Kányádi Sándor: Tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött, 
bűvöli a béka. 
Alig várja, hogy leszálljon 
elé a zsombékra. 
  
Szállj már alább, gyere, gyere, 
ne félj tőlem, szentem! 
Szúnyogot én már náladnál 
nagyobbat is nyeltem. 
  
Így biztatja a szúnyogot 
meredt szemű béka, 
amikor a tóra vetül 
a gólya árnyéka. 
  
Ám a béka se lát, se hall: 
ne félj, szúnyog úrfi! 
Hamm, bekaplak, de hálából 
megtanítlak úszni. 
  
Ugrik is már, és a szúnyog 
mintha nem lett volna. 
De a gólya sem hiába 
szállott le a tóra. 
  
Csőre villan, mint a penge, 
csattan, mint az ostor: 
nyakon csípi béka úrfit, 
s viszi szúnyogostól.