Őseink játékai

Kiszely István: A magyar nép őstörténete

Őseink játékai

(részlet)

"Ősi és egyetemes jellemzője a gyermekeknek, hogy a játékaiban különösképpen vonzódnak az állatokhoz, játékaik között ott találjuk azoknak kicsinyített másait. A magyar gyermek környezete földjének anyagából - porból, homokból, sárból, kavicsból vagy növényi termékekből (nádból, vesszőből, napraforgóból, cirokból) formázza környezete állatait: a lovat, a tehenet, a libát, a farkast és az őzt. Mondókáit is ezekhez idomítja; a bika, a pulyka, a gólya, a fecske és a héja hangját utánozza. Figyeli a sárgarigót, a pacsirtát és a bárányt; játékaiban is ezeket szerepelteti."

"A hagyományos játékkincset az együttjátszás alkalmával az egyik generáció a másiktól veszi át. A szöveges játékok átvételénél nem sokat törődnek a szövegek tartalmi jelentésével¸ a tanulást nem a logikus tartalom, hanem a játék hangsorainak puszta csengése, ritmusának lüktetése, a dallam és a mozdulatok sorrendje segíti. A táltos-gyógyítás emléke a "Gólya, gólya, gilice, Mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, Magyar gyerek gyógyítja, Síppal, dobbal, nádihegedűvel". Amikor a gyerekek ezt játsszák, akkor kezükkel hadonászva, egymást nagy lármával ütögetik. A versike tartalmát egybevetve igen hasonlít a táltosok gyógyításmódjához, mely zajjal járt. Megfigyelhetjük, hogy a gólya lábát elvágták, De ki vágta el? A magyar gyermek? Ez ősi emlékkép, amikor a megölt vagy megsebzett vadállat előtt azt bizonygatják, hogy nem ők a bűnösök. A magyar gyermek e játékában évezredes, ősi soron hagyományokat őriz anélkül, hogy tudna róla."

Forrás: Dr. Kiszely István honlapja

Kalotaszegi népszokás

Kalotaszegen a máléhántást októberben kezdték.
A század elején még elevenen élt a mesélés, különösen Ketesden. A legények üszkös kukoricával bekocsmolták, becsumázták, beüszkölték a lányokat. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni. Inaktelkén azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették:

A pap házán gólyafészek
minden ember látja,
csak a vak nem látja,
az is kukucskálja!
(Vasas–Salamon 1986: 159)

Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e. A háziasszony szilvát, almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek.

Forrás: oszk.hu

Érdekesség

Türingiában nem a nyúl, hanem a gólya viszi a húsvéti tojást.

Állatmaszkos játékok

"Meglepően hasonló, sőt lényegében ezzel megegyezik a magyar gólyamaszk. Az egész magyar nyelvterületen ismeretes. Gólyának öltözött személyek megjelentek a farsangi játékokban, a fonóházakban és a lakodalmakban. A gólyamaszk szinte pontosan úgy készül, mint a vogul darumaszk. A nyélhez erősített, fából készült csőr két részből áll. Az alsó rész mozgatható, amellyel a játékos csattogtat. Így utánozza a gólya hangját. A játékost lepedővel takarták le, amely alól csak a gólya csőre látszott ki.

A gólyamaszk és a darumaszk feltűnő egyezése nem hagy kétséget a tekintetben, hogy a gólya párhuzamba állítható a daruval, és a magyar néphagyománynak olyan kulturális emléke, amelynek eredete a magyarság kereszténység előtti hiedelemvilágában gyökerezik."

"A gólyamaszk formailag a csattogtató maszkok csoportjába tartozik. A gólya alakításának legfontosabb részét a csőr elkészítése jelentette. A csőr fából készült, ez volt az általános, de alkalmilag, rögtönzésszerűen más módon is formálták. A fából készült csőr a nyélhez erősített felső és alsó részből állt. Az alsó rész mozgatható volt, amellyel a játékos csattogtatott, a gólya kelepelését utánozta. A facsőrt rendszerint pirosra festették. A szemet megrajzolták vagy gombbal imitálták, olykor üveggombot erősítettek a csőrre. Más, esetleges variáció szerint egy botot piros ruhadarabbal vagy piros kendővel csavartak be, s azzal alakították a gólyafejet. Néhol a gólya csőrét egy kihegyezett, pirosra festett pálcából alakították ki. A fejet rongyokból formálták, amelyre a szemet ráfestették. A csőrt, fejet tartó rudat a játékos kissé meghajolva maga elé fogta. A rúdra, illetőleg az alakoskodóra vállkendővel bevarrott lepedőt borítottak, amellyel a gólya testét és szárnyait utánozták. Az általános gyakorlat szerint a játékost lepedővel takarták le, az alól csak a csőr látszott ki. A lepedőre – a gólya szárnyának imitálására – jobbról-balról egy-egy fekete ruhadarabot, fekete kendőt vagy lúdszárnyat erősítettek.

A gólya többnyire a megjelenésével váltott ki érdeklődést. Az egyszerűbb jelenetekben csak csattogott, majd megállt és jobbra-balra forgatva a csőrét, kelepelgetve „figyelte” a nézőket. A játékosabb jelenetekben a gólya a csőrével csipkedte a lányok hasát, mellét. Gyakori volt, hogy a gólya a csőrében egy rongyból, kukoricacsutkából stb. készített kis babát vagy bolti játék babát vitt (ez esetben kereplővel utánozták a gólya hangját), és a babát egy lány ölébe tette. Ez mindig nevetésre, tréfára adott okot. A babajelképet komolyan vették. A babát kapó lány mint nemkívánatost továbbdobta valamelyik társának, az ismét tovább; igyekezett mindenki megszabadulni tőle, aminek a hátterében az az általános hiedelem állt, hogy a gólya hozza a gyereket, s ez leánynak nem volt kívánatos."

Forrás és teljes szöveg: Magyar Néprajz VII.

Bulgária - Maternica Ünnep

Március 1. - Maternica - Baba Marta ünnepe Bulgáriában

Március elseje a bolgárok számára a tavasz kezdetét jelenti. Ezen a napon a rokonok, barátok és ismerősök régi hagyomány szerint piros és fehér fonalból készült martenicát ajándékoznak egymásnak. A piros szín a gonosz erők távoltartására szolgál, a fehér szín az egészség, az erő és a boldogság jelképe. A népszokás szerint, amikor az ember az első fecskét vagy gólyát megpillantja, leveszi a március elsején feltűzött martenicát, amelyet felköt egy faágra vagy egy kő alá rejti, és azt mondja: “Vidd el a tél nehézségeit, és hozd el a tavasz szépségét!”
Forrás: bolgarok.huA bolgár hagyományokban a tavasz kezdetéhez kapcsolódó szokás, mely nevét Bába Mártáról kapta. A hosszú tél után mindenhol kitakarítják a házakat, kikergetik a kígyókat, csúszómászókat, és a házban fellelhető összes piros színű textíliát - szőnyeget, terítőt, takarót, kendőt, szoknyát, kötényt - kiteregetik, melynek segítségével - a hiedelem szerint - elűzhetik a gonoszt. Az ünnep hajnalán, takarítás közben "Márta néni" fentről figyeli az eseményeket, és ha csúnya öregasszonyokat talál a ház körül, azonnal visszakergeti őket. Hogy haragját elkerüljék, fiatal, szép lányok tüsténkednek mindenfelé. Így a szokás kötődik a tavaszi párválasztás, termékenység, jövendölés hiedelmeihez is.

A "martenica" (martenicska) piros-fehér selyem-, vagy pamutfonalból készült díszt, a bolgárok évszázadok óta minden év március 1-én feltűzik ruhájukra, magukon viselik, illetve szeretteiknek adják át. A tél végének és a tavasz kezdetének első hírnöke ez. Különböző területeken sokféle szokás él, ezek közül néhányat említünk meg. A hagyomány szerint akkor kell levenni a "martenicát", amikor az ember megpillantja az első gólyát. Ezután egy gyümölcsfa rügyező ágára kell kötözni, ott biztosan bő termés várható. Más helyeken a kis "martenicákat" kövek alá teszik, így űzik el a csúszó-mászókat, bogarakat, melyek a gonoszt testesítik meg.
Forrás: maternica.hu

Képek: google kereső (мартеница щъркел - szavakkal)

Wikipédia: Maternica

Bodor Anikó: Elnémuló népdalok

Bodor Anikó:
Elnémuló népdalok Gyermekélet II.
Magyar Szó, 2009.05.04.

Részletek a cikkből:

"A gyermekköltészet jelentős részét a mondókák képviselik. Kezdetben a felnőttel együtt mondókázik a kisgyerek, később a pajtásaival. Egymaga csak nagyon ritkán. A mondókák a környezet megismerését szolgálják. A falusi kisgyerek a természettel szoros kapcsolatban él. Mondókáiban jó időt vagy esőt kér, állatokat szólít meg. Hajdani ősei mágikus hitét öntudatlanul is őrzi a környező világ megszemélyesítésében, a megszólításban, ahogyan egykor a sámán végezte a megfelelő szertartást az alkalmas időjárás biztosítására, vagy ahogyan egyes természeti népek az analógiás varázslást ma is végzik. A mágikus hit szerint emberi szóval, énekkel befolyásolható a környező világ."

" A gólyáról, fecskéről úgy tartják, hogy ha meglátjuk őket kora tavasszal, és úgy teszünk, mintha az arcunkat megmosnánk, lemegy rólunk a szeplő. A gólyafészek szerencsét hoz a háznak, a gólya biztosítja a gyermekáldást, „hozza a kisbabát”. A gólya véres lábát síppal, dobbal, nádi hegedűvel gyógyítja a mondóka. Ez ismét régi szertartásra utal, mert a rossz szellemeket a sámán mindenféle zajjal igyekszik elűzni. Történeti emlék a törökök emlegetése, pl. a katicabogarat avval ijesztgetik, hogy jönnek a törökök, de a gólya lábát is török gyerek vágta meg. Topolyai változatunk szövege eltér a jellegzetes fordulatoktól. Török gyerek helyett tót gyerek „vágta”a gólya lábát, a „síppal, dobbal” helyett pedig „dibbencs – dobbancs”torzulás szerepel a mondókában. A gyermekdalok játékos szövegvilágában nem ritka jelenség az ilyen és hasonló torzulás. A dallam ismét a pogány eredetű szokásainkra jellemző háromhangos motívum. (8.sz. Zöldy Pál topolyai származású szegedi postatisztviselő gyűjteményét Rind Melitta rendezte sajtó alá 2005-ben. A gyűjtő 1957 és 1978 között írta össze saját és ismerősei emlékezetének alapján gyermekkorának játékait.)"

Forrás: Folkrádió.hu