Göncz János: A hídvégi gólya története


 

Ahogy beköszöntenek a szép tavaszi napok, mindig eszembe jut Tompa Mihály gyönyörű verse: A gólyához. Lehet bármilyen rossz helyzet a világon, a gólya évről évre mindig visszajön, legyen háború, vagy boldog békeidő, a gólya haza repül, és megigazítja ócska fészkét. Muratájon, a sok folyó, patak, mocsár és vizes terület vidékén már talán honfoglaló őseink is gyönyörködtek a piros lábú, piros csőrű hatalmas fehér madarakban. A falusi néphez ma is közel áll ez a madár, hiszen inkább ártanának egymásnak, de a gólyát semmiképpen senki sem bántaná. Amikor még sok volt belőlük, sokfelé lehetett látni fészküket a házak kéményén, a szalmatetős pajták tetején. Napjainkban a villanyvezetékek oszlopainak tetejére rakják fészküket, mert a mai házak kéményei erre nem alkalmasak. A vidék is átalakult. A mocsarakat kiszárították, fölszántották, nincs táplálékuk, így számuk is egyre kevesebb. De azért még ma is jut minden faluba néhány költő pár. Nagy az öröm, mikor vidáman kelepelve adják hírül, hogy megjöttek. Ha jó az idő, 3-4 fiókát is fölnevelnek, de ha nincs elegendő táplálék, még egyet-kettőt is alig.
A történet, amiről szólni szeretnék, a negyvenes évek elején velünk, barátokkal esett meg. Ahogy beköszöntött a tavasz, mezítláb lehetett járni. (Napjainkban már nem lehet mezítlábas gyereket látni, pedig az nagyon egészséges dolog!) Ahogy szép idő lett, Pistikével fölfedező útra indultunk, a határt jártuk naphosszat. Akkor még nem rabolta el a TV a gyerekek idejének legjavát mint mostanában! - Valamikor kis falunk büszkesége volt a major. Hatalmas jegenyefák szegélyezték a major határát. Ha az akkori poros országúton utas közeledett, már messziről láthatta a jegenyéket, amelyek úgy álltak őrt, mint a katonák. Ahogy megjöttek a gólyák, elfoglalták fészkeiket. De mindig maradt néhány, akinek nem jutott fészek. He meg nem is talált alkalmas helyet, hogy magának újat építsen, kitört a gólyaháború, ami napokig is eltartott. Középkori páncélos vitézek csatájához, vagy repülők légi harcához lehetne hasonlítani, ahogy zuhanó repülésben hatalmas kelepeléssel támadtak egymásra. Ha közel kerültek egymáshoz, igyekeztek csőrükkel megcsípni, vagy hosszú, piros lábukkal megrúgni az ellenfelet. A végén mindenki talált magának párt és fészket. Ha nem, odébb állott, és másik faluban próbálkozott.
Ez történt most is. A majori kert fáinak közelében voltunk, amikor az egyik gólya eltörte a vetélytársa szárnyát. A sebesült a törött szárnnyal lezuhant a földre, nem messze tőlünk, ahol állottunk. Arra gondoltam, hogy nagymamám sokfajta gyógyításhoz ért, talán meg tudja gyógyítani a törött szárnyú gólyát is. Próbáltuk megfogni, de nem hagyta magát. Mérges, sziszegő hangokat hallatott, és csőrével igencsak igyekezett eltalálni. A végén föladta a védekezést, hagyta magát hazacipelni. Lehettem akkor olyan 9-10 éves, nehezen bírtuk Pistika barátommal hazavinni a sebesült madarat. - A szüleim a mezőn dolgoztak, a nagymama csak egyedül volt otthon, ebédet főzött a családnak. - Hát már megint mit hoztál haza, te gyerek? - Ahogy meglátta a sebesült madarat, nagyon megsajnálta, és azt mondta: menjél föl a hélba, a padlásra, Jani, hozzál nekem egy faklát. A padláson tartották a szövőszék minden darabját, ezek egyike volt a fakla. Szép, gally nélküli fenyőfából hasították, egészen vékonyra. Ezt a szövőszékre föltekert fonál közé rakták, hogy össze ne bomoljon. Ahogy lehoztam a faklát, nagyanyó elővett a szoknyája feneketlen zsebéből a bicska kést, levágott két 6-8 cm-es darabot, fehér ronggyal betekerte, és rátette a törött részre. A csontot összeillesztette, és még egyszer együtt betekerte ronggyal. Majd házi cérnával a gólya testéhez erősítette a törött szárnyat, hogy el ne mozduljon. - Most pedig vigyétek az üres ólba, meglátjuk, mi lesz vele.
A Szőkecserta nevű legelő, a falu alatt tele volt vízzel, volt benne béka bőségesen. Összeszedtem a pajtásokat, és mentünk békára vadászni a sebesült gólyának. A gólya szinte mindent evő madár. Megette a békát, csíkot, halat, egeret, de még a levágott szárnyasállat belét is. Így egyáltalán nem okozott gondot az etetése. Velem úgy megbarátkozott, hogy már másnap engedte magát megfogni, megsimogatni. Annál nagyobb rémületet okozott az udvaron, mikor a kakas és a tyúkok meglátták. Legjobban a kotlós ijedt meg. Hatalmas károgatással, fölborzolt tollal igyekezett csibéit biztonságba helyezni, és minél távolabb vezetni a veszedelmes idegen madártól. A gólyától különben is féltek, ha a kertünk felett átrepült, a kakas vészkiáltására menekült az egész baromfi had. Napokig tartott, míg megszokták, utána már nem törődtek vele. Azért közelről mindig kíváncsisággal, és egy kis félelemmel szemlélték.
Pár nap múlva a szomszéd falukban is híre ment, a gyerekek jöttek gólyát nézni. Voltak, akik még irigyelték is, hogy nekünk gólyánk van. - Néhány hét elteltével, amikor a nagymama gondolta, hogy összeforrott a csont, levette a kötést és a faklákat. Megtörtént a csoda. Hamarosan már repülni is tudott a gólya. A törött szárnyat nem tudta az ép szárny magasságában tartani, ezért az egy kicsit le volt eredve, mikor a kertben sétált. Etettük ezután is, mert érezte, hogy szeretjük, és jó helyen van. Föl-fölszállt a szomszédék istállójának a tetejére, de ha a kezemben halat vagy békát mutattam neki, hozzám jött, és kezemből is evett.
Amikor ősz felé járt az idő, egyszer csak elrepült, nem jött vissza. A nagymama meg is siratta, az egész család sajnálta, de legjobban én. - A következő tavaszon újra megjöttek a gólyák. Vártuk, mikor jön a miénk. De hogy itt van-e, és melyik, nem lehetett tudni. Igaz, hogy néha egy leszállt az udvarra, de nem engedett a közelébe. Amikor oda akartam menni, mindig elrepült.
A történetre az idősebbek még most is emlékeznek. De legjobban Pistika, akiből azóta Pista bácsi lett. A napokban találkoztunk, kérdeztem: emlékszik-e? - azt mondta, úgy emlékszik, mintha tavaly történt volna. Pedig azóta már ötvennyolc hosszú esztendő telt el.
Életemben sok tájképet megfestettem, majd mindegyiken van gólya a fészekben, vagy a bárányfelhős égen. A legszebb a Gólyavárás, mely a néhány éve fölújított göntérházi iskolában van, amelyet nekik ajándékoztam.

Forrás: mek.oszk.hu


Illusztrált vers

Szaladj – szaladj kisegér,
Ólomlábú ne legyél,
Rohanj át a káposztásba,
Nézd, üldöz a hosszú gólya!

Szaladj, gólya, szaladjál!
Levelek közt meg ne állj!
Az egérke, nézd, hol szalad,
Cikk-cakkban nyer egérutat.

Egyik fő káposztánál,
Életmentő kis lyuk áll.
Besirült az egér nyomban,
És elájult az ajtóban.



Forrás: revistatus.ro

Nyelvtörő

Kelep Gólya kelepelget
Kalap Harkály kalapálgat.
Tehetetlen Töhötöm szól:
-Ki kelepel telhetetlen?
Kellemetlen Kelemen meg:
-Ki kalapál rendületlen?






Forrás: revistatus.ro/magyar/

Gólyatábor a hátsó szobában



A szöveg:

Gólyatábor a hátsó szobában

- Anya, ugye behozhatok egy sérült madarat?
- Kislányom, a konyhában a mentett sündisznód van, Roxán, a 40 kilós német juhász a ház összes "termeit" használja.
A cicád is ki-be közlekedik.
Szerinted melyik mellé kvartéjozzunk egy madarat?
- A hátsó szobát nem használjuk télen. Oda?
- Nincs kalitka, és elrepül. Úgyse szabadulok tőled. Hozd be, kitalálunk neki valamit. Csinálunk dobozból, ládából kuckót.
..........................................
Csatazaj, suhogás, nyögés, vergődés hallatszik kintről.
Drága anyám meg sem lepődik, hisz az ő gyereke vagyok.
- Elestél? Mit kinlódsz ott?
- Nyisd ki léccike az ajtót, hogy be tudjunk jönni. Kicsit ellenkezik a kismadár.
- Létezik, hogy nem bírsz el egy verébbel? Vagy cinkével, vagy.....
Atyaég! EGY GÓÓÓLYÁVAL!

- Madár, madár, most mit lovagolsz a részleteken? Beteg, nem tudott elmenni délre. Nem tud repülni.
- Persze, hogy Te meg hazacipelted.
- Persze, ami azt jelenti, magától értetődő! wink hangulatjel
.............................................
"Kis " betegünket bevezettük hát a leendő lakosztályába.
Nem volt akkoriban, a 70-es években internet, állateledeles bolt, semmi, csak mi, és a saját kútfő. Ennivalót beszerezni neki télvíz idején nem kis feladat.
- Akkor menj, és áss neki kukacokat. Fogjál békát, halat. Sőt gyűjthetsz ízeltlábúakat, bogarat, sáskát, szöcskét.
- Anya, hol az a virágos, tarka rét, ahol ezeket megtalálom így november elején?
Remélem, szereti a gólya a mirelit kaját, mert most csak olyat találok, már ha bármit is találok a fagyos földben.
..............................................
Kitavaszodott.
Kismadarunk meglepő módon túlélte a gondoskodásomat.
A hátsó fertályban lévő szoba, a gólyatábor, viszont romjaiban hevert, Teljes parkettacserére, ablakkeret felújításra szorult. Az a bizonyos, ami a levegőben kering a mondás szerint, hosszanti fehér csíkokban felmarta a padlózatot.

- Mit csináljak, én szültelek, én neveltelek. Mindenkinek van baja a gyerekével. Akkor nekem ne lenne? - mormogta édesanyám, és összekuporgatta kevéske pénzét a gólyatábor rendbehozására.

Azóta ez a szó: gólyatábor, nálunk tabunak számít.

Írta: Csutkarozi

A gólya meg a daru

Egy mocsárban élt egy gólya meg egy daru. Megunták már a magányos életet, ezért a gólya azt gondolta, hogy megnősül. Miután ezt eltervezte, megy át a mocsáron három versztát: tip‑tip-top. Amikor odaér, kopogtat a daru ajtaján és így szól:
- Daru, daru, meg akarok nősülni. Leszel a feleségem?
A daru kinézett az ablakon, és még csak ki sem nyitva az ajtót, mondja:
- Nem vagy te túl szép, gólya, a lábad csak egy szál csont, magad tarka vagy, ügyetlen, a tehetség legkisebb jele nélkül. Nem megyek hozzád feleségül, gólya, még nem jött el az ideje. Várok egy kicsit.
Ilyen választ hallva elszégyellte magát a gólya, és megy haza át a mocsáron: tip-tip-top.
Amikor a gólya elment, a daru gondolataiba merült és ezt gondolta:
- Olyan, amilyen, az a gólya, mégiscsak férfi. A lába, igaz, csak egy szál csont, de piros és hosszú. Ez jó, ha a mocsárban él, nem piszkolja össze a tollait. És mindent egybevetve, derék legény ez a gólya. És amikor repül, olyan szépen csapkod a szárnyaival, hogy nem egy madár örülne, ha ilyen udvarlója lenne. És ilyen ostoba vagyok én, a legény maga eljött megkérni a kezem, én pedig visszautasítottam. Százszor jobb lenne férjes asszonynak lennem, mint magányos vénlánynak. Elmegyek én magam hozzá. Megkérem, hogy vegyen feleségül.
És megy a daru a gólyához, kecsesen lépdelve a mocsárban: csap, csap, csop. Odaért, bekopogott a gólya ajtaján.
- Elgondolkoztam azon, amit tettem, és beismerem, hogy csúnyán jártam el, hogy visszautasítottalak, szomszéd – mondja. – Te jó és szép legény vagy, ezért is jöttem el hozzád. Vegyél feleségül, kettesben jobb lesz az életünk.
- Mivel nem jöttél, amikor én kértelek, most mehetsz vissza nélkülem. Máshol is találok magamnak feleséget, talán még szebbet is.
Elszégyellte magát a daru, lehajtotta a csőrét, és hazaballagott: csap, csap, csop.
Közben azonban a gólyának megfájdult a szíve, és szemrehányást tett magának, hogy visszautasította a darut. Jó madár az a daru, maga eljött, de ő csak nem vette el.
Megint megy a daruhoz: tip-tip-top. A daru nem engedi szóhoz jutni, nem megy hozzá feleségül, de amikor már elment a gólya, a daru sajnálkozott:
- Már nincs miért maradjak továbbra is lány. Még egy másik daru lecsapja a kezemről ezt a gólyát. Elmegyek, és bocsánatot kérek tőle, talán még időben megegyezünk.
De sehogyan sem tudtak megállapodni, és mind a mai napig csak járnak egymáshoz.

Forrás: mesebazis.com