(Részletek)
Elmélkedés
A madármunka törvényéről
"A munka és szerszáma közötti viszonyt nagyon világosan és elmésen magyarázza az ókor bölcs mesemondója, Phaedrus (olvasd: Fedrusz), aki XXVI-dik meséjét a rókára és a gólyára alapítja.
A mese szerint a ravasz róka lakomára hívta a gólyát. Hogy azonban a gólya ételhez ne juthasson, a róka csupa híg eledellel, hozzá mind lapos tálakon rakta meg az asztalt. Váltig biztatta ugyan gólya komáját, hogy csak tessék ne vesse meg a szegénységemet; no meg hogy szívesen is adom. De hát mit tehetett a gólya koma hosszú csőrével és kurta nyelvével, vagyis a maga szerszámjával a laposra tálalt sok híg lével!
Bizony-bizony csak koppant a szeme, mint a kálvinista varnyúnak, mikor üres koncba nézegetett.
Azalatt a róka mind föllefetelte és felnyalta az ételt, és csak úgy hízott ravasz lelke a gólya koma felsülésén.
No de nem hagyta magát a gólya koma sem. És egy szépséges napon csak meghívta a róka komát egy kis lakomára.
Jön a róka – és mit lát? Azt látja, hogy a gólya komája minden eledelt szűk, hosszú nyakú bokályban, az italt meg szűk nyakú flaskóban tálalta. Így a gólya koma hosszú csőrével és nyakával szépen hozzá is fért ételhez, italhoz; de oda a róka koma – aztán már istenigazában – csak úgy tekinthetett be, mint az a bizonyos varnyú az üres koncba; mert hát nem illett az ő rókaszerszámjához.
Amilyen egyszerű az ókori bölcs meséje, oly világos és érthető annak a tanúsága; hogy ti. a gólya nem boldogul az ő szerszámjával olyan élvezetben – mondjuk, munkában –, mely a róka szerszámjához van szabva, és megfordítva, hogy a róka kudarcot vall ott, ahol csak a gólya felelhet meg.
De a tanúság még tovább is van. És követem is a jó pap példáját, hogy inkább kevesebbet markolok, hogy annál többet szoríthassak; nem fogok különböző alkotású állatokról, mint amilyen a róka meg a gólya, elmélkedni, hanem megmaradok tisztán a madaraknál."
A gólya
(Ciconia ciconia L.) Egyéb neve: cakó, eszterág, gagó, koszta
Leírás. Nagy, hosszú lábú madár, erős hegyes csőrrel. Teste fehér, a szárny evezőtollai feketék; lába, csőre piros; feketésen szemők. Fészke az emberi hajlék oromzatán, kéményein, kazlakon, de itt-ott fákon is áll, néha telepet is alkotva. Fészke, amelyhez évről évre visszatér, eredetben lapos; alapja vastag ágfa, melyre majd vékonyabb ágacskák jönnek, majd gyepdarab, széna, szalma alkotja csészéjét. Évről évre pótolgatja, mitől a fészek vastag lesz és végre kedves fészkelő tanyája a verébnek is. Fészekalja háromtól öt tojásig való; a tojás nagy, színe fehér. A pár együttesen felváltva egy hónap alatt költi ki apróit, de a tojónak mégiscsak több jut a kotolásból.
11. ábra. A gólya - hasznos
Élete módja, A gólya is gázoló madár, mely azt a rétséget szereti, amelyben elgázolhat táplálékja után; de az emberhez simulva, belétalálja magát gazdaságába is, és szorgalmasan járja a lucernást, a lóherést és hasonlókat. Begyét megrakja mindennel, ami él s amit bekaphat, a kis szöcskén kezdve a termetes kígyóig. De hát éppen ez a baj: bekapja a földön fészkelő hasznos kis madár porontyait is, amivel bizony kárt is teszen, és napjainkban sok a vadászember, aki fészekrablásáért keményen megszólja a gólyát – itt-ott bizony már fütyül is feléje a puska golyója, sörétje. Szent madárnak tették, tudjuk pedig, hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze”, a szent gólyának meg a csőre. No de itt is az az igazság, hogy tovább tart a bogárszedés, mint a többi, ami aztán a gólya javára lesz írva. Azután pedig befogadtuk ősi soron szeretetünkbe – bajos ám azt onnan kizavarni!
Már nagyon kora ősszel a gólya is gyülekezik, mindig egy és ugyanazon a határrészen. Egy szép napon aztán szárnyat bont a sereg, és ekkor beteljesedik Petőfi szava:
Jön az ősz, megy a gólya már,
Hideg neki ez a határ.
Forrás:
MEK
