetet különböztetjük meg egymástól, más-más szóval jelölve azokat.) Ezért az igazi hászidnak segítőkész szeretettel kell fordulnia a világ és embertársai felé. S nem csupán a hozzá közelállók irányában.

Az egyik híres kelet-európai rabbi gyakran idézte mesterét, akit diákkorában megkérdezett: A Talmud szerint azért nevezzük a gólyát haszidának, mert nagyon szereti az övéit. Hogyan lehet akkor, hogy mégis tisztátalan állatnak tartjuk?
A mester elgondolkodva így válaszolt: "Mert csak az övéit szereti."

Forrás: zsido.hu


A MITIKUS GÓLYAMADÁR -

- jósmadár és tűzmadár, a törökök szent madara

"
A gólya értelme csodálatosan fejlett. Mindenkor pontosan tudja, hogy melyik vidéken hogyan fogadják az emberek.
A félénken és óvatosan puhatolózó, emberkerülő, minden-kivel szemben bizalmatlan madár a meghívás jelét megpillantva – a háztetőn, vagy fa tetején elhelyezett kocsikereket – félreteszi tartózkodását, elfoglalja a kereket és néhány nap alatt megbarátkozik környezetével. Hamar megismeri házigazdáját, és minden jóakaróját megkülönbözteti a rosszakaratú idegentől. Úgy tartják, áldás száll a házra, melyen gólya fészkel.
Érzéseit csőre összeverésével fejezi ki, kelepel örömében és bánatában. Békát, egeret, kígyókat, rovarokat, földi gilisztákat eszik, tehát élettere a patakpartok háborítatlan területe.
A gólya az új születésének legősibb és legerőteljesebb szimbóluma. Kínában a daruéhoz hasonló jelentéstartalmakat tulajdonítottak neki. Sok helyütt a gólyára bízták a gyermekáldás feladatát.
Egy antik legenda szerint a gólya táplálja agg atyját, ezért a gyermeki szeretet szimbóluma. A féllábon álldogáló, töprengő madár a meditáció jelképe.
A római mitológiában Júnónak, - az otthon, a gyerekek és a családi hűség istennőjének - szent madara.
A kereszténység a gonosz ellenségének, a bűnbe vivő Őskígyó legyőzőjének tekinti. A Golgotán részvevően körözött a kereszt körül egy gólya, és erőt adott Jézusnak.
Néhány mesében és legendában képes emberalakot ölteni, ezért az ember közeli rokonának tartják. Sekély vizekben, vízparton mozog, az ilyen helyeket a Tündérországba vezető átjárónak tartották. A víz, és a vízpart az érzelmeket és a teremtést is szimbolizálja. A gólya tehát segít megérteni az érzelmeinket, és segít élménnyé tenni a szülés folyamatát. Kelepelésekor a szent tánc ősi misztériumát jeleníti meg, mellyel ősi erőket és energiákat lehet megidézni.
Az ősmagyar mitológia jósmadárnak és tűzmadárnak tartotta. Atilla király Aquilleja ostrománál körüljárta jósaival a várost, látta a tenger felől menekülő gólyákat, akik a torony tetejére hordták a fiókákat. Ebből azt a jóslatot olvasta ki, hogy a várost nem szabad feladni, hanem meg kell erősíteni, mert biztonságosan védhető."

Forrás: TEMESVÁRI GABRIELLA - magóc oldala

Kelebia neve

"A község nevének eredetéről több magyarázat ismert. Az első szerint az itt tanyázó pásztornépek adták a sok gólya láttán (a szabálytalan Tisza időszakonként mocsarassá változtatta a vidéket)."

Forrás: Élet Kelebián

Móser Zoltán: Álmodik a múlt

Kicsiknek és nagyoknak,
a Dunán innen, és a Dunán túl

"A népzenekutató Borsai Ilona, a magyar népi gyermekjátékok és dalok szakértője, a dallamokra is figyelve így foglalja röviden össze mindazt, amit a gólyáról szóló énekekről, mondókákról - vagy ahogy Arany János nevezte: köszöntőkről - tudnunk kell:

A téli elvándorlásból visszaérkező gólyákat igen sokféle mondókával szokták fogadni. Egyesekben az a hiedelem tükröződik, hogy ha a gólya megkerüli a házat, szerencsét hoz:

Gólya, gólya, kerüld meg a házunkat,
Neked adom az arany kulcsomat!

*

Gólya, gólya gilice, kendervágó vadréce,
Látom lábad, piros cipellődet,
Addig nem adom oda öreganyád kulcsát, míg
vagy ezret nem kerülsz!

Tavasszal a gólyák megpillantásakor éneklik, egyes helyeken, pl. a Győr-Sopron megyei Farádon, kezüket keresztbe téve a gólya felé hajlonganak. Az utolsó sort deklamálva mondják."

Forrás: MEK

A gólya - A hűséges madár

"A GÓLYA a köztudatban a tavasznak, a kisbabának és a jó szerencsének az előfutára. Régóta különleges helyet foglal el az ember mítoszaiban és érzelmi világában. Kecses repülése, nagy vonzalma az emberi települések iránt és a mezőgazdasági kártevők pusztításában betöltött hasznos szerepe miatt igazi kedvenc madara lett az embereknek.Mindezek közül talán a legkedvesebb vonása a hűsége — ragaszkodása a fészkéhez, amelyhez minden évben visszatér, ragaszkodása társához, amelyhez egy egész életre hozzáköti magát. A héberben a gólya neve „lojálist” vagy olyan teremtményt jelöl, aki „szerető-kedvességet” tanúsít, mert — ahogy a Talmud magyarázza — különösen azzal a tulajdonságával tűnik ki, hogy szeretettel bánik a társával.Az emberek körében élvezett közkedveltsége révén közel kétszáz évvel ezelőtt Hollandiában a gólyát védett állattá nyilvánították, és ahogy a hírekből kitűnik, gyakran lehetett látni szelíd gólyákat a hágai halpiac környékén, amint kecsesen illegetik magukat. Később a németek is nemzeti madaruknak tekintették a gólyát. Manapság pedig sok európai városban magas fészkelő helyeket állítottak fel a háztetőkön, hogy kedvet csináljanak a barátságos madárnak a fészekrakáshoz. A gólyák tehát szívesen látott szomszédaink!"

Forrás: foldunk.b13.hu

Szólás

Kerted fölött gólya száll, gyermek áldás rád talál!

Mondóka

Gólyát látok,
egy lábon állok;
aki nem áll egy lábon,
lusta lesz a nyáron.

Honnan ered a gólyamese?

Dr. Bélley Pál Kíváncsiak Klubja

A néprajztudományból tudjuk, hogy a gyermek megszületésével kapcsolatban nemcsak a gólyamesét találta ki az emberi képzelet. Sokfelé egy titokzatos asszonyról esik szó, aki kosárral, táskával, puttonnyal vagy éppen útibőrönddel kopogtat be, hogy letegye a háznál az újszülöttet. Máshol egy különös hatalmú férfiemberé a varázslatos tisztség: egy-egy hegyi pásztoré vagy manóé. Svájc némely vidékén úgy mondják: a piacon vagy a kútnál veszi a csecsemőt az édesapja, a belgák szerint a gyermeket hajó hozza a vásárra. Hegyvidékeken nem ritka az a szóbeszéd sem, hogy valahányszor a sziklába csap a villám, egy-egy kődarab a hegyi forrásba hull, s abból formálódik a gyerek. Német területen szinte tájról tájra változik a felfogás: a gólya mellett a varjú, a kánya, a hattyú, a nyúl, a csizmás kandúr, a szamár és a katicabogár egyaránt ismert a maga "gyermekhozó" funkciójában.

Az emberek és az állatok mellett jelentős szerepet játszik az efféle történetekben a növényvilág is. Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban arról hallunk, hogy a gyermekek a káposztafejekben nőnek. Másutt fűzfán, alma-, körte-, szilva- vagy diófán teremnek, vagy éppen az erdő valamely nagyon öreg fájának odvából szedik ki a gyerekeket. Említsük meg végül az embert létrehozó lények és erők sorában az "őselemet", a mi öreg Földünket is, a maga hegyeivel, vizeivel. Patakokból kiálló furcsa sziklákon, hegyek omladékain, barlangok rejtekén, kosárban vagy hordóban található gyermekekről mesélnek egyes nyugati tájakon. Dániában a tenger sós vízéből eredeztetik a csecsemőket. De Európa-szerte sűrűn előfordul az a gondolat, hogy a mocsarak, tócsák, tavak, patakok habjain úszkálnak a csecsemők.

A gólyaügy hátterében is ugyanez a képzeletkör rejlik: a vizek, berkek lakója nyilván úgy halássza ki a csecsemőket életadó elemükből: a mocsarak, lapos rétek vizéből.

Ha összefoglalóan nézzük ezt a tarka képet, megállapíthatjuk, hogy az ember eredetéről szóló mesék sorában az embernek a vízből való keletkezése az uralkodó motívum. A néprajztudomány hajlik arra, hogy abban, amit ma tréfálkozva mondogatnak egyes felnőttek, az emberiség ősi felfogását, egykor komolyan vallott hiedelmét lássa. Ami ma mese, az valamikor régen az ember komolyan vallott meggyőződése volt. Egyes népeknél a társadalmi fejlődés és kultúra kezdetleges fokán e hiedelem még napjainkban is kimutatható.

Tegyük hozzá végül mindehhez, hogy a magyar nép ajkán ezek a mesék - a gólyamese is - csak másodlagosan vagy elvétve fordulnak elő. Ahol nyomuk van, oda is a városból kerültek, a városba pedig - idegenből.

Forrás: MEK

Dr. Lendl Adolf: Apró megfigyelések

A Természet 6. évf. 19. sz. (1903. június 1.)

Apró megfigyelések
Régi jegyzeteiből közli: Dr. Lendl Adolf.

Szülőföldemen van egy nagy község, Rékás, melynek körülbelül kétharmad lakossága német, egyharmada sokácz; a körülfekvő apró falvak tiszta oláhok.
Nagy mocsarak és sok vizes rét terült el e falvak alján még körülbelül húsz évvel azelőtt, mert a régi Bega medrével összeköttetésben állott ez a terület.
Feltűnően sok gólya tanyázott ezen a vidéken. Kirándulásaim alkalmával néha ötvenet-hatvanat is láttam, amint taposva lépkedtek a vizes fűben és szedegették a szerteugráló fiókbókákat. Mert legjobban szereti a gólya az apró békákat. Néha, nyár elején, amikor a porontyok már kialakultak és a színvíz fogyni kezd a vidéken, kiszorulnak százával, ezrével a rétre, a harmatos fű közé; vagy a frissítő nyári eső után, ha temérdek számban ugrálnak mindenfelé és szinte mozog a rög a békavándorlástól: akkor a gólyák is összejönnek mindenfelől a közelből, hogy szedegessék, amint termi ilyenkor a rét az apró fiókbékákat; mert ez az ő legkedvesebb eledelük. Ilyenkor a kotló anya madár is elhagyja a fészkét egy-egy időre, hogy lakmározzék, noha különben ezt nem igen szokta tenni.
A nagy területen, amint végignéztem, mindenütt fehérlett a sok feketekabátos, nagy madár. Ezek, néhány párnak kivételével, mind egy közelfekvő faluban laktak, Jezvinben, mely Rékástól nyugatra esik az országúton. Ez is román falu; alacsony, szalmazsup fedelű házakkal, közben nagy fákkal, rendetlen udvarokkal és csöndes, jó néppel.

Ezt szereti a gólya; ahol nem sokat törődnek vele és a háztető laza, oda építi a fészkét. Jezvin-ben évről-évre harmincz-negyven vagy több gólyafészek isvolt; minden harmadik-negyedik házon egy. Az idevaló gólyák dominálták a vizes területeket a Bega-csatornáig.
Békáson, a sokácz falurészen, csak két-három pár fészkelt évenkint, szintén a legszegényebb kunyhók tetején. A német faluvégen csak egyetlenegy párvolt található, még pedig egy kicsit kiemelkedő házkéményén. Ez a néhány pár mindig külön területrejárt; soha r össze nem keveredtek a szomszéd falubeliekkel. Úgy látszik, nem tűrték egymást.

Az országúton keletre fekvő faluban, Susztra községében, amely különben mindenben csak olyanvolt, mint az előbb leírt román falu, csodálatosképen egyetlenegy gólya se volt látható sohasem. Ott nem fészkelt egy sem, noha volt ott is elég alacsony zsup-fedelű ház, magas fa és szegény nép. De volt a közelben elég pocsolya és rétje is — csak fehérlő gólya nem volt rajta. Több éven át észleltem ezt a különös jelenséget, de magyarázatát nem tudtam, amíg végre egy véletlen megfigyelésem megoldotta előttem a kérdést.

Kora tavaszszal volt; húsvéti kiránduláson élveztem a boldog szabadságot. A gólyák már itt voltak;egyenkint számlálgattuk, hogy jöttek egymásután és íme, a susztrai réten is mutatkoztak elegen, ahol pe dig azelőtt soha se lépkedtek.

Talán két héttel későbben már mind el voltak foglalva a fészekrakás gondjaival. Azonban Susztrán nem telepedett meg egy sem; sőt akkorára már mind el is maradtak az ottani rétről. Elmaradtak, mert meg érkezett oda időközben két másik régi ismerősöm: egy fekete gólyapár. Ez a rét végében elterülő félig kiirtott erdőnek (Treppelweg-Wald volt a neve akkoriban) egy külön álló magas fáján fészkelt minden esztendőben. Megértettem, hogy miért vonultak el a fehér gólyák onnét: a feketék megérkezésükkel előzték őket a közeli vidékről.
A valamivel távolabbra eső román faluban (Nagy-Topoloveez) ismét sok fehér gólya tanyázott akkoriban.

Több éven át ismételten megerősödhettem e megfigyeléseim helyességéről, amikből kiviláglik, hogy a fehér gólyák nem csak hogy nem szeretik a német nép házait, de a fekete gólyákat sem.
Azóta elmúlt két évtized; a régi Bega medre és a nedves rétek kiszáradtak a csatorna mentén és vége lett a jezvini gólyaeldorádónak.

Forrás: EPA

Hiedelem

Keszeg Vilmos: Ember, táj hiedelem

"Fecske, gólya fészkét nem merték bántani, mert az bosszúból tüzet dob a házra."

Forrás: ökotáj

Gólyarajz-mondóka

Áll egy kis pont magába,
bekerítjük karikába.
Két kis zsinór lóg le róla,
nono ez még nem a gólya.
A tojása kerek, hegyes,
mindjárt itt áll a vén begyes,
hurkapálca hosszú lába,
azzal gázol a mocsárba.
Piros csőre hosszú, hegyes,
jön a gólya, mindjárt megesz! ( kész a rajz)

Forrás: Dalok, versek birodalma

Rónay György: A róka és a gólya

Meghívta a gólyát a róka egyszer ebédre,
s egy lapos tányért tett, színig levessel, elébe.

A gólya éhes volt, de hosszú csőre
miatt egy jóízű kortyot belőle nem ehetett.
A róka nézte, falt és nevetett.

Aztán a gólya másnap visszahívta a rókát.
Palackban gőzölgött a sokféle ritka finomság.

A róka éhes volt, de csak szagolta
az ételt: nem fért a palackba az orra.
Éhen maradt, s a gólyáé lett a sok finom falat.

A lakoma végén, mikor fölálltak:
"Remélem –szólt a gólya-,

éppoly jónak találtad ebédem,
mint én tegnap a tiédet, barátom;

konyhádon tanult főzni a szakácsom."
A róka csak nézett, s korgó gyomorral elszaladt."

Forrás: Gyermekversek és mondókák

A gólyák visszatérnek - 1939



Cím: The Storks Return.
Hungary.
Various shots of a rural town in Hungary as commentator talks of storks returning here for the summer. Several shots of storks returning to their nests on top of chimneys and rooftops.

Angol filmhíradó részlet. Valamelyik magyar kisvárosban forgatták a gólyákról.

Készítő: PATHETONES
Forrás: www.britishpathe.com

Tóth Elemér: Július

Háztetőnkön csattog a gólya,
nézzétek, gyerekek!
Fecskék ülnek a villanydrótra,
nézzétek, gyerekek!
Kezdődik újra a móka,
halljátok, gyerekek?
Kijárunk újra a tóra,
gyerekek, gyerekek.

Siklósi János: Gólyák

Gólya sétál
a sárban,
kint a széles
határban.
Ifjú gólyák
kísérik,
az ezüst tó
széléig.
Ha békát nem
találnak,
a szittyásban
halásznak
kelepelnek
órákszám
a sás közt a
Főutcán.

Pósa Lajos: Gólya

Gólya, gólya, kelepelő,
De magas a kéménytető!
Szeretem én a magasat,
Belátom a nádas tavat.
Délibábos nagy rónát,
Bólingató vadrózsát.


Mentovics Éva: Béka-ebéd

Dülledt szemű barna béka
szökell, ugrál a réten.
– Hol van néhány kövér szúnyog?
Hol késik az ebédem?

– Eltévedtél béka pajtás,
de én cseppet se bánom.
Én fallak fel most ebédre
kis ugráló barátom –

szólt a gólya, s nagy csőrével
el is kapta a békát,
jóízűen fel is falta,
s jóllakottan odébbállt.

Forrás: Óperencia

Mentovics Éva: A sérült gólya

Fáj a torka a gólyának,
nekiszállt egy csipkeágnak.
A tövise jól megbökte,
így a nyaka be van kötve.

Szól a társa: - Kelep, kelep,
kedves Elek, mi lett veled?
- Ne is kérdezd, drága Réka…
kuncog rajtam minden béka.

Meglátják a tarka sálat,
már messziről hahotáznak.
Ételt kíván éhes begyem.
Sérült gólya ne is egyen?

- Ne szomorkodj, drága Elek!
Hozok néhány békát neked.
Ha lekerül tarka sálad,
visszaadod – majd vasárnap.

Forrás: Óperencia

Kamarás Klára: A gólya és a vakond

"Három tojást rakott a gólyamama, két szép nagyot, de a harmadik vala-hogy kisebbre sikeredett. Mondta is a gólyapapa:
- Ebből nem lesz semmi, legfeljebb záptojás. -
Ki is keltek a fiókák; kettőből erős, ügyes, de a harmadikból se lett záptojás, csak abból egy kicsit kisebb gólyacsemete kelt ki. A gólyamama addig pátyolgatta, etetgette őket nagy-nagy szeretettel, míg mind a három szépen megtollasodott.
A legkisebbel kellett legtöbbet törődni, ő kapta a legjobb falatokat, ő bújhatott este a legkényelmesebb helyre a gólyapár szárnyai alatt.
Ki is használta a kis csibész a megkülönböztetett helyzetét. Mikor a többiek már a szárnyukat próbálgatták, ő lustán szundikált a fészek közepén.
Gólyapapa hiába bökdöste a csőrével:
- Gyerünk, fiam, ne lazsálj, hamarosan vége a nyárnak és akkor hosszú út vár ránk! -
Úgy tett, mintha mozdulni se tudna. A gólyamama pedig mindig védelmére kelt:
- Hadd pihenjen szegény picikém, látom, hogy nem elég erős még - kelepelte, és még finomabb falatokat hozott neki.
A kis gólya pedig csak evett, evett és hízott, hízott, de mivel nem akart mozogni, a szárnyai nem erősödtek meg.
Elérkezett a nagy utazás ideje, és hiába volt minden, a családnak el kellett indulni, de a lusta kis gólya csak az udvar sarkáig jutott el, oda is amolyan zuhanórepüléssel.
Ott álldogált árván, naphosszat, természetesen fél lábon, mert hallott egy verset a házbeli gyerekektől és ebből tudta, hogy ez így szokás, hiszen már Arany János is megírta. Reszketett is, mert hidegre váltott az idő.
Egyik nap, amikor így tűnődött, megmozdult lába előtt a föld és a kupacból egy kis állatka dugta ki az orrát.
A kis gólya csak nézte, nézte:
- Ő talán egy kis vakond?
A kis vakond is nézte, nézte a gólyát:
- Ő talán a kis gólya?
Ahogy csodálták egymást, így sóhajtottak:
- Ha én a jó meleg föld alatt bujkálhatnék, nem kellene itt fáznom!
- Ha nekem olyan hosszú, hegyes csőröm volna, könnyebben áshatnám a járatomat!
Így vágyakoztak mindketten valami nagy, nagy változásra.
Meghallotta ezt a kert csodatévő tündérkéje, egyet suhintott a varázspálcájával, és mindkét kívánság teljesült.
Ott is hagyta volna őket, hadd örüljenek az új lehetőségeknek, de alig jutott az első bokorig, máris megütötte fülét a sopánkodás:
- Jaj, tele lett a szemem földdel, nem látom a szép égboltot, nem hallom a még a békák vartyogását se!
- Jaj, ez a hosszú csőr a fejemen! Beleakad minden gyökérbe itt a föld alatt. Beomlott a járatom és már magamat is majdnem összekaszaboltam.
A kis tündér megsajnálta őket, újra suhintott a pálcájával, és máris helyreállt a rend.
A kis vakond egy szempillantás alatt eltűnt a vakondtúrás alatt, a gólya pedig megfogadta, hogy minden nap gyakorolja a felszállást, leszállást. Ha szerencsésen átvészeli a telet, jövőre már elég erős lesz, hogy ő is a többiekkel utazhasson.


Forrás: Képzeld el... c. irodalmi folyóirat

Mondóka

Gólya, gólya, kelep, kelep,
Nagy útra megy, Isten veled.
Isten veled fiúk, lányok,
Kikeletkor visszaszállok!