Sima István: A gólyapapa és családja

Tavaszt hozó szellő hátán
Siklik felénk, kitárt szárnyán,
Érkezése – mesés látvány!

Rendezgeti régi fészkét,
Így telik el egy, vagy két hét,
S várja párja érkezését.

Meg is jön az nemsokára,
S együtt szállnak ki a nádba
Finom béka lakomára.

Majd a tojó el – elmarad,
A fészekben munka akad.
Tojásőrzés a feladat.

Megy az idő, nap jön napra,
Harminckét éj vált hajnalra,
S megmozdul a fészekalja.

Fehér, pihés kisfiókák
Böködik szüleik tollát,
S azok csak az ételt hordják.

Elhozzák a mezők népét.
Tücskök, szöcskék, s bogárfélék
Oltják a kisgólyák éhét.

Majd, ahogy a kölykök nőnek,
S a világról érdeklődnek,
Repülni tanítják őket.

A nyár végére, már maguktól
Szállnak messze otthonuktól,
És nem félnek már a nagy úttól.

Együtt indul Afrikába,
A gólyapapa és családja,
Csak fészkük lesz télen árva.

Forrás: https://versekhangok.5mp.eu/web.php?a=versekhangok&o=3EZLaVc2QG

Sima István: Breki és a Gólya

 Hol sekély a víz, és ritkás a nád,

Él arra egy békacsalád.

E család egyik tagja Breki,

A tó népe már jól ismeri

Béka bácsi, béka néni

Adták ezt a nevet néki,

Ha így szólítod őt – megérti,

Hisz mindenki így becézi

Breki okos, gyorsan tanul

És nem marad sosem alul,

Ha társaival versenyeznek,

Ki ugrik a vízbe messzebb?

Ha megszólal öblös hangja

Elámul az, aki hallja,

Amit brekeg elhallatszik

Egészen a túlsó partig

Megtanult ő már vadászni

Türelmesen ülni, várni,

És figyelni rezdületlenül,

Míg zsákmánya fölé repül

Akkor, zsupsz! – egy nagyot ugrik,

Bekapja a szúnyog úrfit,

S eltűnnek a víz alatt,

Hol szétrebbennek a halak.

Ha jóllakott, pihenni tér.

E célra jó egy kő, vagy levél,

Min naphosszat elheverhet,

Élvezve a békés csendet

De zsongás támad most a nádban,

Egy gólya vadászgat magában.

Hosszú lábán lassan lépdel,

Keres, kutat a csőrével

Széttúrja az iszapot,

S vizsgálgatja, mi van ott?

Sikló, béka, vagy pióca,

Mindegy mi, csak éhét oltsa!

Ekkor megpillantja Brekit,

Ki vidáman sütkérezik

S bár Ő a napfényt élvezi,

A veszélyt mégis észleli.

Csobban a víz, s hamarjában

Elmerül a békanyálban

Gólya úr most hoppon marad,

De holnap újra felkel a Nap,

A természet ősi rendje,

Az vész oda, aki gyenge.

Ám az, ki eszes, s az, ki ügyes,

Aki éber és szemfüles,

Ki nem adja fel a harcot,

Ő megélhet még sok kalandot... Forrás: https://www.facebook.com/istvan.sima.5/posts/3487788451271985