Barta László: Békaparlamenti Hírmondó, avagy ellenzékiség és szavazás

A Világbéka követei
a tóközi Békakonferencián
kuruttyolnak és brekegnek
egy véget nem érő vitán.

Kutykurutty, brekeke,
kutykurutty, brekeke.

Én az egyetlen ellenzéki
békakövet hallgatok,
majd szót kérek,
és csendesen felszólalok:
kvákk, kvárákk.

*
Szavazásra is sor került,
mielőtt a sok kimerült
béka a tóba lemerült.
A szavazócédulákat
a gólya osztogatta,
miközben a locsogó
békapolitikusokat fosztogatta.
Eltűnésükről Csőrkelepi tehetett,
egy két izgága követet megehetett.

Forrás: Vicces versek

Tóth Sarolta: Húsvéti tojások

Gyermekkoromban
elmélkedtem eleget,
miért mondanak a felnőttek
a gyerekeknek nem hihető meséket...
Nyúl hozza a hímes tojást,
a gólya meg a kisbabát,
Hiszen a nyúl nem tud tojni,
sem piros, sem csokitojást,
gólya leejti a pólyásbabát...
Nyúl fészkében drazsét látok,
nem érzek hozzá étvágyat:
fekete, apró és büdös,
nincs rajta papír sem, ezüstös...
Töprengtem hát tojás-ügyben,
honnan terem a fészekben?
Nyúl a tojást vásárolja?
Tán a tyúktól kölcsön kapja?
Gólya hol szerez csecsemőt?
Apa szerint csak úgy megnőtt
a káposzta levelében,
Gólya látta meg röptében,
felemelte, vitte, vitte,
majd a kéménybe ejtette,
anya pedig megmentette - miközben
gólya őt megcsípte.
Én egy buta gyerek voltam,
túl sokat kíváncsiskodtam.
A legendát megismertem,
bölcsebb, de csalódott lettem.
Csak addig boldog a gyerek,
amíg hisz a felnőtteknek,
amíg elhiszi a mesét,
színesíti képzeletét.
Bárcsak gyermek lennék újra,
húsvéti nyúl tojást hozna,
gólya testvért pottyantana,
ártatlan lehetnék újra.

Tőgyi János: Tavasszal

Lágy szellő szelíden simogatja arcom,
Énekes madarak csicsergését hallom.
Hirdetik, dalolják, eljött a tavasz!
Nyílnak a virágok, s feledtük a havat.

Jácintsereg bólogat, figyel a ház előtt,
A szemben lévő portán a zöld legelőt,
Melyen a szomszéd kiskutya önfeledten játszik.
Ettől a világ boldogabbá válik.

Az utca végén a régi villanykarón,
Mely régóta áll ott fáradtan, korhadón,
Rendezgeti megviselt fészkét a gólya,
Mintha ez a világon a legegyszerűbb volna.

Az ég is kék, kékebb mint máskor,
Felnézek rá én, legalább százszor.
Bárányfelhők kergetőznek s életre kelnek,
Ha megunják játékuk odébb állnak, s mennek.

Szívemben az öröm, arcomon mosoly,
Szétnéztem, s már semmi sem komor.
Eljött a tavasz, mit úgy vártam rég,
Újjáéled minden, az élet gyönyörű, szép.

Forrás: Versek

Szuhanics Albert: A békalány és a divat

Volt egy bakfis békalány,
álcázta a békanyál.
békamama féltette,
biztos helyre rejtette!

Ám valaki ma reggel,
egy újságot ejtett el.
a legújabb divatlap
ott ázott a víz alatt...

Bámulta a békalány,
mily szép ruha valahány.
- Átöltözöm én még ma,
s belém szeret a Béla!

Mért nem mondta meg anyám?
- kesergett a békalány -.
Hogy szép ruhát vehetek,
hordtam rútat eleget!

Amikor a lány felnő,
kell a magas cipellő,
tarka ruha, színes sál,
békalánynak ez dukál!

A szépségem lám kihajt,
ha tűsarkút veszek majd!
Tarka szoknya, lila blúz,
ez az, mit a béka húz!

Én magamat nem féltem,
kinn járkálok a téren.
Mindenki csak lássa meg,
nincs a békalánynál szebb!

Nem is kötött hát alkut,
felhúzta a tűsarkút,
a fenekét riszálta,
kisétált a világba...

Meglátta egy gólyafi,
több sem kellett őneki,
úgy eredt a nyomába,
meg is fordult utána!

Hát ezt tette a divat,
nem csinál ő randikat.
Elbánt a gólya vele,
tűsarkúban nyelte le.

Forrás: Versek

Mátrai Stella: A vakondok, és a gólya

Magasan repül a gólya,
A vakond nézi aggódva.
Hogyan is repülhetnék gólya?
Sehogyan sem bányász módra.
Én sem fúrok lyukat földbe,
Te se vágyj az égbe föl, s le.
Maradj csak a föld alatt,
Én is szállok nap, mint nap.
Babákat cipelgetek,
Békákat eszegetek...
S mondd a békákat szereted?
Nem! Sajnos nem ehetek.
Rovarokat írt az orvos,
S látásomra répát. Fontos!
Bár nem látok jól igaz,
De repülnék, mint a sas.
Föld alatt is szép az élet?
Áh! Unom a sötétséget!
Fúrd csak, míg fúrhatod,
Ki tudja meddig húzhatod...
Rövid az élet komám!
Használd ki te is szaporán!
Jó vakondok sose fárad,
Bár ha sok van kertnek árthat.
Nem szállok hát fel az égbe.
Jobb is itt lent, mint a fénybe.
A békákat se szeretem,
Csak a legyet ehetem.
Jó vakondok búcsút mondok.
Máris elmész? Elrepülsz?
Szívemre a gond csücsül.
Mesélj nekem a felhőkről!
Vagy a fényes nagy kőről!
Napnak hívják úgy tudom,
Mesélt róla sok rokon.
Kedves vakond elmegyek,
De jövőre itt leszek.
Kérdésedre válaszolva,
Hozok felhőt, s napot sorra.
Elmesélem a színeket,
Rakosgatom a rímeket.
Hopp! Egy béka!
Mennem kell!
Szólt a gólya, s felreppent.

Forrás: Gyermekversek

Frady Endre: Izombéka

Jaj, szegény őszi gólya!

Néhány állat, kinek kék a
Szeme alja, tudja rólam,
Én vagyok az izombéka,
S sztorim nem csak üres szólam:

Őszi gólya támadt reám!
Miért volt ez itt még, miért?
Bemostam neki, de be ám,
S Afrikába gyorsan kiért!



Forrás: virtus.hu

Bartos Erika: Erdei zenekar

Erdő, mező sok lakója,
Előbújt a tücsökszóra.

Kerek réten úgy döntöttek,
Zenekarba összeülnek.

Énekelt a hangyakórus,
Citerázott három mókus,

Cinege a hárfán játszott,
Fülemüle furulyázott.

Hegedült a sündisznócska,
Gordonkázott három macska,

Nagybőgőt a gólya húzta,
Oboát a csiga fújta.

Két zöld béka gitározott,
Szarka püfölte a dobot.

Cincér állt a cimbalomnál,
Klarinétot fújt a gúnár.

Xilofont a gyík ütötte,
Szaxofonba fújt a szöcske.

Erdőmező aprónépe
Táncot járt a víg zenére,

Csujjogatóst, pörgetőset,
Alsószoknya lengetőset,

Zeng az erdő, zeng az ég is,
Járják egyre, járják mégis,

Ám amikor jön az este,
Ledőlnek a puha gyepre,

Elalszanak egy-kettőre,
Csend borul a víg mezőre.

Forrás: Bartos Erika honlapja

Szitakötögető

A gólya és a gyermek

Gyermek: Gólya! gólya gilicze!
Mit viszesz a szádban?
Gólya: Szörőcskét, bőröcskét.
Gyermek: Minek az a szőröcske?
Gólya: Szitát kötögetni.
Gyermek: Minek az a szitácska?
Gólya: Korpát szitálgatni.
Gyermek: Minek az a korpácska?
Gólya: Disznót hízlalgatni.
Gyermek: Minek az a disznócska?
Gólya: Hályat szőrözgetni.
Gyermek: Minek az a hájacska?
Gólya: Kocsit kenegetni.
Gyermek: Minek az a kocsicska?
Gólya: Földet hordogatni.
Gyermek: Minek az a földecske?
Gólya: Házat építgetni.
Gyermek: Minek az a házacska!
Gólya: Rossz lányokat, legényeket,
Asszonyokat, embereket,
Gyerekeket
Bele csalogatni.
Jól megpuffogatni

Forrás: mek.oszk.hu

Bárdos József: Tanulságos állatságok

(részlet)

A gyereket a csőrében

gólya hozza. Tudjuk régen.

Na de akkor – a nemjóját! –

vajon ki hozza a gólyát?!

***

Szomorú a fehérgólya:

a fekete hanyagolja.

– Hogy szüljek így neki hát

két kis gólyát, pepitát?!

Forrás: Irodalmi Jelen

Hajdu Mária: Vitorlázók

Jönnek már az első gólyák,
fészkeiket elfoglalják.
Tavaszillat száll a légben,
megjöttek mind idejében.
Béka brekeg ebihalra,
felszáradt már minden tócsa.
Tó vizében jól megférnek,
este szól a békaének.

Gólya költi fiókáját,
párja hozza vacsoráját.
Vigyázz, béka, sok a gólya,
a fészekben két fióka.
Napról napra erősebbek,
szépen lassan cseperednek.
Fészeklakók szárnyra kelnek,
a nagy útra készülődnek.

Vége már a forró nyárnak,
s útja a vándormadárnak
áttelelni délre hívja,
indul felnőtt és fióka.
A felszálló légárammal,
kifeszített nagy szárnyakkal
a magasban keringenek,
s vitorlázva elrepülnek.

Mentovics Éva: Gólya néne és a kíváncsi békák

Gólya néne a tó partján
békát lesve álldogál.
Fülébe cseng lánya hangja:
„- Anyu, sok békát hozzál!”

Támadt is egy jó ötlete,
hogy foghatna sok békát…
kiakasztott a nyakába
egy hatalmas nagy táblát:

Szárazföldi és tóparti
békák! Remek ajánlat:
Nem láttátok a magasból
még sohasem a tájat?

Első útra ingyenesen
utaztatlak titeket.
Ugráljatok ide gyorsan
átvenni a jegyeket!

- Jegypénztárunk ott üzemel
fent a kémény tetején.
Szépen berendezett fészek -
kint, a falu elején.

A kíváncsi béka népség
egykettőre ott termett.
Ki a nyakán, ki a szárnyán
keresett egy jó helyet.

Gólya néne így kiáltott:
- Több békát most nem viszek!
De majd holnap, ebéd táján
visszajövök értetek.

Izgalomra semmi ok nincs,
sorra kerül mindenki.
Egész nyáron – augusztusig
lehet jegyet rendelni.

Gólya nénét minden délben
békák serege várta:
nem éhezett egész nyáron
két fia és leánya.

Elizabeth Weninger: A gólya

Gólya, gólya, fehér gólya,
Mióta állsz a gázlóba’?
Valami nagy gondod lehet,
Ha a szemed így elmereng.

Nyár elmúlik, ősz érkezik.
Az égiek már nem fűtik
Annyira a lápot, rétet.
Mily mostoha a természet!

Megborzong a tollazatod.
Szárnyaidat igazítod
Piros, hosszú, szép csőröddel
A pocsolyák tükreiben.

Tudod jól, hogy készülni kell,
A gólyanép nem itt telel.
Fáj-e szíved kicsit, mikor
A fészkedből eltávozol?

Hideg ez a kicsi ország,
Ifjú gólyák el kell hagyják.
Fájó szívvel búcsúzkodtok:
Üdv, kémények, villanyoszlop!

Lassú, kimért szárnycsapással
Büszkén dacolsz magassággal.
Kifeszített szárnyaiddal,
Megfeszített vitorlákkal

Útnak indulsz széllel szemben,
Majd eltűnsz a végtelenben.
Ez a sorsod, fehér gólya,
Nem fagyhatsz meg itt a hóba’.

De mivelünk mi lesz, gólya?
Várunk vissza kis falunkba!
Nélküled e magyar élet
Színtelen és kedvetlen lett.

Te vagy a mi hű madarunk,
Megújuló szép tavaszunk.
Mágnes-fészked szeretettel
Vonz, hazavár kikelettel.

HOBO: Gólyák

1999 Adjatok a kutyáknak húst

Vlagyimir Viszockij
Az égbolt ma is olyan fényes,
De megzörren rajta a kék acél,
A földről nehéz dübörgést érez,
A fák gyantásak, szomorúak.
Füst és hamu, mint keresztek,
A gólyák nem raknak fészket.
Lesz-e kalász, fénylő kalász körülöttünk?
Nem lesz, nem lesz, hiába vetettünk,
Mi az a fény a borostyánözönben?
Tűz az, babám, tűz lobog a mezőben,
Ha itt a baj, csak a varjak maradnak,
Nincsen helyük a dalosmadaraknak.
Ősz felé por lepi a fákat,
Aki nem tud énelkelni, elmehet,
Mondd, a szerelem merre járhat?
Mi fontosabb most? A gyűlölet.
Füst és hamu, mint keresztek,
És a gólyák nem, nem raknak fészket.
Hogy zúg az erdő koronája,
A föld és a víz sóhajtozik,
Csak vár, vár, vár a csodára,
Mint régen a békében, halihózik.
Repültek a bajból keletre,
Szállnak a gólyák, messze-messze.
A lég megtelik különös hangokkal,
Most minden csak csörömpöl és kattog,
Paták tombolnak dühükben dobogva,
Valaki üvöltene, de csak suttog:
Repültek a bajból keletre,
Szállnak a gólyák messze-messze.

aLéb: Egy gólya egója

(verses színi riport)

Színpadkép. Középen egy nem túl friss gólya áll.
- Mi lesz itt? Gólyabál?
- Csendet kérek!
Ha megzavarnak, mindig újra kezdem.
Szóval a színpadot így már berendeztem,
A közepén látod, egy gólya maradt,
De mint tudjuk, egy gólya nem csinál nyarat,
S ha már ezt így kitaláltam…
- Legyek párban?
Gondolod, hogy erre a közönség majd harap?
- Megbeszéltük, hogy ez többszereplős darab!
- Csak a formája nem tiszta előttem.
- Kezdd el úgy: felnőttem
- Tipikus emberi logika. Csodás!
Nos mi volt előbb, a gólya, vagy a tojás?
- Legyen hát tanmese, mely egymásra nem uszít.
- Adj egy Aesopus-it!
- Pedig hidd el, ez nem egy túl rossz forma,
képeiben tiszta, benned tovább forrva
csodás meseláncon szárnyalhatnál velem….
Mit csimálsz?
- Békát keresek. Az nem nyomja a belem…
- Akkor mondd meg Te, hogy mi legyen a lényeg.
- Legyen történelem. Tiszta, száraz tények.
- Művészetgyilkos gondolat.
Ebben hogyan fejezed ki önmagad?
- Ez a vonal tiszta, az a vonal pont nem.
Feltálalhatnánk a’la Fontaine,
de sohasem tudnák meg a bölcs történészek,
milyen titkokat rejt az ősi gólyafészek.
- Több érvem nincs. A művész rálegyint és
jöhet a gólyatörténeti áttekintés!

- Hogyan is kezdődött? Az őskorban talán?
Ennek a titka legyen örök talány,
de az Eufrátesz partján, bizonyos már róla,
mint legbölcsebb madár jelent meg a gólya.
- Fellengzős kelep!
Bizonyíték híján hinni nagy dőreség volna.
- Hát nézd meg az ékírást. Gólyacsőre forma.
- Nem vagyok normális, hogy így beugrottam.
- Szóval a mesémet, ahogy eddig fontam,
gyönyörű madarunk leszállt Egyiptomban
hol együtt bújócskázott a gólya, s a múmia.
Már ott is gólyának kellett hunynia.
- De ne is beszéltessük, mert bántón hadar a
papiruszmocsarak gázlómadara.
- Akinek nem tetszik a beszédstílusom,
ússzon le háton a Níluson!
És most Európa, ha már így alkotom…
amikor Hannibál átkelt az Alpokon,
a harci elefánttal láb.. szárny.. vagy karöltve
ment a harci gólya. Gólya csőre töltve…
- És repülni is tud ebben a páncélban?
- Persze, ha hátszél van…
Na és sok évre rá, hogy a kislábú vadász,
ki a híg sárban kotorva bogarász
felismerve létét, így szólt: Heuréka!
nagy mű érkezett az orosz sztyeppékről.
A Háború és Béka..
- Úgy lengsz ide-oda, mint az inga rugója…
A történetből hol van a Hungaro-gólya?
- Mire gondolsz?
- Vadvirágos lápra, ahol megállt Árpád.
A medence. A Kárpát.
- Erre az időre sötét felhő borul.
Kisebbségben lettünk. Elnyomott a turul.
- És okozott változást, amikor az ország egy új hitre tért tárt át?
- Mi akkor is szívesen nyeltük le a békát.
De hiába a láp. A sok kis kedves kémény,
rá kellett ébrednünk, nekünk nem nagy élmény
ott élni, hol nemzeti madárnak nem leszünk hivatva.
A daru és kakastoll jött be a divatba.
- Na és a sok népdal, gólyahíres ének?
- Költöztünk meg jöttünk. Így teltek az évek.
De sokszor nem találtuk a tavalyi házat.
- Elég zavaros volt az utolsó két század.
- Zavaros? Azt mondod? Katasztrófa-helyzet!
Kapkodta a fejét az egész gólyanemzet
merről éppen mi jön? Csak bámultunk bután,
sas alá vonuljunk, vagy egy csillag után?
Harangnyelven zengett az égig koporsódal.
- De azután rend lett.
- Légifolyosókkal.
Nem győztük kerülni ott fönn az eltévedt
szárnyaló eszméket…
- Tudnál még idézni?
- Hisz sok százszor elmondták!
„Kísérlet járja be Európát..”
Vagy itt egy másik. Felírtam. Hova is?
No megvan! „Tovaris!
Harcolj a munkáddal! Célod veled nőjön!
Minden rossz nyugatról, a jó kelepről jön!
A szebb jövő origója a proligólya!”
- Elég!
- Pedig ezt fújta akkor minden veréb.
- Felejtsd el. Azóta volt egy újabb váltás.
- Nem lehetek érte hidd el, elég hálás.
Elmosódik lassan minden országhatár,
szapora fajta lett a kényszer-vándormadár,
nem erőltetünk új ipari szörnyeket,
fontosabbá lett a láp, környezet,
végre neked is lehet szavad,
a kelep szabad!
Lopás vagy hazugság távol álljon tőlem,
tollam is lett bőven.
És bár azt hittük, nem lehet itt soha
létrehozni, mégis él ez az iskola,
ahol kézen vagy szárnyon fogva veled
megvalósulhat az óriáskelep.
Nagy elődök okán, ha történne is bármi,
közénk jöttetek, hogy tanuljatok szállni,
és aki itt szárnyat próbálgatni nem mer,
jusson eszébe: a gólya is csak „ember”!

Forrás: digiToll

Túri Imre: A leveli béka

A leveli béka
Levelét megírta
Egy csak a bánata
Azt is bele írta.
Gólya madár kérlek
Hozd vissza a párom
Elvitted pénteken
Még tavalyi nyáron.
Hogyha visszahozod
A szerető párom
Brekegve dicsérlek
Esténként a nyáron.

Szuhanics Albert: Békazene

Békakórus brekk, brekk, brekk,
zeng a berek, emberek!
Sok az unka, kva, kva, kva,
nincsenek ők berúgva.

Ugrálnak a varangyok,
meg a varangy-porontyok.
Az ebihal nem brekeg,
ír egy béka-levelet.

Béka leszek, brekeke,
ez ebihal levele...
Nem írom rá mikorra,
meg ne tudja a gólya!

Varga Z. Lajos: Gólya

Gólya nagyon kelepel,
Béka neki eledel,
Fél lábon áll, körben nádas,
Béka bőre ki nem szárad,
Ugrása egy nagy tótágas,
Gólya szeme ki nem fárad,
Láthatsz te is varangyot,
A tó partján maradj ott.

Forrás: versgyűjtemény.hu

Szabó Balázs: A veréb is madár

- Miért ugrálsz kicsi legény?
Ne csipogj már te kis szegény?
Mondd csak, menni nem tudsz te már?
Lépjél egyet! Dalolj Madár?

- Ember fia miket mondasz,
Hetet-havat összehordasz,
Veréb vagyok, megtűrt madár,
Nem hallottál rólam talán?

Szeretnék én rigó lenni,
Tiszta hangon énekelni.
Tavasz hozna, ősz elvinne,
Télnek szele nem ismerne.

Volnék gólya, kedves madár,
Ki fél lábán vígan megáll,
Kibérelném kéményedet,
Házhoz vinném gyermekedet.

Akárhova raknám fészkem,
Szeretetben volna részem.
Nem szökdelnék, tudnék menni,
Szeretnék már boldog lenni!

Számomra még mindig talány,
Miért vagy te mégis madár?
Miért ugrálsz? Miért nem futsz?
Énekelni miért nem tudsz?

Forrás: versgyűjtemény.hu

Gryllus Vilmos : Gólyahír

- Mi szél hozott, kis futár?
- Nem szél hozott, napsugár.
- Kedves gazdád ki lehet?
- Fűnevelő kikelet.
- S mi a jó hír, aranyom?
- Sárgulhat a kalapom.
- Jó a hír, jó a hír, Isten hozott Gólyahír!

Gryllus Vilmos : Gólya

Hajlik a fűzfa, földig fátyol,
Gólya a vízbe térdig lábol.
Most ide pillant, most odanéz,
Csőribe máris a békavitéz!

Gryllus Vilmos - Dalok I. albumáról

Őseink játékai

Kiszely István: A magyar nép őstörténete

Őseink játékai

(részlet)


"Ősi és egyetemes jellemzője a gyermekeknek, hogy a játékaiban különösképpen vonzódnak az állatokhoz, játékaik között ott találjuk azoknak kicsinyített másait. A magyar gyermek környezete földjének anyagából - porból, homokból, sárból, kavicsból vagy növényi termékekből (nádból, vesszőből, napraforgóból, cirokból) formázza környezete állatait: a lovat, a tehenet, a libát, a farkast és az őzt. Mondókáit is ezekhez idomítja; a bika, a pulyka, a gólya, a fecske és a héja hangját utánozza. Figyeli a sárgarigót, a pacsirtát és a bárányt; játékaiban is ezeket szerepelteti."

"A hagyományos játékkincset az együttjátszás alkalmával az egyik generáció a másiktól veszi át. A szöveges játékok átvételénél nem sokat törődnek a szövegek tartalmi jelentésével¸ a tanulást nem a logikus tartalom, hanem a játék hangsorainak puszta csengése, ritmusának lüktetése, a dallam és a mozdulatok sorrendje segíti. A táltos-gyógyítás emléke a "Gólya, gólya, gilice, Mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, Magyar gyerek gyógyítja, Síppal, dobbal, nádihegedűvel". Amikor a gyerekek ezt játsszák, akkor kezükkel hadonászva, egymást nagy lármával ütögetik. A versike tartalmát egybevetve igen hasonlít a táltosok gyógyításmódjához, mely zajjal járt. Megfigyelhetjük, hogy a gólya lábát elvágták, De ki vágta el? A magyar gyermek? Ez ősi emlékkép, amikor a megölt vagy megsebzett vadállat előtt azt bizonygatják, hogy nem ők a bűnösök. A magyar gyermek e játékában évezredes, ősi soron hagyományokat őriz anélkül, hogy tudna róla."

Forrás: Dr. Kiszely István honlapja

Osvát Erzsébet : Gólya

Kelep! Kelep!-
Kelepel egy gólyapár.
Fészkük felé jó falattal
száll, száll, száll.
Három éhes fiókájuk
csőrét tátva,
Gólyamamát, gólyapapát
Hazavárja.

Gazdag Erzsi: A gólya

Ideteszek egy kis pontot.
Köré karikát rajzolok.
Két szál zsinórt lelógatok.
Mi lesz ebből, még nem tudod?
Zsinór alján tojáshas.
Jaj! De nagyon begyes has!
A két lába hurkapálca.
Belegázol a mocsárba.
Rajzolj rá még valamit!
Hosszú csőre hiányzik.
Ezzel bizony békát keres.
Ugorj el mert mindjárt megesz!
Hamm!

Béka és a gólya

Hajlanak a fűszálak,
intenek a békának.
Béka vigyázz, ki ne bújj,
most guggoljál,most lapulj!

Ám a béka nem ügyes,
intő szóra nem figyel.
Kiugrott a tópartra,
hamm a gólya bekapta.

Csanádi Imre: Boglyázó

Érik a fű,
vágják rendre,
rend szénából
kis petrence,
petrencéből
kerek boglya...
Mit látsz róla,
öreg gólya?
Tücsköt,
bogarat -
neked is jut, ha marad!

Csanád Béla: Április

Kék ég! Kék ég!
Derűs tiszta ég!
Csillog, villog a napsugár,
tündököl a rét!

Zöld nád! Zöld nád!
Ragyog a nagy víz!
Gólya lépked a szélében,
nem is egy, de tíz.

Kis nyúl! Kis nyúl!
Fut a réten át.
Ne fuss, ne fuss! Nézd,
milyen szép,virágos az ág!

Szuhanics Albert: A réten gólya jár

A réten gólya jár,
milyen csodás madár!
A csőre tűzpiros,
egy békát fog ki most.
A gólya hosszút lép,
mesés, idilli kép...

A gólya nagy madár,
oly hosszú lábon jár.
A vízben gázoló,
békákra gyászt hozó.
Magasan fészkelő,
fiókát nevel ő...

A gólya messze száll,
ahol rá fészke vár.
S pár éhes gólyafi,
a békát szereti.
Ím párja is vele,
a fészke így tele...

A réten gólya jár,
mivel hogy itt a nyár.
Nagy útról tért haza,
várt rá az otthona.
Hazája ez a hely,
utódot itt nevel...!

Forrás: Versek

Frady Endre: Szél szárnyán



Tavasszal a gólya
(S benne origója)
Szél szárnyán száll, repül
Hozzánk népünnepül.

Nincsen rajta hőszig-
-etelés, mert őszig
Higany szála jelzi,
Van dögivel celzi-

-usz itt, (no meg béka!)
És többnyire kék a
Zég a felhők felett…
Sversemnekvé gelett!

Forrás: fradyendre.nolblog.hu

Kalotaszegi népszokás

Kalotaszegen a máléhántást októberben kezdték.
A század elején még elevenen élt a mesélés, különösen Ketesden. A legények üszkös kukoricával bekocsmolták, becsumázták, beüszkölték a lányokat. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni. Inaktelkén azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették:

A pap házán gólyafészek
minden ember látja,
csak a vak nem látja,
az is kukucskálja!
(Vasas–Salamon 1986: 159)

Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e. A háziasszony szilvát, almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek.

Forrás: oszk.hu

Gólya-etimológia

gólya
‘nagy testű, költöző gázlómadár’, ‘elsőéves egyetemi hallgató’.

Bizonytalan eredetű szó, lehet, hogy összekapcsolható a hangutánzó tájnyelvi gagó, gagólya, gógó, góga (‘gólya’) szavakkal. A második jelentés alapja, hogy a költözés során hazatérő ~k is javarészt “újoncok”, új fészket kell építeniük.

eszterág
‘gólya’: Féllábon állva itt busúl az eszterág (Tompa).

Délszláv eredetű: horvát štrok, szlovén štrk. A magyar szóalak a mássalhangzó-torlódást két, illetve három ejtéskönnyítő magánhangzóval oldotta fel. Elavult szó.


cakó
‘gólya’.

Ismeretlen eredetű szó, nem túl valószínű feltevés szerint a madár hangját utánozza. A keleti nyelvjárásokban élt. Lásd még cankó.

Forrás: Magyar Etimológiai Nagyszótár (Tótfalusi István)

Cami Rotundu: A szivárványszéli kút

írta: Cami Rotundu
illusztrálta: Liviu Boar
fordította: Nemes Csilla
Részletek a meséből:

A város nagyon régi lehetett, hisz a fényes – sárga kövezet már kopott volt a használattól. Lépten - nyomon régi, boltíves bejáratú, különlegesen vastag falú kastélyokat, palotákat lehetett látni.

Az utcák némelyike nagyon széles volt, amelyeken lovashintók is könnyek elfértek, mások pedig annyira keskenyek, hogy a szembenfekvő házak ablakaikból az emberek könnyedén kezet rázhattak volna egymással, ha éppen akartak volna. Az utcák kis kör alakú terekbe futottak össze, amelyek közepén gémeskutak álltak, a lakosok innen hordták a vizet.

A cseréptetőzetekre szem formájú ablakokat vágtak, a gyerekeknek pedig úgy tűnt, mintha ezek a szemek időnként kacsintanának.
A kéményeken pedig gólyafészkek álltak, minden fészekben egy – egy gólyacsalád. Ez az öt – hat gólya ott állt féllábon a fészekben kelepelve és a járókelőket bámulva.

A gyermekek nem tudták eldönteni, hogy illik – e, vagy sem a Szivárványszéli Kútról kérdezősködni. A lány megállított egy hölgyet, aki egy gyereket vezetett a kezénél fogva, de a hölgy egy ismeretlen nyelven beszélt.

Ekkor a kisfiú egy gólyát szólított meg, amely egy fogadó előtt állt. Először azt hitte, hogy agyagból készült, éppúgy, mint a mellette álló nagy virágcserepek, de amikor a gólya megmozdult, akkor a kisfiú odament hozzá és azt kérdezte tőle:

- Nem tudja Gólya Asszonyságod, hogy merre van a Szivárványszéli Kút?
A gólya jóindulatúan a fiúra nézett és elkezdte kelepelni:

- Abban a kastélyban található, amelynek a kapuján egy festett kút látható, a kastélyt pedig úgy találjátok meg, hogyha figyelitek a tetőzeteken pislogó szemeket. – azzal a gólya felrepült egy magas kéményen álló fészekbe.

A gyermekek megértették, hogy a tetőtéri ablakok redőnyei akkor kacsintanak rájuk, hogyha pontosan jó helyen járnak.

Így bandukoltak néhány napon keresztül a városban, és senki nem igazította útba őket. De ők sem evésre sem ivásra nem tudtak gondolni, egyre csak az édesanyjuk járt a fejükben. A gólya, akit megkérdeztek, messziről figyelte őket, néha megjelent egy-egy tetőn és féllábon állva így kiáltozott: ne álljatok meg! ne álljatok meg!

Az utcanévtáblák feliratai kiolvashatatlanok és annyira zavarosak voltak, hogy néha az volt az érzésük, hogy, ugyanazon a helyen már többször is jártak. A fáradtság, az éhség és a szürke éjszakák hideg levegője meggyötörte a két gyermeket. A járókelők sajnálattal nézték őket. Néha kinyílt egy – egy ablak és az emberek nyájasan meg is szólaltak:

- Lépjetek be hozzánk, gyertek, egyetek, és pihenjetek meg!
De a gólya mindig egy közeli háztetőről aggodalmaskodva figyelte őket, és egy furcsa megérzés mindig azt súgta a gyerekeknek, hogy vissza kell a meghívásokat utasítani.

---

Így kóboroltak még jó ideig, nem tudni, hogy napokat, heteket, lehet, hogy hónapokat. Egy napon a fiú a fáradtságtól kimerülten nekidőlt egy falnak. Amikor aztán továbblépett, hát a testvére észrevette, hogy a háta összemaszatolódott piros és kék krétafoltokkal. Amint jobban szemügyre vette, látta, hogy egy kút rajzolódott az öccse hátára. Utolsó erejüket összeszedve bezörgettek a kapun. Az udvar hátsó feléből egy öreg, görnyedt fekete öltözékes anyóka indult el, hogy beengeje őket. Lassan jött feléjük, szinte úgy tűnt, már sosem érkezik meg.

A kapuhoz ért végre, ott pedig hosszadalmasan keresgélte a nagy kapukulcsot, amely a szoknyája egyik zsebébe volt elrejtve. Kinyitotta a kaput és behívta a gyerekeket a sárgaköves udvarra, aztán bevezette őket a kastély egyik termébe, amelyben régi karosszékekkel körülvéve egy nagy kerek asztal volt, akkora, hogy szinte az egész termet elfoglalta. A gyermekeket hellyel kínálták. A gólya, aki követte őket, boldogan ült le melléjük az egyik karosszékbe.

Nézegették magukat az asztal tükörfényes lapjában, közben az öregasszony, aki velük szemben ült, a Felhők Városáról mesélt, majd megkérdezte őket, hogy mi járatban vannak. Ők elmeséltek mindent, aztán az öregasszony finom ennivalót, italt meg gyümölcsöt hozott, a gólyának pedig egy gránátalmával telt magasnyakú edényt. A gyerekek is, meg a gólya is jó étvággyal ettek, majd szépen megköszönték. Miután mindent megettek és megittak, meglepődve vették észre, hogy az asztal felszíne vízzé változott és rajta lebegnek a tányérok meg a poharak. A csillogó asztallap tehát nem volt egyéb, mint a Szivárványszéli Kút!

---

A gólya természetesen a fal tetején állt, és elemezte a munkát. Éjjel mindannyian egy felhődunnás játékszobában aludtak, amely tele volt játékokkal.







---

Ugyanoda értek vissza, ahonnan elindultak.

Mindhárman visszatértek a festő műtermébe. A mester a külvilágról megfeledkezve, éppen a vászon mögé bújva festett. A gólya odament és felszállt a festőállványra.








Forrás: revistatus.ro
Forrás: hotdog.hu


Link

Cigány mese

Négy cigánylegény mesterségének haszna
III. rész
(cigány mese - részlet)

A fiú előveszi távcsövét, szeme elé tartja, felfelé néz, s elképedve mondja:

- Tyű, édesapám, hiszen ennek a fának a teteje egészen az égig ér !
- Nézd csak meg, fiam, mit látsz a fa tetején?
- Egy fészket.
- És abban a fészekben mi van?
- Négy tojáson ül egy gólya.
- No, fiam, látom jó mesterséget választottál!
Olyan messzire látsz el, ameddig még halandó ember nem látott. Ebből a mesterségből megélhetsz!
- No és te, lássuk, mit tudsz - szólt legkisebb fiához, aki a rablómesterséget tanulta ki. - Hadd lám, ha felmászol erre a fára, el tudod-e lopni a gólya alól a négy tojást, de úgy, hogy a gólya észre ne vegye!
Alig mondta ki ezt az öreg, már fent is volt a fiú a fa tetején. Észre sem vették, máris lejött a négy tojással. Az öreg cigány fogta a négy tojást, és egyenként az asztal négy sarkán rakta szét.
- Na most - szólt a harmadik fiához, aki a vadászmesterséget tanulta -, ha te olyan jó vadász vagy, mint ahogy mondod, hunyd be a szemedet, és lőj bele az egyik tojásba, de úgy, hogy attól az egy lövéstől mind a négy tojás széjjelmenjen!
A fiú behunyta fél szemét, rálőtt az egyik tojásra, és attól az egy találattól mind a négy tojás szétloccsant!
No, lássuk, te szabó: mit tudsz te? Egy jó szabónak posztót, fát, vasat is össze kell tudni varrni. Varrd össze ezt a négy tojást, de úgy, hogy észre ne lehessen venni, hogy össze voltak törve!
A fiú egy szempillantás alatt összevarrta a négy tojást, hogy sehol meg nem látszott a törés helye.
- Jól van, fiam! Te is derék legény vagy, jó munkát végeztél - mondta az apja.
Majd fogta a négy tojást, odaadta a tanult rablónak azzal, vigye vissza a fa tetejére, s tegye a gólya alá úgy, hogy az észre ne vegye. El is vitte a fiú, s vissza is rakta a négy tojást a fészekbe, hogy a madár észre se vette.
Örült nagyon a két öreg, mikor látta, milyen ügyesek lettek gyermekeik. El is tartották őket a fiúk mesterségükből, úgyhogy az aranypénzhez nem is kellett hozzányúlni. A két öreg nem dolgozott semmit egyész nap csak a lábát lógatta.

A teljes mese itt olvasható:
I. rész
II. rész
III. rész
IV. rész

Ocsenás Gábor: A gólya és a cincér

Az éhes gólya egy vendéglőbe térve
Pincérnek kiáltott: békát kérek főzve!
Utána békacomb, persze jól kirántva,
Hozzá hozzon tücsköt, karikára vágva!

Köretnek rendelek békalencsés babot,
Desszertnek pedig krémes béka habot.
Italnak töltsön egy békanyálas fröccsöt,
Utána hozhat még békás kávé löttyöt.

Hős pincér a cincér, reszketősen mondja,
Sajnos, elfogyott az összes békacombja.
Béka helyett talán rendelhetne halat,
Roston, sülve, főve igen finom falat.

Halat ma nem eszem, hozza az italom!
Míg ideér vele, addig kigondolom.
Hisz, ha béka nincsen, oly mindegy mit eszem,
Az étlapra bökött csőrével sebesen.

Döntsön a sors, hát mi legyen a kaja,
Az étlapot a gólya hangosan olvassa:
Nyers cincér falatok a séf ajánlata,
Köszönve az italt, a pincért bekapta.

Forrás: alternativmarketing.info

Zdenek Miler: A kisvakond nadrágja


- Jó napot kedves gólya! -
- Kelep, kelep - csattogott a gólya a csőrével.
- Rég láttalak, mi újság? -
- Kedves gólya, légy szíves tilold meg a lent.
- Minek néked az a len, kelep, kelep?
- A lenből vászon lesz, a vászonból pedig nadrág. Nagy zsebes nadrág. Nagyon fontos.
- Azt mondtad, nadrág? Kelep, kelep. És, hogy nagyon fontos?
Szívesen segítek. A gólya megtördelte a csőrével a lenszálakat.
- Köszönöm! - szólt a vakond és már szaladt is a sünhöz.
(részlet)


A teljes mese itt olvasható.


Váci Mihály: Zápor

A völgyet, erdőt mosdatja a sírás,
- vétkest kiadós lelkifurdalás.
Lágy szivacs lóg a hegyek oldaláról:
- az erdő,s beszívja a zuhogást.

Tehén a frissen kaszál lucernától
fúvódik így fel:- telt bendők a fák.
Ázott gólya:- a két lacsakos szárnyból
a fenyő égre nyújtja fel nyakát.

Ól lett a táj, akár az érett trágya,
gőzöl a völgy, fojtó pára lebeg,
bőgnek a fák a rothadásban állva,
fejetlen tőgyükből nedv csepereg.

Aztán jön a jég a cséphadaróval,
kiveri a kalász tejfogait:
szegények dombja, mint nyáron a sódar,
melyre tavalyi só havazik.

Szelíd tehénke, nyakában a járom:
- ballagdált a híddal a patak,
- megvadulva kitört most az igából,
tört szekerével lábát verve szalad.

Csanádi Imre: Kalendárium

Böjtmás hava

Barkát bontogat és havat oszlat Március: erdőt
lány fiúval bujkál, ágy terül ott, ibolyás.
Gólya keres kéményt: csecsemőfejek, édeni bimbók
törnek a napra elő: krumpli fogy: itt a tavasz.

Kárpátaljai mondókák

Gólya bácsi, kelepelő,
De magas a kéménytető! (Rát)

Gólyát látok,
Fél lábon állok! (Beregújfalu)

Kelep, kelep, jó emberek,
Itt a tavasz, örüljetek. (Beregújfalu)

Forrás: central.budapesti.info

Egy kis nyelvészet és botanika

eszterágorra J: Geranium palustris (PE. 208).

R: XVI. sz.: estrág orra ’Rostrum ciconiae’ (MNy. 39: 392), 1578: eßtrag orra ’Rostrum ciconiae’ (Herbarium 162), 1584: ezterag ’Ciconia’ (Pesti cap. 30: 8), 1706: esztrag ora ’Geranium’ (PPNomH), 1775: eszterag orra ’ua.’ (Csapó 107), 1798: esterág-orrú-fű (Veszelszki 236), 1807: isztragor ’Pelargonium’, szagos isztragor ’P. odoratissimum’ (MFűvK. 390), 1843: esztragór ’Geranium pratense’ (Bugát 117), 1909: isztragor ’Pelargonium’ (Nyr. 37: 215), 1911: eszterág orra, esztergór ’ua.’ (Nsz. 98, 99). N: MF. 658: eszteragorra, esztragor ’Geranium’.

Ez az elnevezés a mai gólyaorrú fű megfelelője. Nem teszi kétségessé a gólya régies elnevezésének idevonását az, hogy a különböző növényekben kimutatható esztragol vegyület elnevezése feltűnően hasonlatos a növénynévhez. Már Melius (Herbarium 162) utal ugyanis 1578-ban a német Stochen (sic!) Schnabel ’ua.’ névre, mely a nyomtatási hiba ellenére is egyértelmű bizonyítéka, hogy itt a ’gólyacsőr’ (gólyaorr) jelentéssel van dolgunk, mégpedig a termés alakjára vonatkozóan. A korai latin elnevezésben is a Rostrum latin szó ’csőr’ jelentésű, a ciconiae utótagban pedig a lat. ciconia ’gólya’ szerepel.

gólyacsőr
J: Geranium (MNöv. 68).

R: 1894: gólyacsőr ’Geranium’ (Pallas 8: 95), 1911: ua. (Nsz. 127), 1925: ua. ’G. sanguineum’ (MF. 662).

A gólyacsőr a gólyaorr (és gémorr, daruorr) hasonneve a Geranium növényre, melynek felsőállású magházán tok csúcsosodik; ez jut kifejezésre a hosszú csőrű madarak nevével képzett növénynevekben.

gólyaorr
J: Geranium (P. 98).

R: ? 1596: golya horoen ’Geranium columbinum; Pes columbinus’ (KamHerb. 304D) (inkább ugyanennek a növénynek a gólyaköröm neve lehet), 1775: golya orú-fü (Csapó 306), 1796: N. golya-orru-fü ’Geranium sanguineum’ (Debrecen) (Kitaibel 165), 1798: gólya-orrú-fű (Veszelszki 136), 1807: gólya árorr ’Erodium ciconium’ (MFűvK. 390), bűzös gólyaorr ’Geranium Robertianum’ (uo. 393), 1833: golya-orr-fű, golya-orr ’Geranium / Storchschnabel’ (Kassai 2), 1843: gólyaorrufű, gólyaorr ’Geranium’ (Bugát 158), 1845: ua. ’Pelargonium’ (Műsz. 225), 1855: réti gólya orru fű ’Geranium pratense’ (MAkÉrt. 525), 1864: gólyaorr, esztragorr ’Geranium palustre’ (CzF. 2: 1077), gólya árorr ’Erodium ciconium’ (Gönczy 264), 1894: gólyaorr ’Geranium’ (Pallas 5: 95), 1909: bakbűzű gólyaorr ’ua.’ (Graumann 11), 1911: gólyaorr, golyaorru fű ’ua.’ (Nsz. 127), 1925: fodros gólyaorr, gólyaorr ’Geranium’ (MF. 658), gólyaorrfű ’G. columbinum’ (uo. 661), 1995: mocsári gólyaorr ’Geranium palustris’ (PE. 208).

N: OrmSz. 187: gójaór ’Geranium robertianum’ / SzamSz. 1: 330: góujaór ’Geranium pratense’ / Nyárády 68: gólyaorr (Marosv.h.) / Nép és Nyelv 1943: 139: gólya orr (Csorvás) ’Erodium cicutarium’ / ÚMTsz. 2: 653: gólaorrú fű (Cserszegtomaj) ’Geranium Robertianum’, gójjaórrufű (Szentgál) ’Erodium cicutarium’ / NéprÉrt. 33: 249: gólaorrú fű (Cserszegtomaj) ’Geranium Robertianum’.

A felsőállású magházon csúcsosodó (a bibeszálak összenövéséből keletkezett) tok alapján kapta a növény a hosszú csőrű madarak csőréről a gém-, gólya-, daruorr tudományos nevet. (Geranos ’daru’; pelargos ’gólya’; erodos ’gém’ jelentésű). Ez a jellegzetes „gólyaorr” termés egymagvú, és hosszú, görbe csőrű részterméskére esik szét éréskor. A Geranium növénynév a lat. geranion (növénynévként Pliniusnál [26: 108]) ’darucsőr’ jelentésű szóból képzett, mely a gör. geránion (< géranos ’daru’) (szintén ’darucsőr’ [Dioskorides]) elnevezésből származik.

A régi görög növénynév folytatói a fr. géraniales, ol. geraniale, a. geranium, sp. geraniales, or. geraniecvetnüje ’gólyaorrfélék rendje’ (AFE. 629).

A gólyaorr a német Storchschnabel ’Geranium’ (Graumann 62). R: 1588: Storckenschnabel ’ua.’ (Kr. 153), a bakbűzű gólyaorr (1909) a ném. Bocksstorchschnabel ’ua.’ (uo.11) megfelelője azzal a különbséggel, hogy az utótag, a Schnabel nem ’orr’, hanem ’csőr’ jelentésű. Románul is ciocul cocostîrcului (RM. 417) a Geranium.

Felsőbb taxonokat is jelöl a gólyaorr; vö. gólyaorrfélék ’Geraniaceae’, gólyaorrtermésűek ’Geraniales’ (P. 98).

Forrás: Magyar Nyelvőr

Móra Ferenc: A rab ember fiai

- Sose búcsúzkodjál, barátom - nyújtotta kezét a fejedelem -, mert az is időbe kerül, s attól tartok, meggondolja magát a török, és sólyom helyett majd gólyát keres rajtunk. Annak pedig akkora szárnya van, hogy egy mázsa arannyal se lehet kibélelni.
(részlet)

Forrás és teljes szöveg: mek.oszk.hu

Aiszóposz: A madarász és a gólya

A madarász hálókat feszített ki a darvaknak, és távolból leste a zsákmányt. Ahogy a darvakkal egy gólya is letelepedett, odafutott, és velük együtt megfogta azt is. A gólya kérte, hogy ne ölje meg őt, és felemlegette, hogy ő nemcsak nincs ártalmára az embereknek, de egyenesen nagyon hasznos, mert a kígyókat és a többi csúszómászókat fogdossa és pusztítja; de a madarász így felelt: "Még ha egyáltalán nem vagy hitvány, akkor is méltó vagy a büntetésre amiatt, hogy a gonoszokkal együtt telepedtél le."
Tehát nekünk is kerülnünk kell a gonoszok társaságát, nehogy bennünket is bűntársaiknak tartsanak.
Forrás: dydudu.hu
A kép forrása:  link

Időjóslás, néphit

Jó termés lesz, ha a gólyák sárosan jönnek haza.

*

Hírt kap az, aki észreveszi a marhát vagy a gólyát.

Gálfi Anikó: Ly mese


Milyen hely ez a bolygó barátom!
Bivaly a király, de bagoly a bátor!
Tavaly sólyom szállt osztályról osztályra,
Vitte a hírt, nincs szükség viszályra!

Nem lesz vita, eldőlt már a kérdés,
A királyválasztásra kedden lesz a gyűlés.
Az összes állat-, kicsi, nagy – odasereglett:
A gólya, a moly s a hangyabolyban a termeszek.

Amolyan röpgyűlés-féle történt,
A bagoly vette kezébe a vezetést.
Komoly súllyal nehezedett vállukra:
A bolygót rábízzák-e a bivalyra?

Érkeztek bélyeggel is a szavazatok,
Ki nem írt, selymes füvön szavazhatott.
Milyen világ az, ahol kölykök döntenek?
Mi lesz a folytatás, ha ilyen a kezdett?

Kár minden kétely, aggódni nem kell,
A gomolyfelhők látták odafentről reggel:
Bagoly sertepertélt odúról odúra,
És gereblyével elhúzta a nyomokat.

Minden lyukban apró papírt:
„A BIVALY LEGYEN, NE A TAPÍR”

Török gyerek a gólyaköszöntőben

"Ezt a dalt tavasszal, az első gólya megérkezésekor éneklik az óvodában. A tavaszköszöntő népszokásokhoz kapcsolódó népdalkincsből emelték be az óvodai tantervbe. A gyerekek az óvodában nemcsak éneklik a dalt, hanem el is játsszák: utánozzák a megérkező gólyát; síppal, dobbal és egyéb eszközökkel játszva, hangokat adva meggyógyítják a sérülését. A néprajzkutatók úgy vélik, hogy a „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” rész az ősi sámángyógyítás módjait idézi fel: az ősi magyarok ezekkel az eszközökkel űzték el a „rossz szellemeket”. Őseink úgy vélték, a betegségeket, sérüléseket, a negatív eseményeket rossz szellemek okozzák, és zenével lehet elűzni őket. A zenével való gyógyítás hiedelme megmaradt a népi világban, s így jelenhetett meg a későbbi keletkezésű szövegekben. A törökök megítélése nemcsak a hódítás idején, de még utána is nagyon sokáig negatív volt, ez lehetett a fő ok, amiért a népdal szövegében szereplő rövidke történet negatív szereplője lett. Ebben a változatban a török gyerek képviseli a gonoszt, a rosszat, aki a bajt hozta; a történtek elszenvedője, a gólya pedig feltételezhetően az egész országot, a magyar nép egészét jelképezi."
Forrás, és a teljes cikk: Nyelv és Tudomány

Néphit

Az anatóliai törököknél a gólyát a néphit többnyire a gyermekáldással hozza összefüggésbe (ha fészekrakáskor a csőrében vörös ronggyal jelenik meg a falu felett, bő gyermekáldás várható) - azonban Sivas környékén ha a csőrében fehér vagy fekete rongyot visz, rossz előjelnek számít.
Forrás: turkinfo.hu

Bajor Andor: Doktor Breke Kelemen

Doktor Breke Kelemen egy tóban teljesített szolgálatot, mint időjárás és vízállás kutató. Azokon a napokon, amikor éppen időjárás volt, Kelemen kiült egy fűzfaágra, és néhány perces időjárás-jelentést tartott. Ugyanez volt a helyzet a vízállással. Azokon a napokon, amikor a tóban vízállás volt – márpedig a tavakban általában víz szokott állni, – Kelemen kiült egy fűzfaágra, és kijelentette, hogy a tóban megint áll a víz. Ezt nevezik – amint különben tudjuk – vízállásjelentésnek.

Doktor Breke Kelement mindenki megbecsülte munkájáért. A piócák az ő vízállásjelentései szerint úsztak, a fűzfa az ő időjárás-jelentései szerint hajladozott. Voltak olyanok is, akik azt mondották, hogy Kelemen jobban ért az időjárás-jelentés készítéshez, mint maga a rádió vagy a Kolozsvári Tudományos Időjósló Intézet.
Így élt ez az elmélyülést kedvelő, kissé hideg természetű tudós, békében és megelégedésben. A tóban külön szobája volt, amelyben a víz is be volt vezetve; komoly fizetést kapott – kétszáztíz légy, ötven szúnyog, ami testvérek között sem kutya –, de ezen felül is annyit költhetett el, amennyit akart és megfogott.

Nem is lett volna semmi hiba, ha egy ízben nem hallotta volna víziborjútól, hogy a ponty a szomszédos folyóban bizony nem úgy él, mint ő. A ponty kosztot, kovártélyt – kétszobás lakást – kap pusztán azért, mert úszni tud: és még a fűzfára sem kell fölmásznia, hogy időjárás-jelentést tartson.
– De hisz úszni én is tudok! – kiáltotta Doktor Breke Kelemen, és kirúgta maga alól a széket.
Attól kezdve Kelemen egész nap úszott, és érdeklődött, hogyan juthatna be pontynak. Időjárás-jelentéseit kapkodva tartotta meg, és igen gyakran összezavarta a vízállásjelentéssel. Így persze a piócák egészen megzavarodtak, nemkülönben a fűzfa is, amelyik hajladozni kezdett bizonytalanságában.
Breke Kelemen addig úszott ide-oda, amíg meghallotta, hogy a horgászok pontyokat keresnek, pontyokat vesznek föl. Azonnal jelentkezett a horgászoknál, könyörgött nekik, hogy vegyék fel pontynak. De a horgászok elkergették, azt mondták, hogy Breke Kelemen ponty-szolgálatra tökéletesen alkalmatlan.
Doktor Breke Kelemen hazament, és talán megnyugodott volna, ha nem kopogtat be hozzá megint a víziborjú, és nem újságolja el, hogy a nyulat külföldre küldték, mert nagyon jól tud ugrani.
– De hisz ugrani én is tudok! – kiáltotta Kelemen, és kirúgta maga alól a széket.
Ettől kezdve Kelemen állandóan a tó partján ugrált. Kétségbeesetten iparkodott, hogy ugróbajnoknak képezze át magát, és ő is mehessen világlátni. Az időjárás- és vízállásjelentést teljesen elhanyagolta, s ha azt kérdezték tőle, lesz-e időjárás és vízállás, szó nélkül továbbugrott. A piócák kijöttek a szárazföldre, mert azt hitték, hogy nincs többé vízállás, a fűzfa meg szélcsendben hajladozott, és viharban maradt mozdulatlan, mivel nem tudott az időjárást illetőleg tájékozódni.

Breke Kelemen ezután jelentkezett a mezei ugróversenyen, de már az első fordulóban kiesett. A pálmát egy szöcske vitte el előle, akit ezután városra is küldtek, hogy a sportpályán képezze tovább magát.
Kelemen hazament, leült a szobájában, melybe a víz is be volt vezetve, amikor bekopogott hozzá a víziborjú, és elújságolta, hogy a rigót a hangja miatt fölvették egy fára, magas állású énekesnek.
– De hiszen nekem is van hangom! – kiáltotta Doktor Breke Kelemen, és kirúgta maga alól a széket.
Kiugrott egy kőre, és egyfolytában kuruttyolt. Többé egyáltalán nem törődött se időjárással, se vízállással. Így a tó elmocsarasodott, a fűzfa pedig elsárgult. Kelemen pedig énekelt torkaszakadtából, és várta, hogy mikor veszik fel a madarak.
Egyszercsak megjelent egy gólya, és hadonászni kezdett a csőrével.
– Megjött a karmester – lelkendezett Kelemen. Kidüllesztette a mellét, a szemét behunyta, s úgy fújta tovább. Boldog volt, hogy végre fölfedezték.
A gólya pedig felemelte Kelement, és vitte, vitte – egyre magasabbra.
Doktor Breke Kelemen eltűnt, és azóta a legpontosabb időjárás-jelentéseket a rádió szokta bemondani.
(Illusztrátor: Bene József)

Forrás, és eredeti illusztrációk: Napsugár
Napsugár, 1957. szeptember, 14-15. oldal

Hászid = jámbor

Raj Tamás: "Várj madár, várj" - A hászidizmusról

A hászid szó a héber a heszed rokona, ami gyakorló szeretetet jelent. (Érdekes, a magyar nyelv csak a szeretet és a szerelem szavait választja szét, míg a héberben az érzelmi és a gyakorló szeretetet különböztetjük meg egymástól, más-más szóval jelölve azokat.) Ezért az igazi hászidnak segítőkész szeretettel kell fordulnia a világ és embertársai felé. S nem csupán a hozzá közelállók irányában.

Az egyik híres kelet-európai rabbi gyakran idézte mesterét, akit diákkorában megkérdezett: A Talmud szerint azért nevezzük a gólyát haszidának, mert nagyon szereti az övéit. Hogyan lehet akkor, hogy mégis tisztátalan állatnak tartjuk?
A mester elgondolkodva így válaszolt: "Mert csak az övéit szereti."

Forrás: zsido.hu


A MITIKUS GÓLYAMADÁR -

- jósmadár és tűzmadár, a törökök szent madara

"
A gólya értelme csodálatosan fejlett. Mindenkor pontosan tudja, hogy melyik vidéken hogyan fogadják az emberek.
A félénken és óvatosan puhatolózó, emberkerülő, minden-kivel szemben bizalmatlan madár a meghívás jelét megpillantva – a háztetőn, vagy fa tetején elhelyezett kocsikereket – félreteszi tartózkodását, elfoglalja a kereket és néhány nap alatt megbarátkozik környezetével. Hamar megismeri házigazdáját, és minden jóakaróját megkülönbözteti a rosszakaratú idegentől. Úgy tartják, áldás száll a házra, melyen gólya fészkel.
Érzéseit csőre összeverésével fejezi ki, kelepel örömében és bánatában. Békát, egeret, kígyókat, rovarokat, földi gilisztákat eszik, tehát élettere a patakpartok háborítatlan területe.
A gólya az új születésének legősibb és legerőteljesebb szimbóluma. Kínában a daruéhoz hasonló jelentéstartalmakat tulajdonítottak neki. Sok helyütt a gólyára bízták a gyermekáldás feladatát.
Egy antik legenda szerint a gólya táplálja agg atyját, ezért a gyermeki szeretet szimbóluma. A féllábon álldogáló, töprengő madár a meditáció jelképe.
A római mitológiában Júnónak, - az otthon, a gyerekek és a családi hűség istennőjének - szent madara.
A kereszténység a gonosz ellenségének, a bűnbe vivő Őskígyó legyőzőjének tekinti. A Golgotán részvevően körözött a kereszt körül egy gólya, és erőt adott Jézusnak.
Néhány mesében és legendában képes emberalakot ölteni, ezért az ember közeli rokonának tartják. Sekély vizekben, vízparton mozog, az ilyen helyeket a Tündérországba vezető átjárónak tartották. A víz, és a vízpart az érzelmeket és a teremtést is szimbolizálja. A gólya tehát segít megérteni az érzelmeinket, és segít élménnyé tenni a szülés folyamatát. Kelepelésekor a szent tánc ősi misztériumát jeleníti meg, mellyel ősi erőket és energiákat lehet megidézni.
Az ősmagyar mitológia jósmadárnak és tűzmadárnak tartotta. Atilla király Aquilleja ostrománál körüljárta jósaival a várost, látta a tenger felől menekülő gólyákat, akik a torony tetejére hordták a fiókákat. Ebből azt a jóslatot olvasta ki, hogy a várost nem szabad feladni, hanem meg kell erősíteni, mert biztonságosan védhető."

Forrás: TEMESVÁRI GABRIELLA - magóc oldala

Kelebia neve

"A község nevének eredetéről több magyarázat ismert. Az első szerint az itt tanyázó pásztornépek adták a sok gólya láttán (a szabálytalan Tisza időszakonként mocsarassá változtatta a vidéket)."

Forrás: Élet Kelebián

Móser Zoltán: Álmodik a múlt

Kicsiknek és nagyoknak,
a Dunán innen, és a Dunán túl

"A népzenekutató Borsai Ilona, a magyar népi gyermekjátékok és dalok szakértője, a dallamokra is figyelve így foglalja röviden össze mindazt, amit a gólyáról szóló énekekről, mondókákról - vagy ahogy Arany János nevezte: köszöntőkről - tudnunk kell:

A téli elvándorlásból visszaérkező gólyákat igen sokféle mondókával szokták fogadni. Egyesekben az a hiedelem tükröződik, hogy ha a gólya megkerüli a házat, szerencsét hoz:

Gólya, gólya, kerüld meg a házunkat,
Neked adom az arany kulcsomat!

*

Gólya, gólya gilice, kendervágó vadréce,
Látom lábad, piros cipellődet,
Addig nem adom oda öreganyád kulcsát, míg
vagy ezret nem kerülsz!

Tavasszal a gólyák megpillantásakor éneklik, egyes helyeken, pl. a Győr-Sopron megyei Farádon, kezüket keresztbe téve a gólya felé hajlonganak. Az utolsó sort deklamálva mondják."

Forrás: MEK

A gólya - A hűséges madár

"A GÓLYA a köztudatban a tavasznak, a kisbabának és a jó szerencsének az előfutára. Régóta különleges helyet foglal el az ember mítoszaiban és érzelmi világában. Kecses repülése, nagy vonzalma az emberi települések iránt és a mezőgazdasági kártevők pusztításában betöltött hasznos szerepe miatt igazi kedvenc madara lett az embereknek.Mindezek közül talán a legkedvesebb vonása a hűsége — ragaszkodása a fészkéhez, amelyhez minden évben visszatér, ragaszkodása társához, amelyhez egy egész életre hozzáköti magát. A héberben a gólya neve „lojálist” vagy olyan teremtményt jelöl, aki „szerető-kedvességet” tanúsít, mert — ahogy a Talmud magyarázza — különösen azzal a tulajdonságával tűnik ki, hogy szeretettel bánik a társával.Az emberek körében élvezett közkedveltsége révén közel kétszáz évvel ezelőtt Hollandiában a gólyát védett állattá nyilvánították, és ahogy a hírekből kitűnik, gyakran lehetett látni szelíd gólyákat a hágai halpiac környékén, amint kecsesen illegetik magukat. Később a németek is nemzeti madaruknak tekintették a gólyát. Manapság pedig sok európai városban magas fészkelő helyeket állítottak fel a háztetőkön, hogy kedvet csináljanak a barátságos madárnak a fészekrakáshoz. A gólyák tehát szívesen látott szomszédaink!"

Forrás: foldunk.b13.hu

Szólás

Kerted fölött gólya száll, gyermek áldás rád talál!

Mondóka

Gólyát látok,
egy lábon állok;
aki nem áll egy lábon,
lusta lesz a nyáron.

Honnan ered a gólyamese?

Dr. Bélley Pál Kíváncsiak Klubja

A néprajztudományból tudjuk, hogy a gyermek megszületésével kapcsolatban nemcsak a gólyamesét találta ki az emberi képzelet. Sokfelé egy titokzatos asszonyról esik szó, aki kosárral, táskával, puttonnyal vagy éppen útibőrönddel kopogtat be, hogy letegye a háznál az újszülöttet. Máshol egy különös hatalmú férfiemberé a varázslatos tisztség: egy-egy hegyi pásztoré vagy manóé. Svájc némely vidékén úgy mondják: a piacon vagy a kútnál veszi a csecsemőt az édesapja, a belgák szerint a gyermeket hajó hozza a vásárra. Hegyvidékeken nem ritka az a szóbeszéd sem, hogy valahányszor a sziklába csap a villám, egy-egy kődarab a hegyi forrásba hull, s abból formálódik a gyerek. Német területen szinte tájról tájra változik a felfogás: a gólya mellett a varjú, a kánya, a hattyú, a nyúl, a csizmás kandúr, a szamár és a katicabogár egyaránt ismert a maga "gyermekhozó" funkciójában.

Az emberek és az állatok mellett jelentős szerepet játszik az efféle történetekben a növényvilág is. Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban arról hallunk, hogy a gyermekek a káposztafejekben nőnek. Másutt fűzfán, alma-, körte-, szilva- vagy diófán teremnek, vagy éppen az erdő valamely nagyon öreg fájának odvából szedik ki a gyerekeket. Említsük meg végül az embert létrehozó lények és erők sorában az "őselemet", a mi öreg Földünket is, a maga hegyeivel, vizeivel. Patakokból kiálló furcsa sziklákon, hegyek omladékain, barlangok rejtekén, kosárban vagy hordóban található gyermekekről mesélnek egyes nyugati tájakon. Dániában a tenger sós vízéből eredeztetik a csecsemőket. De Európa-szerte sűrűn előfordul az a gondolat, hogy a mocsarak, tócsák, tavak, patakok habjain úszkálnak a csecsemők.

A gólyaügy hátterében is ugyanez a képzeletkör rejlik: a vizek, berkek lakója nyilván úgy halássza ki a csecsemőket életadó elemükből: a mocsarak, lapos rétek vizéből.

Ha összefoglalóan nézzük ezt a tarka képet, megállapíthatjuk, hogy az ember eredetéről szóló mesék sorában az embernek a vízből való keletkezése az uralkodó motívum. A néprajztudomány hajlik arra, hogy abban, amit ma tréfálkozva mondogatnak egyes felnőttek, az emberiség ősi felfogását, egykor komolyan vallott hiedelmét lássa. Ami ma mese, az valamikor régen az ember komolyan vallott meggyőződése volt. Egyes népeknél a társadalmi fejlődés és kultúra kezdetleges fokán e hiedelem még napjainkban is kimutatható.

Tegyük hozzá végül mindehhez, hogy a magyar nép ajkán ezek a mesék - a gólyamese is - csak másodlagosan vagy elvétve fordulnak elő. Ahol nyomuk van, oda is a városból kerültek, a városba pedig - idegenből.

Forrás: MEK

Dr. Lendl Adolf: Apró megfigyelések

A Természet 6. évf. 19. sz. (1903. június 1.)

Apró megfigyelések
Régi jegyzeteiből közli: Dr. Lendl Adolf.

Szülőföldemen van egy nagy község, Rékás, melynek körülbelül kétharmad lakossága német, egyharmada sokácz; a körülfekvő apró falvak tiszta oláhok.
Nagy mocsarak és sok vizes rét terült el e falvak alján még körülbelül húsz évvel azelőtt, mert a régi Bega medrével összeköttetésben állott ez a terület.
Feltűnően sok gólya tanyázott ezen a vidéken. Kirándulásaim alkalmával néha ötvenet-hatvanat is láttam, amint taposva lépkedtek a vizes fűben és szedegették a szerteugráló fiókbókákat. Mert legjobban szereti a gólya az apró békákat. Néha, nyár elején, amikor a porontyok már kialakultak és a színvíz fogyni kezd a vidéken, kiszorulnak százával, ezrével a rétre, a harmatos fű közé; vagy a frissítő nyári eső után, ha temérdek számban ugrálnak mindenfelé és szinte mozog a rög a békavándorlástól: akkor a gólyák is összejönnek mindenfelől a közelből, hogy szedegessék, amint termi ilyenkor a rét az apró fiókbékákat; mert ez az ő legkedvesebb eledelük. Ilyenkor a kotló anya madár is elhagyja a fészkét egy-egy időre, hogy lakmározzék, noha különben ezt nem igen szokta tenni.
A nagy területen, amint végignéztem, mindenütt fehérlett a sok feketekabátos, nagy madár. Ezek, néhány párnak kivételével, mind egy közelfekvő faluban laktak, Jezvinben, mely Rékástól nyugatra esik az országúton. Ez is román falu; alacsony, szalmazsup fedelű házakkal, közben nagy fákkal, rendetlen udvarokkal és csöndes, jó néppel.

Ezt szereti a gólya; ahol nem sokat törődnek vele és a háztető laza, oda építi a fészkét. Jezvin-ben évről-évre harmincz-negyven vagy több gólyafészek isvolt; minden harmadik-negyedik házon egy. Az idevaló gólyák dominálták a vizes területeket a Bega-csatornáig.
Békáson, a sokácz falurészen, csak két-három pár fészkelt évenkint, szintén a legszegényebb kunyhók tetején. A német faluvégen csak egyetlenegy párvolt található, még pedig egy kicsit kiemelkedő házkéményén. Ez a néhány pár mindig külön területrejárt; soha r össze nem keveredtek a szomszéd falubeliekkel. Úgy látszik, nem tűrték egymást.

Az országúton keletre fekvő faluban, Susztra községében, amely különben mindenben csak olyanvolt, mint az előbb leírt román falu, csodálatosképen egyetlenegy gólya se volt látható sohasem. Ott nem fészkelt egy sem, noha volt ott is elég alacsony zsup-fedelű ház, magas fa és szegény nép. De volt a közelben elég pocsolya és rétje is — csak fehérlő gólya nem volt rajta. Több éven át észleltem ezt a különös jelenséget, de magyarázatát nem tudtam, amíg végre egy véletlen megfigyelésem megoldotta előttem a kérdést.

Kora tavaszszal volt; húsvéti kiránduláson élveztem a boldog szabadságot. A gólyák már itt voltak;egyenkint számlálgattuk, hogy jöttek egymásután és íme, a susztrai réten is mutatkoztak elegen, ahol pe dig azelőtt soha se lépkedtek.

Talán két héttel későbben már mind el voltak foglalva a fészekrakás gondjaival. Azonban Susztrán nem telepedett meg egy sem; sőt akkorára már mind el is maradtak az ottani rétről. Elmaradtak, mert meg érkezett oda időközben két másik régi ismerősöm: egy fekete gólyapár. Ez a rét végében elterülő félig kiirtott erdőnek (Treppelweg-Wald volt a neve akkoriban) egy külön álló magas fáján fészkelt minden esztendőben. Megértettem, hogy miért vonultak el a fehér gólyák onnét: a feketék megérkezésükkel előzték őket a közeli vidékről.
A valamivel távolabbra eső román faluban (Nagy-Topoloveez) ismét sok fehér gólya tanyázott akkoriban.

Több éven át ismételten megerősödhettem e megfigyeléseim helyességéről, amikből kiviláglik, hogy a fehér gólyák nem csak hogy nem szeretik a német nép házait, de a fekete gólyákat sem.
Azóta elmúlt két évtized; a régi Bega medre és a nedves rétek kiszáradtak a csatorna mentén és vége lett a jezvini gólyaeldorádónak.

Forrás: EPA

Hiedelem

Keszeg Vilmos: Ember, táj hiedelem

"Fecske, gólya fészkét nem merték bántani, mert az bosszúból tüzet dob a házra."

Forrás: ökotáj

Gólyarajz-mondóka

Áll egy kis pont magába,
bekerítjük karikába.
Két kis zsinór lóg le róla,
nono ez még nem a gólya.
A tojása kerek, hegyes,
mindjárt itt áll a vén begyes,
hurkapálca hosszú lába,
azzal gázol a mocsárba.
Piros csőre hosszú, hegyes,
jön a gólya, mindjárt megesz! ( kész a rajz)

Forrás: Dalok, versek birodalma

Rónay György: A róka és a gólya

Meghívta a gólyát a róka egyszer ebédre,
s egy lapos tányért tett, színig levessel, elébe.

A gólya éhes volt, de hosszú csőre
miatt egy jóízű kortyot belőle nem ehetett.
A róka nézte, falt és nevetett.

Aztán a gólya másnap visszahívta a rókát.
Palackban gőzölgött a sokféle ritka finomság.

A róka éhes volt, de csak szagolta
az ételt: nem fért a palackba az orra.
Éhen maradt, s a gólyáé lett a sok finom falat.

A lakoma végén, mikor fölálltak:
"Remélem –szólt a gólya-,

éppoly jónak találtad ebédem,
mint én tegnap a tiédet, barátom;

konyhádon tanult főzni a szakácsom."
A róka csak nézett, s korgó gyomorral elszaladt."

Forrás: Gyermekversek és mondókák

A gólyák visszatérnek - 1939



Cím: The Storks Return.
Hungary.
Various shots of a rural town in Hungary as commentator talks of storks returning here for the summer. Several shots of storks returning to their nests on top of chimneys and rooftops.

Angol filmhíradó részlet. Valamelyik magyar kisvárosban forgatták a gólyákról.

Készítő: PATHETONES
Forrás: www.britishpathe.com

Tóth Elemér: Július

Háztetőnkön csattog a gólya,
nézzétek, gyerekek!
Fecskék ülnek a villanydrótra,
nézzétek, gyerekek!
Kezdődik újra a móka,
halljátok, gyerekek?
Kijárunk újra a tóra,
gyerekek, gyerekek.

Siklósi János: Gólyák

Gólya sétál
a sárban,
kint a széles
határban.
Ifjú gólyák
kísérik,
az ezüst tó
széléig.
Ha békát nem
találnak,
a szittyásban
halásznak
kelepelnek
órákszám
a sás közt a
Főutcán.

Pósa Lajos: Gólya

Gólya, gólya, kelepelő,
De magas a kéménytető!
Szeretem én a magasat,
Belátom a nádas tavat.
Délibábos nagy rónát,
Bólingató vadrózsát.


Mentovics Éva: Béka-ebéd

Dülledt szemű barna béka
szökell, ugrál a réten.
– Hol van néhány kövér szúnyog?
Hol késik az ebédem?

– Eltévedtél béka pajtás,
de én cseppet se bánom.
Én fallak fel most ebédre
kis ugráló barátom –

szólt a gólya, s nagy csőrével
el is kapta a békát,
jóízűen fel is falta,
s jóllakottan odébbállt.

Forrás: Óperencia

Mentovics Éva: A sérült gólya

Fáj a torka a gólyának,
nekiszállt egy csipkeágnak.
A tövise jól megbökte,
így a nyaka be van kötve.

Szól a társa: - Kelep, kelep,
kedves Elek, mi lett veled?
- Ne is kérdezd, drága Réka…
kuncog rajtam minden béka.

Meglátják a tarka sálat,
már messziről hahotáznak.
Ételt kíván éhes begyem.
Sérült gólya ne is egyen?

- Ne szomorkodj, drága Elek!
Hozok néhány békát neked.
Ha lekerül tarka sálad,
visszaadod – majd vasárnap.

Forrás: Óperencia

Kamarás Klára: A gólya és a vakond

"Három tojást rakott a gólyamama, két szép nagyot, de a harmadik vala-hogy kisebbre sikeredett. Mondta is a gólyapapa:
- Ebből nem lesz semmi, legfeljebb záptojás. -
Ki is keltek a fiókák; kettőből erős, ügyes, de a harmadikból se lett záptojás, csak abból egy kicsit kisebb gólyacsemete kelt ki. A gólyamama addig pátyolgatta, etetgette őket nagy-nagy szeretettel, míg mind a három szépen megtollasodott.
A legkisebbel kellett legtöbbet törődni, ő kapta a legjobb falatokat, ő bújhatott este a legkényelmesebb helyre a gólyapár szárnyai alatt.
Ki is használta a kis csibész a megkülönböztetett helyzetét. Mikor a többiek már a szárnyukat próbálgatták, ő lustán szundikált a fészek közepén.
Gólyapapa hiába bökdöste a csőrével:
- Gyerünk, fiam, ne lazsálj, hamarosan vége a nyárnak és akkor hosszú út vár ránk! -
Úgy tett, mintha mozdulni se tudna. A gólyamama pedig mindig védelmére kelt:
- Hadd pihenjen szegény picikém, látom, hogy nem elég erős még - kelepelte, és még finomabb falatokat hozott neki.
A kis gólya pedig csak evett, evett és hízott, hízott, de mivel nem akart mozogni, a szárnyai nem erősödtek meg.
Elérkezett a nagy utazás ideje, és hiába volt minden, a családnak el kellett indulni, de a lusta kis gólya csak az udvar sarkáig jutott el, oda is amolyan zuhanórepüléssel.
Ott álldogált árván, naphosszat, természetesen fél lábon, mert hallott egy verset a házbeli gyerekektől és ebből tudta, hogy ez így szokás, hiszen már Arany János is megírta. Reszketett is, mert hidegre váltott az idő.
Egyik nap, amikor így tűnődött, megmozdult lába előtt a föld és a kupacból egy kis állatka dugta ki az orrát.
A kis gólya csak nézte, nézte:
- Ő talán egy kis vakond?
A kis vakond is nézte, nézte a gólyát:
- Ő talán a kis gólya?
Ahogy csodálták egymást, így sóhajtottak:
- Ha én a jó meleg föld alatt bujkálhatnék, nem kellene itt fáznom!
- Ha nekem olyan hosszú, hegyes csőröm volna, könnyebben áshatnám a járatomat!
Így vágyakoztak mindketten valami nagy, nagy változásra.
Meghallotta ezt a kert csodatévő tündérkéje, egyet suhintott a varázspálcájával, és mindkét kívánság teljesült.
Ott is hagyta volna őket, hadd örüljenek az új lehetőségeknek, de alig jutott az első bokorig, máris megütötte fülét a sopánkodás:
- Jaj, tele lett a szemem földdel, nem látom a szép égboltot, nem hallom a még a békák vartyogását se!
- Jaj, ez a hosszú csőr a fejemen! Beleakad minden gyökérbe itt a föld alatt. Beomlott a járatom és már magamat is majdnem összekaszaboltam.
A kis tündér megsajnálta őket, újra suhintott a pálcájával, és máris helyreállt a rend.
A kis vakond egy szempillantás alatt eltűnt a vakondtúrás alatt, a gólya pedig megfogadta, hogy minden nap gyakorolja a felszállást, leszállást. Ha szerencsésen átvészeli a telet, jövőre már elég erős lesz, hogy ő is a többiekkel utazhasson.


Forrás: Képzeld el... c. irodalmi folyóirat

Mondóka

Gólya, gólya, kelep, kelep,
Nagy útra megy, Isten veled.
Isten veled fiúk, lányok,
Kikeletkor visszaszállok!

Vipo - állatmesék

A mesesorozat három főszereplője Vipo, egy hosszú fülű kiskutya és barátai, Henry a gólya, és Betty, a játékcica.
Vipo szeretne egy kedves kis feleséget találni magának, s barátaival elindul egy világkörüli útra, melynek során sok kaland vár rájuk.
Útközben megismerkednek országokkal, városokkal, nevezetességekkel, emberekkel.


-Mikor érünk már Olaszországba? - nyivákolt türelmetlenül Betty, Vipo játékos kedvű kiscicája a táskából. - Majd, ha kiengedlek a hátizsákból! - vakkantott Vipo. Abban a pillanatban Henry, a gólya kelepelni kezdett: - Az ott lent már a velencei öböl!

(részlet a Vipo: Az óriási csizma c. történetből)

A Vipo-sorozat könyvei: Bookline

Heinrich Hoffmann von Fallersleben: Der Storch

Habt ihr ihn noch nicht vernommen?
Auf dem Dache sitzt er schon.
Unser Storch ist heimgekommen,
Hört doch! hört den frohen Ton!
Klappre du, klappre du klapp klapp klapp!
Klapp klapp klapp!
Klappre du, klappre du immerzu!

Ja, du bist nun eingetroffen
Nach so langer Winternacht,
Hast erfüllet unser Hoffen
Und den Frühling mitgebracht.

Forrás: feiertagsgedichte.de

Német népi mondóka, játék

Storch Storch guter
bring mir einen Bruder
Storch Storch bester
bring mir eine Schwester

"Diesen Reim singen die Kinder, wenn sie einen Storch sehen, oder schreiben denselben in ein Briefchen, das sie über Nacht dem Storch vor das Fenster legen. Selbstverständlich ist am andern Morgen der Brief vom Storch abgeholt worden"

Forrás: volksliederarchiv.de

Storch und Osterhase (német mondóka)

Storch, Storch, Schnibel, Schnabel,
mit der langen, spitzen Gabel,
mit den langen Beinen!
Wenn die Sonn’ tut scheinen,
steht er auf dem Kirchendach,
klappert laut, bis alles erwacht.
Storch hat sich aufs Nest gestellt,
guckt herab auf Dorf und Feld:
“Wird bald Ostern sein!
Kommt hervor, ihr Blümelein,
komm hervor, du grünes Gras,
komm herbei, du Osterhas’!
Komm fein bald und fehl mir nit!
Bring auch viele Eier mit!”

Forrás: kinderreime.net

Matthias Claudius: Das Kind, als der Storch ein neues ...

A vers teljes címe:
Das Kind, als der Storch ein neues bringen sollte; für sich allein

Der Storch bringt nun ein Brüderlein -
Er kommt damit ins Fenster herein
Und beißt Mama ein Loch ins Bein,
Das ist so seine Art. ---

Mama liegt wohl und fürchtet sich...
O lieber Storch, ich bitte dich,
Beiß doch Mama nicht hart. -
- - - -
- - -
He he, da kommt Papa herein,
Nun wird er wohl gekommen sein! - -
Aber du weinest ja!
Hat er dich auch gebissen, Papa?

Forrás: gutenberg.spiegel.de

A vers magyarul: Koosán Ildikó fordítása

Heinrich Seidel: Der Storch

Der Storch kommt aus Egypterland,
Weil Frühlingslüfte riefen.
Er steht auf seinem alten Stand
Und klappert Hieroglyphen.

Da nun Poeten überall
Der Vogelsprache kundig,
So auch den ganzen Klapperschwall
Des braven Storchs verstund ich.

Da er zurück von Pyramid',
Von Nil und Krokodil kam,
So war's ein gar vergnüglich Lied
Vom wunderschönen Nilschlamm.

Ein jeder Storch am Nilschlamm hängt
Und klapprig ihm zu Muth wird,
Wenn er an seinen Nilschlamm denkt,
Und wie's dem Storch da gut wird!

Da krabbelt's hin, da krabbelt's her,
Und allerwegen hüpft es! -
Man geht umher und schmauset sehr,
So glatt hernieder schlüpft es.

Auch weiß der Störche Tradition
Aus grauer Zeit zu sagen:
Die wundervolle Märe von
Egyptens sieben Plagen.

Doch ward erzählt von Ahn zu Ahn
Die Sage so vorzüglich -
Jetzt denkt auch dieser Storch daran
Und klappert so vergnüglich.

Forrás: amigo.de

Werner Lindemann: Der Storch

Hurra, der Storch ist da,
zurück aus Afrika.

Jetzt heißt es für den Hasen,
für Frosch und Maus im Rasen,

für Schlange, Vogel: Horch,
da naht der Jäger Storch!

Mich freut, kommt er gezogen
mit weitem Segelbogen,

um - schwapp - mit Wasserhuschen
die Brut im Nest zu duschen.

Brauch keinen Wecker mehr.
Das Wecken regelt er.

Sein Klappern auf dem Dach
macht mich frühmorgens wach.

Forrás: amazon.de

Idézetek

Ágh István: Szigliget-memoár

"Tavasszal volt a leggyönyörűbb, az árokparton, s az átlátható bodzás akácosokban bürök és ibolyák, a hegyoldali szőlőkben lila barack- és mandulavirágzás, ég és föld között lebegő tündérálom, gólya húz a keringő sas alatt, fölöttem."

Ágh István: Akácos út, ha végig megyek rajtad én

"Ha a gólya hűséges madár volna, Nagy Gyuláék kéményén látnám, követte volna Varga Margitot onnan, ahol előbb a japánkakas hajszolta a nagy vöröset. De ez a gólyautód már csak arra emlékszik, merre van Afrika, s a beton-villanydúcra fészkel. "

Forrás: DIA
PIM: Ágh István

Hock Éva Etelka: Rózsaszínű fellegek

Rózsaszínű fellegek
Lepték el a kék eget.
Különleges látvány volt.
Nem volt benne sötét folt.
Volt ez nagyon szokatlan,
Mert volt csak az álmomban.

Csukott szem az bármit lát,
Meglehet ez a valóság.
Percenként az sokszor van.
Nemcsak ott az álmokban.
Ha kék gólyák lehetnek*,
Hát rózsaszínűek a fellegek.

Most én ennél maradnék,
Percenként százhúszat pislognék.
Lesz álmom így valóság,
Rózsaszínűben szép a világ.
Látom, hogy már mosolyogsz,
Te is "rózsaszínülni" fogsz.

Forrás: poet.hu/ Szép versek

*


Der blaue Storch in Biegen

Szuhanics Albert: A békalány és a divat

Volt egy bakfis békalány,
álcázta a békanyál.
békamama féltette,
biztos helyre rejtette!

Ám valaki ma reggel,
egy újságot ejtett el.
a legújabb divatlap
ott ázott a víz alatt...

Bámulta a békalány,
mily szép ruha valahány.
- Átöltözöm én még ma,
s belém szeret a Béla!

Mért nem mondta meg anyám?
- kesergett a békalány -.
Hogy szép ruhát vehetek,
hordtam rútat eleget!

Amikor a lány felnő,
kell a magas cipellő,
tarka ruha, színes sál,
békalánynak ez dukál!

A szépségem lám kihajt,
ha tűsarkút veszek majd!
Tarka szoknya, lila blúz,
ez az, mit a béka húz!

Én magamat nem féltem,
kinn járkálok a téren.
Mindenki csak lássa meg,
nincs a békalánynál szebb!

Nem is kötött hát alkut,
felhúzta a tűsarkút,
a fenekét riszálta,
kisétált a világba...

Meglátta egy gólyafi,
több sem kellett őneki,
úgy eredt a nyomába,
meg is fordult utána!

Hát ezt tette a divat,
nem csinál ő randikat.
Elbánt a gólya vele,
tűsarkúban nyelte le.

Forrás: poet.hu /Szép versek

Szűcs István: Jó leheverni...

Jó leheverni a napszagú réten
Bókra hajolnak most mind a virágok
Csöndes a szellő, mi körbekeringve
sárga-piros szép fejük simogatja
Kipattan a bimbó, és a kamilla
szertevirítja szép napmosolyát
Csipkelevéllel dús deli szoknya,
kékszemű tündér a sürü katáng
Zsálya virága, ha nyílik a mélye,
vadméhcsapatok lám körbekerengik.
Mézteli illata készteti táncra
megbódult rajukat, mint dongva lecsap
Locs-fecsi csermely halk csobogással
gyorsan iramlik a rét közepén
Benne vadászva lábol a gólya,
csőre lecsapva emel ki halat
Száll vele gyorsan a nagy jegenyére,
fészkibe várja fiókacsapat
Összefonódva virágzik a tippan,
selymes a szára, épp fonnivaló
Alatta vetette a lágy-puha fészket
a sokcsimotájú lillecsalád
Béke van itt és csönd a vidéken.
Jó leheverni a napszagú réten


Forrás: poet.hu /Szép versek

Szuhanics Albert: Ölts zöld ruhát

Óh víg tavasz ölts zöld ruhát
selyemkendőt, kéket, puhát,
lobogtassa könnyű szellő,
legyen azon bárányfelhő!

Kötényeden nyíljon virág,
tarka mezők illata ránk
áradjon mint tavasz szava,
olvadó ár, hegyek hava!

Lengedezzék sűrű hajad,
mint patakzó fényáradat!
Benne virág, mit szép lánynak
hajfürtjei tartanának.

Dús kebeled hófehéren
domborodjon, hűs reményben!
Nyílj hóvirág, nyílj ibolya,
gyöngyvirágnak szállj illata!

A barkától orgonáig
minden virág most virágzik
lényed édes, finom testén
fényed villan tarka lepkén.

Megérkeztek a víg gólyák
égi útjuk lám leróják.
Megcsillanó tónak tükre
vetíts mosolyt szép lelkünkre!

Forrás: poet.hu /Szép versek

Szakál Magdolna: mért nem hiszed?

a nyár...
már a tegnapok kapualjaiba sorvad
elmúltcsak egy buta sugár kapaszkodna még
ördögi út
lézengő napok ütik egymásra az éjfélt
zord sereg
talpuk alatt sárgás - rézszín avarföveny
elmúlt...
elvitték a gólyák - mért nem hiszed?

Forrás: poet.hu /Szép versek

Halász Béla: Éjjeli vidéken

Szikra parázslik távol domboldalon
Esti félhomályból susogja a dalom.
Holdsugárba kúszik nyári felhők képe
Esthajnal parázslik ragyogó fényére.

Ciripel a tücsök, játssza a zenéjét.
Ablak melegében kutatja a rétét.
Utcafronton kúszik cirmos, a macska.
Rá se hederít az ébredő kakasra.

Megmozdul az erdő, figyeli a sok vad
Hogyan settenkedik őzike, ha pirkad.
A bagoly huhogja, ébreszti a népét,
Keresi, kutatja egérét, mint étkét.

Mielőtt ébreszt kutyák vonyítása,
Patakból kiugrik leveli és társa,
Kis kunyhó tetején, kelepel a gólya
Kis Kelep született nem rég a kuckóra.

Forrás: poet.hu

Tasnádi Györgyi: Gólyavers

Gólya beszél,
Fia henyél.
Béka a tóban
Legyet remél.

"Ej, Fiam!" kelepel a gólya,
"Hasadra süt a Nap, még hányszor mondjam?!"

A fiú csak nem mozdul,
Nem indul vadászni.
Anyja bajt érez,
Elkezd lármázni.

Egyszülött gyermeke
Élettelen teste
Fekszik a fészekben.
Egy suhanc meglőtte.

Forrás: poet.hu /Szép versek

Kitalálós versike

Nyulász Péter Miazmég című könyvéből:

Minden évben hazatér,
mikor véget ér a tél.
Kelepel a hosszú csőre,
menekül a béka tőle.
Mi az?


Illusztrátor: Szalma Edit

Forrás: Nyulász Péter blogja

Cserfalusi Ádám: Vajon gondol-e a gólya...

Vajon gondol-e a gólya a nyárra,
Emlékszik-e szép hazai tájakra,
A magyar béka ízére, fűzfára,
Fészekaljára, mocsárnak szagára?
Vajon emlékszik-e idegenben,
Vajon húzza-e a szíve vissza.

Szabad élet, szabad madár,
Jaj, de szép, mi szabadon jár -
Télen Nílus vizét issza,
Íbisszel a táncot ropja,
Átöleli Egyiptom,
Míg a gólya szárnyat bont.

Tengerjárón kelő nap
potyautast rajta kap,
Fáradt gólyagubbasztás
- Kelep legyen veletekb-
Mit érez, ha hazamegy?
Mit érez, mikor elmegy?

Forrás: Versek

Szuhanics Albert: A gyermek, akit a gólya hozott

Néha-néha nézz az égre,
hátha jő egy gólya végre!
Csőre piros, tolla fehér,
a zöld fűre lép, ha leér...

Lábát török gyerek vágta,
magyar fogott gyógyításba.
Akit egykor a csőrében,
gólyamama hozott éppen.

Ezért képe olyan kormos,
fekete szemeket hordoz.
Villámló a tekintete,
egykor égen játszott vele.

Mennydörgés lett rá a válasz,
és lehozták gólyaszárnyak.
Pólyácskába bugyolálták,
jó szüléi megtalálták...

Ő most szeretetet tanít,
mosolya, mint villám vakít.
De nem dörög többé az ég,
tiszta kék és sosem sötét.

Patak csobog, ahogy nevet,
hozzád bújik, téged szeret!
Lehelete tavaszi szél,
madár dalol, mikor beszél...

Vigyázz reá, neveld nagyra,
szülőföldjét el ne hagyja!
Kössön össze földet-eget,
benne ég egy nagy szeretet!

Forrás: poet. hu /Szeretet