"Meglepően hasonló, sőt lényegében ezzel megegyezik a magyar gólyamaszk. Az egész magyar nyelvterületen ismeretes. Gólyának öltözött személyek megjelentek a farsangi játékokban, a fonóházakban és a lakodalmakban. A gólyamaszk szinte pontosan úgy készül, mint a vogul darumaszk. A nyélhez erősített, fából készült csőr két részből áll. Az alsó rész mozgatható, amellyel a játékos csattogtat. Így utánozza a gólya hangját. A játékost lepedővel takarták le, amely alól csak a gólya csőre látszott ki.
A gólyamaszk és a darumaszk feltűnő egyezése nem hagy kétséget a tekintetben, hogy a gólya párhuzamba állítható a daruval, és a magyar néphagyománynak olyan kulturális emléke, amelynek eredete a magyarság kereszténység előtti hiedelemvilágában gyökerezik."
"A gólyamaszk formailag a csattogtató maszkok csoportjába tartozik. A gólya alakításának legfontosabb részét a csőr elkészítése jelentette. A csőr fából készült, ez volt az általános, de alkalmilag, rögtönzésszerűen más módon is formálták. A fából készült csőr a nyélhez erősített felső és alsó részből állt. Az alsó rész mozgatható volt, amellyel a játékos csattogtatott, a gólya kelepelését utánozta. A facsőrt rendszerint pirosra festették. A szemet megrajzolták vagy gombbal imitálták, olykor üveggombot erősítettek a csőrre. Más, esetleges variáció szerint egy botot piros ruhadarabbal vagy piros kendővel csavartak be, s azzal alakították a gólyafejet. Néhol a gólya csőrét egy kihegyezett, pirosra festett pálcából alakították ki. A fejet rongyokból formálták, amelyre a szemet ráfestették. A csőrt, fejet tartó rudat a játékos kissé meghajolva maga elé fogta. A rúdra, illetőleg az alakoskodóra vállkendővel bevarrott lepedőt borítottak, amellyel a gólya testét és szárnyait utánozták. Az általános gyakorlat szerint a játékost lepedővel takarták le, az alól csak a csőr látszott ki. A lepedőre – a gólya szárnyának imitálására – jobbról-balról egy-egy fekete ruhadarabot, fekete kendőt vagy lúdszárnyat erősítettek.
A gólya többnyire a megjelenésével váltott ki érdeklődést. Az egyszerűbb jelenetekben csak csattogott, majd megállt és jobbra-balra forgatva a csőrét, kelepelgetve „figyelte” a nézőket. A játékosabb jelenetekben a gólya a csőrével csipkedte a lányok hasát, mellét. Gyakori volt, hogy a gólya a csőrében egy rongyból, kukoricacsutkából stb. készített kis babát vagy bolti játék babát vitt (ez esetben kereplővel utánozták a gólya hangját), és a babát egy lány ölébe tette. Ez mindig nevetésre, tréfára adott okot. A babajelképet komolyan vették. A babát kapó lány mint nemkívánatost továbbdobta valamelyik társának, az ismét tovább; igyekezett mindenki megszabadulni tőle, aminek a hátterében az az általános hiedelem állt, hogy a gólya hozza a gyereket, s ez leánynak nem volt kívánatos."
Forrás és teljes szöveg: Magyar Néprajz VII.