Partly Cloudy

“Mindenki tudja, hogy a gólya hozza a kisbabát, de vajon honnét hozza őket a gólya? A válasz a sztratoszférában keresendő, ahol a felhőemberek formálják a babákat és keltik életre.
Gus, egy magányos és bizonytalan kis szürke felhő, aki mestere a “veszélyes” bébik teremtésében. Krokodilok, sünök, kosok stb. - Gus imádja ezeket a teremtményeket, de sokkal jobban hűséges gólyatársát, Peck-et.
Gusnak minél vadabb teremtményei vannak, Peck pedig emiatt egyre keményebben dolgozik. Hogyan képes összefogni a kockázatos terhét barátja heves természetével?”




Pixar - Partly Cloudy
YouTube: Partly Cloudy - (Full HD)
Egy másik feltöltésben: metatube.com

Beszélgetés Peter Shonnal a Partly Cloudy rendezőjével
Forrás: PRIZMA Online

A bányának magas tornya, sej, rászállott a gólya

A bányának magas tornya, sej, rászállott a gólya;
Vizet hozott a szájába bányászok számára.
Mosdjatok meg, ti bányászok, mert szenesek vagytok!
Azt csak a jó isten tudja, hogy ti föld alatt dolgoztok.

A bányásznak jól megy dolga, sej, semmire sincs gondja:
Főaknász úr a parancsot reggel felolvassa.
Fizetést is kap a bányász kétszer egy hónapba,
Nem ölég a babájának képeslevelezőlapra.

Ősi (Veszprém)

A mi házunk tetejére rászállott egy gólya

A mi házunk tetejére rászállott egy gólya,
Vizet hozott a szájába aratók számára.
– Mosdózzatok meg, aratók, mert porosak vagytok!
Úgyis a Jóisten tudja, mikor szabadultok.

A mi házunk tetejére rászállott egy fecske.
Levelet hozott szájába, le van pecsételve.
Fel se bontom a levelet, tudom, mi van benne.
Ne félj, kedves kis angyalom, nem vagy elfelejtve!

Kéthely (Somogy)

Журка

A belarusz mese egy törött szárnyú gólyáról, Zsurkáról szól, akit Nikita talált meg. Mivel tudta, hogy "a gólya szent madár", így hazavitte magával, hogy meggyógyítsák.
Zsurka hamar megszokta a baromfiólat, majd a körülötte lévő embereket. Nikitát különösen megkedvelte, így amikor ő az iskolába ment, Zsurka oda is elkísérte.
A történet befejezése már ismerős, a madár tavaszra, hála a gondoskodásnak, teljesen felépült, s a visszatérő gólyákkal ő is elrepült.



Журка

Írta: Максім Міхайлавіч КАЗУН

Позняй восенню на сенажаці мой сусед Мікіта падабраў маленькага, бездапаможнага бусла з перабітым крылом. Вырашыў узяць яго з сабой. “Трэба ратаваць птушку. Дзеці, жонка, сам — вылечым. “Бусел — святая птушка”, — кажуць у народзе. Магчыма, гэта праўда”, — з такімі думкамі Мікіта падыходзіў да свае сядзібы, несучы ў руках маленькага параненага бусла.
Спачатку бусел дзічыўся людзей, спалохана ўцякаў, стараўся забіцца ў самы глухі і цёмны кут і схавацца там. Але паступова ён прыжыўся з хатнімі птушкамі і настолькі прывык да дзяцей, што ні на крок не адыходзіў ад іх. А калі яны ішлі ў школу, паважна крочыў побач. Пацешны быў бусел. Крыло ў Журкі (так назвалі дзеці свайго выхаванца) даўно загоілася, і ён пасля некалькіх няўпэўненых пробных вылетаў стаў часта падымацца ў неба. Усю доўгую, марозна-халодную зіму Журка жыў разам з хатнімі птушкамі ў цёплым, утульным хлеўчуку. Ён зусім не адчуваў цяжару новага месца жыцця, яго ўмоў. Наступіла цёплая і ранняя вясна. З поўдня пачалі прылятаць на радзіму, да месцаў гнездавання буслы. Журка чуў іх родныя, трывожна-тужлівыя галасы, падымаўся ў паветра, доўга-доўга кружыўся над хатамі і садамі. Бусел сумаваў, перастаў есці, “спрачаўся” з хатнімі птушкамі. А праз некалькі дзён Журка паляцеў. Але перад тым, як зрабіць гэта, бусел зноў доўга і працяжна кружыўся над хатамі, падымаўся ўсё вышэй і вышэй, пакуль зусім не знік у вышыні. У гэтую восень перад адлётам у далёкую дарогу ён прыляцеў ужо не сам, а з сяброўкай, каб падзякаваць гаспадароў за дабрыню і развітацца. Хто ведае, калі яшчэ прыйдзецца ўбачыцца?

Belarusz mondóka


Бусел, бусел, ходзіш што ж
Па балоце басанож?
Боты трэ' было пашыць,
Болей ногі не мачыць!


Бусел (buszel) = gólya

A mondóka szabad fordítása:
Gólya, gólya, miért sétálsz
mezítláb a mocsárban?
Csizmát kell varratni, és
többé nem lesz nedves a lábad!

Kiss Péter: Hűség

Kora reggel érkezett.
Az ismerős látvány, amely végtelen örömmel töltötte el, feledtette hatalmas fáradtságát.
Enni sem volt kedve, ereje. Csak állt, és nézte a környéket: a felhők mögül fel-felbukkanó kelő nap alacsony fényében a tárgyak hogyan változtatják színüket, árnyékukat.
Igazgatott kicsit a portán, majd ránézett a korán kelő emberekre, akik a buszmegállóhoz igyekezve, mosolyogva pillogtak rá. Aztán a kisiskolások? Vidáman, hangoskodva, szökdelve, hátukon táska, igyekeztek a falu belseje felé. Az óvodások megálltak, a felnőttek mégsem cibálták őket, hogy menjünk már, elkésünk! A kicsikkel együtt néztek rá kedves szemekkel, láthatóan örömmel.
Első volt itt. Társai a környék falvaiban, előbb vagy később széledtek szét.
Ez büszkeséggel töltötte el.
Igaz, társa később követi, de nagyon jó volt érezni, hogy várták. Nagyon jó érkezni, ha örülnek neki.
Mielőtt elszunyókált volna, a nehéz útra gondolt vissza, amely mögötte maradt. A hegyekre, amelyeken áthaladt, a magasságokra, amelyekkel meg kellett küzdenie. Jó csapattal jött, segítették egymást, biztatták a fiatalokat, gyengébbeket. A kikeletben fürdő hazai táj emléke segítette valamennyiüket. Az, ahol születtek, ahol szerelmesek lettek, megtalálták párjukat, felnevelték utódaikat.
Az otthon, a szülőföld a lélekben gyökerezik, visszahúz, megjelöl mindnyájunkat, még ha kényszerűségből vagy ismétlődően el is kell tőle távolodni. De sohasem örökre.
Boldog az, ki visszatérhet, hazájában otthonra lelhet.
A gólya megérkezésének első percétől várta a párját. Tudta, ő később érkezik, neki addig temérdek tennivalója van, sok idő eltelhet addig, mégis a várakozás izgalma benne bujkált, miközben elszenderült.
Nem hagyta el egész nap a fészkét. Este kereste fel a folyó melletti tocsogót élelemért. A hazai ízek felvidították. Igaz, sokkal többet kellett vadásznia társaival együtt, mint távoli, átmeneti otthonukban, mégis örömmel, láthatóan vidáman lépegettek az épphogy felmelegedő békák nagy bánatára.
Méteres talált bottal repült a fészkére. Még naplementéig igazgatta, csinosítgatta, rendezgette azt. Másnap már itt lehet a társa, gondolta, és hogy tessen neki portájuk, minden vágya az volt.
"Tavaly néhány nap múlva követett - gondolta -, nem lehetek tétlen!"
Délután a hazaérkező emberek megnézték, a gyerekek hangoskodtak, ugráltak körülötte. Néhányszor összeütötte csőrét, örömet okozva a lent lévőknek.
A várakozás izgalma, a viszontlátás utáni vágya nem engedte távol. Csak rövid időre távolodott el, akkor is időnként az eget nézte, remélve, hogy meglátja az ismerős szárnycsapásokat.
Tudta, látnia sem kell, és megérzi szerette, örök párja közeledését.
Akit nagyon szeretünk, azt mindig érezzük, közel vagy távol van, lényünkben fészkel. Ez nagyon jó. Tudta, a másik is így érez, és amint csak teheti, jön felé. Kétségei nem voltak afelől.
Reggelre erős szél kerekedett.
Jókora eső hullott, mintha nem akarná abbahagyni. Állt magában, néha fél lábát maga alá húzta. Fehér-fekete kabátját cibálta a gonosz szél.
Aggódott. Nem magáért. Tudta, ma már nem érkezik, csak baja ne essen ebben az ítéletidőben. Nem, nem! Társa is tapasztalt, több éven át együtt igyekeztek dél felé. Átéltek szeleket, viharokat. Még a tenger felett is megtépázódtak, mégis sikeresen földet értek.
"Milyen jó együtt túllenni a bajokon, egymást segítve!" - gondolta, és tudta, hogy a másik érzi, és nem érti félre aggódását. Inkább bizalma, biztatása jut el hozzá.
Ez megnyugtatta.
Az eső, a szél lecsendesedett annyira, hogy meglátogathatta a tocsogót. Hímtársaival találkozott csak ott. A tojók még úton lehettek, vagy még el sem indultak a rossz idő miatt. Csapatokba verődve tárgyalták meg a dolgokat, azután sietve visszatértek a türelmes várakozásba mindnyájan. Ő is.
Több mint egy hét múlt el. Még mindig egyedül volt. Napjai egyformán teltek. Napfelkeltekor az eget kémlelte. Miután meggyőződött, hogy nem jön a párja, kiment a folyópartra vagy a tócsákhoz, teleette magát és igyekezett vissza.
Új verébcsaláddal barátkozott meg, akik az albérlői lettek. Szarkáné kerülgette őket. Visszaköszönt neki, pedig nem igazán szívlelte szemtelensége meg nagy tojásszeretete miatt. Nem haragudott rá. Ilyennek is kell lenni, aki összeszedi a hulladékot, szemetet. A szarka is a természet fia. Ő maga is bemehetett volna a szomszéd gazda udvarába felcsipkedni a disznóölés hulladékait, mégsem tette. Egyik utazótársa mesélte, hogy amikor itt rekedt, egész télen az emberek etették, megmentve őt az éhhaláltól. Most tudott vadászni, halászni, illetlen lett volna adományért kuncsorogni. Óvatlan egereket szedett össze a portákon. Senki nem zavarta, még örültek is neki.
Ő is örült, mert jó örömet okozni. Talán a legjobb a világon.
Tudta jól, mert amikor társa költött, vagy a fiókákat etették, milyen jó volt látni örömüket egy-egy jó falattal érkezése során.
Meg a jó fészek... Nagyon csinos volt már. Egyre többet gondolt a közösen töltött évekre, a szerelmes időkre, a kedves közös napokra, hetekre, a felnevelt utódokra, míg a kicsik felnövekedtek, megtanulva az önálló életet. Azután kirepültek...
Tudta, hogy ez következik ismét. Minden újra ismétlődik. Biztos volt a dolgában.
Teltek a napok, reggelek, éjszakák, hajnalok. Kitartóan állt, ült a fészkén, igazgatta, csinosítgatta. Hajnalonként reggelig figyelt dél felé, a folyó kanyarulata irányába.
Megszűntek az enyhe fagyok is, az időjárás is mintha jobbra fordult volna. Tudta, bármelyik reggel az a reggel jöhet el.
Aznap nem ment ki a tocsogóra. Csaknem felhőtlen volt az ég. Kéksége mintha tisztább, simább, ünnepélyesebb lett volna. A reggeli napfény is erőteljesebb volt. A nagy, alig bimbózó gesztenyefa ágai közt is melegen átsütött.
Állt délre tekintve, karcsú nyakkal, büszke fejtartással, mikor hatalmas szárnycsapással, fékezve, mellé huppant a rég várt társ.
- Megjött! Megjött! - ujjongott Kedvesem, aki a konyhaablakból napjában egyre többször nézte a most már nem egyedül lévő, büszke, fehér-fekete kabátost.
Ők sokáig összedörgölőzve, hosszú nyakukat szinte egybefonva örültek egymásnak.
Az egyre gyakrabban felhangzó szerelmes kelepeléssel ünnepet varázsoltak körénk.
A természet szeretetének, a hűségnek ünnepét.

Lajtai Gábor: Békasors

Türkiz tónak mocsarában
Zöld varangy ül barna sásban

Felbrekeg a kéklő égre
Álma bíbor fellegére

Fehér gólya száll feléje
Vörös csőre vész veszélye

Kis test roppan sötét gyászba
Lélek röppen fénybe zárva

Szép Ernő: Folyó hó

Tudjátok-e, mi a május,
Az a bűvös-bájos hónap,
Mikor elkezd esni-esni,
Mikor nincs egy tiszta jó nap.

Tudjátok-e, mi a május,
Költözködik gólya, fecske,
Dehogy. Csak mi költözködünk,
a fene egyemegecske.

Tudjátok-e, mi a május,
Mikor előlép heroldja,
A háziúr, és lakásunk
Bérét újra stájgerolja.

Tudjátok-e, bi a bájus,
Hátha deb tudjátok, hátha:
Begsugob, hogy a tüdőbet
S orrobat gyötri dátha.

Tudjátok-e, mi a május,
Kimondom, a valót, nyerset:
Utolsó egy költő már az,
Ki a májusról ír verset.

Nagy Alexandra: Ébredj, tavasz!

Ébredj, tavasz!
Sűrű tél-arcról
Már nem havaz.
Víg cinege dalol.

Varázs tapsodra
Nyíljon hóvirág,
Tulipán, Ibolya.
Bimbósak a fák.

Téli latyak-tócsa
Az olvadás vize.
Világutazó gólya
Visszarepül ide.

Ez évszak bájjal
Suttog- ravasz.
Elbújik hamar:
Sértődős kamasz.

Majd visszatér:
Szerelem hurrikán.
Illó gyöngyfüzér
Szélfútta magány.

Ébredj, tavasz!
Lélekre gyógyír.
Meleged áraszd,
Arcon csók-pír.

Kopátsy Sándor: Földközelben

A gólyafészek értéke

(részlet)

"A napokban fiatal közgazdászoknak mondtam: Az lesz a jó közgazdász -- most hozzáteszem: faluvezető --, aki belátja, hogy azt a szobát lehet kétszeres áron kiadni, amelyik felett a kéményen gólya fészkel.

Abban a piaci versenyben, amelyben a város magasabb technikát és hamburgert kínál, a falu pedig rétest és gólyafészket, a falu fog győzni."

Barta Lajos: Falusi kirándulás 1915-ben

(részlet)

A tanító kertje kifut a Zagyvára. Lankás rétek túl a Zagyván, jól öntözött földek, egy pár ember gyűjti odakinn a szénát petrencékbe. Petrencék tetején fehérben magyarok, a fekete pruszlikot nem hagyják, fejükön is fekete kalap. Tarkák, mint a gólya, messzire elnéznek, mint gólya. A semmibe néznek! Az időbe! Ahonnan jön minden...

Forrás: epa.oszk.hu

Népdal

Péterkére mentem vóna,
elejbem állt egy nagy gólya.
Ha a botom nem lett vóna,
talán meg is evett vóna.

Lisznyai Kálmán: Tyutyu és Czinka Panna

(részlet)

Ollykor elelandalodván
Kiballag a kis erdőbe,
Az ákáczos temetőbe,
Magánosan hegedülni,
Mélán, szomorun fütyülni,
Nótát gondolni, csinálni:
Ott mellette szokott állni
E vén gólya, gondolkodva,
Egy lábon, néha álmodva,
Messze boldog Indiákról,
Ezüst tóban a – békákról.
De ha szól a csendes nóta,
Nem kell neki a kabócza,
Melly ott ugrik orra előtt,
A lágy dal ugy bájolja őt, –
Oh hogy ha szól a hegedű,
Ollyan nyájas tekintetű!
S az ember, szeméből látja:
A hegedüszót imádja
S a gazdáját ugy szereti,
Szintugy roszul esik neki:
Hogy össze nem csókolhatja
Hegyes orrának miatta!
S mérgesen egyet kelepel,
Ugy áll az ürgedombra fel,
Ugy lesi, ugy oda-vigyáz
A lyukra, jó ürgevadász, –
Ürgét vadász gazdájának,
Egeret pedig magának.
S ha talán nem foghat ürgét,
Mert az ürge sokkal fürgébb,
Kapdossa, terjesztvén szárnyat,
Röptiben a kabóczákat. –

Teljes szöveg és forrás: epa.oszk.hu

Antóni Sándor: A mi Gólyánk

Falunk dísze a hosszú lábú gólya,
Kis községünk hűséges lakója.
Napközben a dolgát teszi-veszi,
Ritka ember aki őt nem szereti.
Kerepelget reggel, délben, este,
Fejét hátravetve, csőrét összeverve.

Rendbe teszi fészkét-mert, hogy ez is dolga -
Hogy később csak a családjára legyen gondja.
Párjával a munkát megosztva,
Készülnek a családalapításra.
Lesz is dolguk bőven egész nyáron,
Meg is jelennek ők kertben, réten, ménesparton.

Ha eljön a pihenés ideje az este,
Kicsinek bizonyul a család fészke.
Hogy az éjszakát fél lábon is bírja,
Az öregek rászállnak kéményre, oszlopra.
Mert szeressük őket, hisz alig várjuk,
Legyetek vendégeink jövőre is nálunk.

Gellért Oszkár: Petőfi-relikviák

(részlet)

Láttál-e a róna felett
Elszállni madársereget,
Ha rája lövének?

Így szállnak az évek - ez a rosszak közé tartozik a másikkal együtt, melyeket Kéry Gyula révén most olvashattunk először. Igen, így szállnak az évek! Hatvan éve, hogy írta, nyilván a Felhők-ciklusba szánta, hatvan év! Így szállnak az évek... és Arany János, aki "nevezetes arról, hogy Petőfi által megénekeltetett s hogy Petőfit viszont megénekelte" - oly fura, megelégedett örömöm az, mikor olvasom, hogy P. Horváth Lázárok kettejüket együtt ütik - tehát így szállnak az évek és Arany János... mit is üzen csak Arany János "lelke jobb felének"?

"A csonka torony is köszönt pedig s kérdezi: mikor lesz szerencséje? S ha valaki azt mondaná neki, nem éri ő már azt meg, mindjárt összerogyna ijedtében. A kert rózsái elmented után azonnal elhervadtak, de ezek legalább jövő pünkösdre ismét megújulnak. A gólya is elment, de nem búcsúzott el végképp. Sándor... Sándor... Oly nagy kedvem volna Felhőket írni."

És így szállnak az évek, de a Petőfi legigazibb hangjai nem szálltak el végképp az ő századával. A kert rózsái, valahány pünkösd, ismét kivirulnak. Hatvan éve? Ma van. Érzem az illatukat és látom, jönnek már, mindig is otthonukra lelnek a gólyák... Petőfi Sándor! Oly nagy kedvem volna Felhőket írni...

Forrás: epa.oszk.hu

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó

(részlet)

A gólya
sokkal okosabb
az embernél,
mert nemcsak
a vízben meg a földön jár,
de repülni is tud.
Nemhiába
hitette el mindenkivel,
hogy ő hozza a kisbabát.

Kalász Márton: Basti Franck elégiája

Tartomány - 1539 - Basti Franck elégiája

"Ott van, azért nem itt, s nem ezért: itt is."

Basti, egy helyütt megejtőn szomorú képet
fejtesz; "ritka, akár télen a gólya". Krónikák szöveg-
képe: hitminta, lélekölés, fosztogatás, erőszak,
vétség – ahány éven át pólyaként káprázatunk retardált hóhulláma.
Benned – ne véljük,
hogy itt e gólya harminc képe csak bevillan. Millió mérfölddel odébb
szorongva háborús viruláson – megférnünk, fagy lesz, s a gólya,
képként
egy nap meg mire álljunk?

Egyetlen elüszkösített, szemhatár fosztotta kémény
régiónk; se téli, nyári műhely lángja, ma sértsünk hitre. Mundus
zsoldosok

taglók, más vérszomjon mérve, osztogatnak is itt. Se bér, se vár
e palota: hadterv-gyártók, toldó teológusok, a lelki pányva
népe sem könnyedebb zsigerben; téli kandallóé, könyvé, gólyadal
rozs-
vagy lápillaté?
Basti Franck vajon fut rém-kulisszái közt, börtön után börtön elől.
Krónikánk épp e füsté, amott üst: rongyosok lelkét ágyútűz köphette
égbe
föl, nyomja pokolra le –
Basti, "cserény nyomorú haldoklót bújtat, tetvek s hungar
bolhák eszik".
(Megjelent: Kortárs 49.évf.9.sz. 2005. szeptember)

Forrás: epa.oszk.hu

Doli-dili

"A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá. "

Forrás: epa.oszk.hu

Könczöl János: Pacsirta

Bús az idő, hivesedik,
Sárga levél deresedik;
Cserje, bokor megrezzen a széltül…
A természet haldokolni készül.

Az erdő is csendes, néma,
Nem visít benn rabló héja;
Nem csicsereg vidám madár ének,
A dalolók mind elköltözének.

Legutolján fecske, gólya,
Gyülekezik indulóra.
S megerednek lassu repüléssel…
Föcske, gólya, hova-hova mégy el? –

Oda megyünk, oda szállunk:
A hol uj tavaszt találunk;
Majd ha ott is hivesedik – ekkor
Visszajövünk fényes kikeletkor.

Csak egy marad, egy nem készül,
Ez nem retteg fagyos téltül;
Virulás madara, kis pacsirta!
Szivedet az uj tavasz nem hívja?

Engem is hív uj kikelet
Hogy itt hagyjam ezt a helyet;
De a hol szép tavaszomat éltem:
Ott szenvedjek zivataros télben!

Itt a bokor, ott a fészek,
Itt a mező, ott a bérczek,
Itt a hol a szebb napokat töltöm:
Itt haljak meg majd a szülőföldön.

Forrás: epa.oszk.hu

Keszthelyi Rezső: Hószínek

Olykor-olykor megtorpan
tenyeremen némely hópehely,
még gyermeteg, alig november,
mint ha gólya kel szárnyra
a ködbe, és amíg térése tart,
tollazata színtömeg;
nézés-neszeimből a derű felfakad:
élve is, halva is ugyanaz - - -
levegőszív -
sugárzik, és ebben
minduntalan elakad
.

Forrás: epa.oszk.hu

J.A.: Eredetmesék

( A bűntudatos gólya )

"Már egy hete csak a combjára
gondolok, mindig, meg-megállva,
csikorgó gyomorral, öblében
a tónak. Ámbár az ölésben

nem lelem örömöm, de jól van...
Valahogy feldolgozom magam.
Béka esz szúnyog, gólya meg békát,
így másszuk együtt a rangos létrát."

Forrás: epa.oszk.hu

Gellért Oszkár: Öt-hat hónap

De jó lenne ilyenkor, hogy gólya, fecske fészket rak itt
Kicsinnyeit kiköltve:
Utazni s odatalálni, ahonnan jöttek, a földre;
Ottmaradni az életemből öt-hat-hónapig -
És visszafelé az út közepén találkozni velük
olyan új arcszínnel,
Ami únt európai ruhámtul elüt,
S megrakodottan öt-hat új rímmel......

Irodalmi rococo

Hevesmegye egyik alispánja, az elmésségéről hires J…, midőn hivatalát leköszöné, s ősi szokások szerint bucsuznék, többi közt igy szóllott az összesereglett karokhoz és rendekhez:

„Imé vissza adom a tekintetes nemes vármegyének a maga 100 esztendős gólyáját.”

Hevesmegye czimerét gólya ábrázolja, s az illető gólyás pecsétnyomót a J… búcsuszónoklata előtt ép száz évvel nyeré meg.

Bernát Gáspár.

Forrás: epa.oszk.hu

Balázs Béla: Útilapú a talpamon

Darvak, gólyák költöztek először
Aztán indult a sok viziszárnyas
Törik szélben már a száraz nádas
Kopasz fákon látszanak a fészkek.

Lám csontos már az országút járni
Kocsinyomban a vörös nap fénye
Aranyszálat húz a messzeségbe
Fénytelen viz tükrözi a partot.

Csudálkozva körül-körül nézek:
Lám mostan itt vagyok! -
Sok emberben most barátot érzek
És meghatva szólitom meg őket.

És az uccák oly halványak, szépek
Mintha már csak emlékeznék rájuk
Súlytalanul ingok, ködre lépek -
Talán én is megyek nemsokára?

Forrás: epa.oszk

Illyés Gyula: Este

Ilyen az élet most, a pusztai.
Öcséimnek hiányzik a mozi.
A háztetőre egy kerepelő
gólya zörög le, mint egy repülő.
Egy rádió van, este, hogyha szól
a számadóék ablakaiból,
élvezni a világnak híreit
a fél puszta a küszöbön eszik.
Egy lány új nótát kérdez untalan,
a bognár meg a moszkvai utam.
Betölti lassan a gallyak közét,
teríti hálóját a langy sötét.
Hány földrészről néztem bójáitok, -
csak én nem vágyom el már, csillagok.

Tumpeck György: A lelki tusával küszködő gólya

A lelki tusával küszködő gólya
békahúst evett s tért nyugovóra.
Sokáig kerülte gólyánkat az álom,
híre mene ennek hetedhét határon.
A vajákos béka megátkozta nyomban,
gólyapörkölt leszel, gyenge vörösborban.
Rémülten pislogott ágyában a gólya,
bánja már szegény, hogy így tért nyugovóra,
Meredt szemmel fekszik és a hasát fogja,
- nem eszem békahúst - folyton csak nyafogja.
Elkéstél te némber, harsogják a békák,
zöld tőlük a pázsit amerre szem ellát.
Sok lúd disznót győz le, a mese állítja,
rémült madarunk csak a vállát rándítja.
Pörkölt lesz belőled, meg is eszünk nyomban,
fortyog már a víz is a rozsdás kondérban,
A fele sem tréfa, gondolja a madár,
laposakat pislog és irány Gibraltár.
Megszökött ő biza, legyőzték a békák,
békacomb ügyében nem ismertek tréfát.

Kukorelly Endre: Láttam 1

Láttam egy gólyát,
az áldóját!
Teringettét!
Kémény körül keringett'.
Szépen kieresztette hasból a lábát,
a kutyafáját!
A terem burája!
Ilyen hosszúkás! Hosszú a lába, hosszú a szája,
kelepel vele, kelep-kelep,
nem várja ki a telet.
Csőr, tudom magamtól is, szóval a csőre.
Elrepül, de visszajön jövőre.
A tél túl hideg, ebben igaza
van. Tavasszal jön haza.
Elég okos, mindig nyaral. Még a butábbja
is Isten csudája.

Erdélyi József: Feledés

Kalásszal ékes már a szár,
hullámzó tenger a vetés;
felette most egy gólya száll,
mint szív felett a feledés
Szárnya se moccan; kelepel,
orra és lába mint a vér;
a nagyja tolla fekete,
az apraja mind hófehér.

Árnyéka úgy fut a vetés
ringó, hullámzó tetején,
mint szív felett a feledés
az élet zajló tengerén ...

Ady Endre: Jelentés

Bús, sáppadó poéta-ember,
Édes, bús nóták dalolója,
Még egy tavaszt várt türelemmel.
S ahogy megjött a fecske, gólya,
Ahogy az élet újra támadt,
Elébe nyargalt a halálnak.
Meghalt, amikor minden éled,
Csak azért, mert hát: szép az élet!

Tele volt a szíve még dallal,
Csak a tüdője volt a fogytán,
Nem harcolt, szegény, diadallal,
A fátum ujjong összerogytán.
Bús, sáppadó poéta-ember
Szivében dallal, szerelemmel,
Nagy szomjusággal sírba lépett,
Csak azért, mert hát: szép az élet!

Márai Sándor: Füveskönyv

"Arról, hogy a műveltséghez sok bátorság kell

Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak - minden dolgok igaz ismeretének - feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell. Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot. Az ember csak életre-halálra lehet művelt.
Az emberek mindig készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendőzött magyarázatába, tehát a műveletlenségbe, mint a nyers, egyszerű, tőmondatos igazságba, ami a műveltség.
Az emberek titokban tudják, hogy minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan, de szívesebben pusmogják, lesütött szemmel, hogy a gyermekeket a gólya hozza.
Ez így tetszetősebb és kényelmesebb. De a műveltséget nem a gólya hozza."

Kassák Lajos: Viszhang

Mikor az út fordulójához értünk
két frissen metszett cöveket vertünk a földbe és megjelölvén őket
mondtuk: legyetek méltók nevünk őrizetére.
Mert hiú, fiatal legények voltunk ekkor, akik kevés pénzzel rendelkeznek
és még kevesebb ismerettel az élet rejtett dolgai felől.
Így délidőn, ha víz partjára értünk, élvezzük legigazabban az életet.
Miközben virágok nyílnak köröttünk s miközben madár rikolt a fán
mezítlen állunk a sárga fövenyen, ábrázatunk megtükröződik a vizben
és örülünk a szélnek, mely összeborzolja testünk pehelyfinom szőrzetét.

Ó, Isten, ha vagy, tekints le fiaidra, akik gyarló fájdalmukban
egyedül vándorolnak ezen a girbe-gurba földön!
Így kiabálunk a végtelen magasságba és tudjuk, mindez csak játék,
Rózsák helyett szavak rügyeznek fogaink között és a viz is játszik fehér habokkal
méh száll, lubickol a malom kereke, vagy gólya kelepel a fényben
gyereket hintál fehér pólyában, ahogyan a mesékben irva van
s ahonnan mi valamikor kiléptünk
ágrólszakadt csavargók, most két mezitelen kamasz a viz partján
amint elfeledkezvén a világról
örülünk magunknak és éneket zengünk a nyár dicséretére.

Juhász Gyula : Azt álmodtam

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervad a gyűlölet.

Makám: Zengővárkony

Merre is van Zengővárkony,
rehó-reme-róma?
Attól függ, hogy honnan nézzük,
bújj be a kunyhóba!


A pokoltól fölfelé van,
mondták itt a bótba’,
a mennyektől lefelé van,
kelepel a gólya.


Ha az Antarktisztól nézzük,
csak észak egét igézzük.
Ha Grönlandból kereskedünk,
délkeletre vessük szemünk.


Ha a hazánk Masturukbáj,
keletről támad a tatár.
De ha éppen Mongólia,
nyugatra visz a nap útja.


Merre is van Zengővárkony,
rehó-reme-róma?
Attól függ, hogy honnan nézzük,
bújj be a kunyhóba!


A pokoltól fölfelé van,
mondták itt a bótba’.
a mennyektől lefelé van,
kelepel a gólya.


Akármilyen messze is van,
a szívemhez jó közel van.
Ott lakik egy kis kunyhóban
a nagymamám nagy pokrócban.


Ha arra jársz nyitott szemmel,
megtalálhatsz minket egyszer.
Ha arra jársz ne légy fáradt,
keresd meg a nagymamámat!


Merre is van Zengővárkony,
rehó-reme-róma?
Attól függ, hogy honnan nézzük,
bújj be a kunyhóba!


A pokoltól fölfelé van,
mondták itt a bótba’,
a mennyektől lefelé van,
kelepel a gólya.

Vas István: Nyár

(részlet)

Az ég, az ég azonban kéklő,
magos, de a földdel összeérő.
Part a láthatár, bizonytalan.
A páráktól az égbolt megremeg.
Az égnek fodra van?
Fodor? Nem, hullám ez, morajtalan.
Fejem fölött egy gólyapár kereng el.
Tán fürdenek?
No lám, a nyár lett nékem tenger,
tündéribb, mint mely megtagadtatott.
Az ég már partjain kiárad,
a sár földet, a szennyeset, vakot,
elönti a sok házat, ablakot,
én nem leszek hitetlen mint Tamás.
A levegőben ing a pára,
hogy zúg a fény, zuhog a fákra,
a lég is fényes tengeráradás.

Szép Ernő: Itt a tavasz

(részlet)

De jó vón ujra egy kicsit csigázni,
Zörgő sárkányt ereszteni az égbe,
Labdázni és abroncsot gurigázni,
S versenyt futni a messzi faluvégre.
Lovazni, ürgét önteni,
Gólyát dallal köszönteni,
Én úgy szeretnék hazamenni,
Megint gyerek szeretnék lenni.

Oszt körbe állnánk kis fiúk, kis jányok,
Aranykapun fordulnánk kéz a kézbe,
És aztán játszanánk haragszomrádot,
S a fűbe hengergőznénk napsütésbe,
És fogdosnánk a fű alatt
Piros katicabogarat,
Én úgy szeretnék hazamenni,
Megint gyerek szeretnék lenni.

Én megpróbáltam itt Maguk közt élni,
Utánoztam, amit Maguk csinálnak,
Unalmas volna mindent elmesélni
Amibe szívem, lelkem belefáradt.
Itt a tavasz, a Nap meleg,
Mulassanak, örüljenek,
Én úgy szeretnék hazamenni,
Megint gyerek szeretnék lenni.

Juhász Magda: Verses ABC

Alma érik az Ágon.
Béka brekeg a gáton.
Cica szalad, riadó!
Csiga háza eladó.
Dundi darázs vígan él.
Egérke csak éldegél.
Fülemüle énekel.
Gólyamadár kelepel.
Gyepesedik az udvar.
Hajladozik a muhar.
Illatozik a határ.
Jóról dalol a madár.
Kovács patkol serényen.
Lúd legel a vetésben.
Lyukba bújik az ürge.
Macskabagoly de fürge.
Nevelődik a búza.
Nyúl után fut a róka.
Ordas jár a kert alatt.
Őz a réten átszalad.
Pörge kalap legényes.
Ravasz ember veszélyes.
Sarlósfecske cikázik.
Szamár nagyot iázik.
Tavirózsán béka ül.
Tyúknak tücsök hegedül.
Útnak indult a fecske.
Ünnepel egy legyecske.
Vígan teker a hernyó.
Xilofon szól, élni jó.
Zümmögve száll a dongó.
Zsúrt tart a sok pillangó.

Bartos Erika: Kelep, kelep...


Kelep, kelep, kéményünkön kelepel a gólya.
Éhes már a fészekben a négy gólyafióka.

Kelep kelep, gólyaszülők vigyázzák a fészket.
Etetik a fiókákat sorra mind a négyet.

Kelep, kelep, felnő a négy pelyhes tollú jószág.
Várja már a gólyákat egy napsütötte ország.

Kelep, kelep, itt van az ősz, nekivágnak Délnek.
Visszatérnek tavasszal, ha vége már a télnek.

A zenekar honlapja: http://www.kiskalasz.hu/
Bartos Erika honlapja: http://www.bartoserika.hu/

A PM lemezkritikája: link

Petőfi Sándor: János vitéz

részlet a XVI. fejezetből:

Egyszer János vitéz a hajófödélen
Sétált föl s alá az est szürkületében.
A kormányos ekkép szólt legényeihez:
„Piros az ég alja: aligha szél nem lesz.”

Hanem János vitéz nem figyelt e szóra,
Feje fölött repült egy nagy sereg gólya;
Őszre járt az idő: ezek a madarak
Bizonyosan szülőföldéről szálltanak.

Szelíd epedéssel tekintett utánok,
Mintha azok neki jó hírt mondanának,
Jó hírt Iluskáról, szép Iluskájáról,
S oly régen nem látott kedves hazájáról.

Letörött a bécsi torony teteje

Letörött a bécsi torony teteje,
Bús gerlice fészket rakott hegyibe.
Bús gerlice mindig azt kiabálja:
Ne félj magyar, virradsz még szabadságra!

Ledőlt már a szénaboglya teteje,
Gólyamadár fészket rakott belőle.
Gólyamadár kelepel a háztetőn,
Letelt immár az én három esztendőm.

Gólya, gólya - népies műdal

Gólya, gólya, hosszú lábú gólya,
nem megmondtam ne menj ki a tóra!
Oda járnak fürödni a lányok,
gólyamadár, szégyent ne hozz rájuk!

Oda jár a hosszú lábú gém is,
oda járok a babámmal én is,
addig addig jártunk ki a tóra,
míg házunk előtt megjelent a gólya.

Kis Piroska mossa bugyogóját,
a lábával ringatja a pólyát,
aludj, aludj szerelem virága,
tévedésből jöttél a világra.

Mondóka

Éhes volt az öreg gólya,
békát fogni ment a tóra.
Ám a béka sem volt rest,
vízbe ugrott egyenest.