Kányádi Sándor: Novemberi verselő

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.

Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés

Hogyha nekem szárnyam volna, 

Délre szállnék, mint a gólya. 

Nem kellene óvodába 

járnom, aztán iskolába. 

De azért jó mégse volna 

elrepülni, mint a gólya. 

Édesanyám bánatában 

folyton sírna énutánam. 

Le is teszek végleg róla, 

csak azért se leszek gólya. 

Inkább járok óvodába, 

azután majd iskolába. 

S mire mindet mind kijártam, 

s mégse nőne ki a szárnyam, 

tudom már, hogy mit csináljak: 

elszegődöm pilótának.

Forrás: https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/KANYADI/kanyadi00001a/kanyadi00491/kanyadi00491.html

Kányádi Sándor: Tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött, 
bűvöli a béka. 
Alig várja, hogy leszálljon 
elé a zsombékra. 
  
Szállj már alább, gyere, gyere, 
ne félj tőlem, szentem! 
Szúnyogot én már náladnál 
nagyobbat is nyeltem. 
  
Így biztatja a szúnyogot 
meredt szemű béka, 
amikor a tóra vetül 
a gólya árnyéka. 
  
Ám a béka se lát, se hall: 
ne félj, szúnyog úrfi! 
Hamm, bekaplak, de hálából 
megtanítlak úszni. 
  
Ugrik is már, és a szúnyog 
mintha nem lett volna. 
De a gólya sem hiába 
szállott le a tóra. 
  
Csőre villan, mint a penge, 
csattan, mint az ostor: 
nyakon csípi béka úrfit, 
s viszi szúnyogostól.

Kányádi Sándor: Pipál a hegy

Pipál a hegy, s a hegy alatt 
pipál a kémény. 
Üresen tátong, nem ül a 
gólya a fészkén. 
  
Csupán a varjak csapata 
potyázgat erre-arra. 
Néma a kert, elcsörrögött 
belőle a szarka. 
  
A verebek még gondtalan 
bukfenceznek a porban. 
Süt még a nap, de melege, 
a melege már hol van?