Bodor Anikó:
Elnémuló népdalok Gyermekélet II.
Magyar Szó, 2009.05.04.
Részletek a cikkből:
"A gyermekköltészet jelentős részét a mondókák képviselik. Kezdetben a felnőttel együtt mondókázik a kisgyerek, később a pajtásaival. Egymaga csak nagyon ritkán. A mondókák a környezet megismerését szolgálják. A falusi kisgyerek a természettel szoros kapcsolatban él. Mondókáiban jó időt vagy esőt kér, állatokat szólít meg. Hajdani ősei mágikus hitét öntudatlanul is őrzi a környező világ megszemélyesítésében, a megszólításban, ahogyan egykor a sámán végezte a megfelelő szertartást az alkalmas időjárás biztosítására, vagy ahogyan egyes természeti népek az analógiás varázslást ma is végzik. A mágikus hit szerint emberi szóval, énekkel befolyásolható a környező világ."
" A gólyáról, fecskéről úgy tartják, hogy ha meglátjuk őket kora tavasszal, és úgy teszünk, mintha az arcunkat megmosnánk, lemegy rólunk a szeplő. A gólyafészek szerencsét hoz a háznak, a gólya biztosítja a gyermekáldást, „hozza a kisbabát”. A gólya véres lábát síppal, dobbal, nádi hegedűvel gyógyítja a mondóka. Ez ismét régi szertartásra utal, mert a rossz szellemeket a sámán mindenféle zajjal igyekszik elűzni. Történeti emlék a törökök emlegetése, pl. a katicabogarat avval ijesztgetik, hogy jönnek a törökök, de a gólya lábát is török gyerek vágta meg. Topolyai változatunk szövege eltér a jellegzetes fordulatoktól. Török gyerek helyett tót gyerek „vágta”a gólya lábát, a „síppal, dobbal” helyett pedig „dibbencs – dobbancs”torzulás szerepel a mondókában. A gyermekdalok játékos szövegvilágában nem ritka jelenség az ilyen és hasonló torzulás. A dallam ismét a pogány eredetű szokásainkra jellemző háromhangos motívum. (8.sz. Zöldy Pál topolyai származású szegedi postatisztviselő gyűjteményét Rind Melitta rendezte sajtó alá 2005-ben. A gyűjtő 1957 és 1978 között írta össze saját és ismerősei emlékezetének alapján gyermekkorának játékait.)"
Forrás: Folkrádió.hu