Könczöl János: Pacsirta

Bús az idő, hivesedik,
Sárga levél deresedik;
Cserje, bokor megrezzen a széltül…
A természet haldokolni készül.

Az erdő is csendes, néma,
Nem visít benn rabló héja;
Nem csicsereg vidám madár ének,
A dalolók mind elköltözének.

Legutolján fecske, gólya,
Gyülekezik indulóra.
S megerednek lassu repüléssel…
Föcske, gólya, hova-hova mégy el? –

Oda megyünk, oda szállunk:
A hol uj tavaszt találunk;
Majd ha ott is hivesedik – ekkor
Visszajövünk fényes kikeletkor.

Csak egy marad, egy nem készül,
Ez nem retteg fagyos téltül;
Virulás madara, kis pacsirta!
Szivedet az uj tavasz nem hívja?

Engem is hív uj kikelet
Hogy itt hagyjam ezt a helyet;
De a hol szép tavaszomat éltem:
Ott szenvedjek zivataros télben!

Itt a bokor, ott a fészek,
Itt a mező, ott a bérczek,
Itt a hol a szebb napokat töltöm:
Itt haljak meg majd a szülőföldön.

Forrás: epa.oszk.hu