A Természet 6. évf. 19. sz. (1903. június 1.)
Apró megfigyelések
Régi jegyzeteiből közli: Dr. Lendl Adolf.
Szülőföldemen van egy nagy község, Rékás, melynek körülbelül kétharmad lakossága német, egyharmada sokácz; a körülfekvő apró falvak tiszta oláhok.
Nagy mocsarak és sok vizes rét terült el e falvak alján még körülbelül húsz évvel azelőtt, mert a régi Bega medrével összeköttetésben állott ez a terület.
Feltűnően sok gólya tanyázott ezen a vidéken. Kirándulásaim alkalmával néha ötvenet-hatvanat is láttam, amint taposva lépkedtek a vizes fűben és szedegették a szerteugráló fiókbókákat. Mert legjobban szereti a gólya az apró békákat. Néha, nyár elején, amikor a porontyok már kialakultak és a színvíz fogyni kezd a vidéken, kiszorulnak százával, ezrével a rétre, a harmatos fű közé; vagy a frissítő nyári eső után, ha temérdek számban ugrálnak mindenfelé és szinte mozog a rög a békavándorlástól: akkor a gólyák is összejönnek mindenfelől a közelből, hogy szedegessék, amint termi ilyenkor a rét az apró fiókbékákat; mert ez az ő legkedvesebb eledelük. Ilyenkor a kotló anya madár is elhagyja a fészkét egy-egy időre, hogy lakmározzék, noha különben ezt nem igen szokta tenni.
A nagy területen, amint végignéztem, mindenütt fehérlett a sok feketekabátos, nagy madár. Ezek, néhány párnak kivételével, mind egy közelfekvő faluban laktak, Jezvinben, mely Rékástól nyugatra esik az országúton. Ez is román falu; alacsony, szalmazsup fedelű házakkal, közben nagy fákkal, rendetlen udvarokkal és csöndes, jó néppel.
Ezt szereti a gólya; ahol nem sokat törődnek vele és a háztető laza, oda építi a fészkét. Jezvin-ben évről-évre harmincz-negyven vagy több gólyafészek isvolt; minden harmadik-negyedik házon egy. Az idevaló gólyák dominálták a vizes területeket a Bega-csatornáig.
Békáson, a sokácz falurészen, csak két-három pár fészkelt évenkint, szintén a legszegényebb kunyhók tetején. A német faluvégen csak egyetlenegy párvolt található, még pedig egy kicsit kiemelkedő házkéményén. Ez a néhány pár mindig külön területrejárt; soha r össze nem keveredtek a szomszéd falubeliekkel. Úgy látszik, nem tűrték egymást.
Az országúton keletre fekvő faluban, Susztra községében, amely különben mindenben csak olyanvolt, mint az előbb leírt román falu, csodálatosképen egyetlenegy gólya se volt látható sohasem. Ott nem fészkelt egy sem, noha volt ott is elég alacsony zsup-fedelű ház, magas fa és szegény nép. De volt a közelben elég pocsolya és rétje is — csak fehérlő gólya nem volt rajta. Több éven át észleltem ezt a különös jelenséget, de magyarázatát nem tudtam, amíg végre egy véletlen megfigyelésem megoldotta előttem a kérdést.
Kora tavaszszal volt; húsvéti kiránduláson élveztem a boldog szabadságot. A gólyák már itt voltak;egyenkint számlálgattuk, hogy jöttek egymásután és íme, a susztrai réten is mutatkoztak elegen, ahol pe dig azelőtt soha se lépkedtek.
Talán két héttel későbben már mind el voltak foglalva a fészekrakás gondjaival. Azonban Susztrán nem telepedett meg egy sem; sőt akkorára már mind el is maradtak az ottani rétről. Elmaradtak, mert meg érkezett oda időközben két másik régi ismerősöm: egy fekete gólyapár. Ez a rét végében elterülő félig kiirtott erdőnek (Treppelweg-Wald volt a neve akkoriban) egy külön álló magas fáján fészkelt minden esztendőben. Megértettem, hogy miért vonultak el a fehér gólyák onnét: a feketék megérkezésükkel előzték őket a közeli vidékről.
A valamivel távolabbra eső román faluban (Nagy-Topoloveez) ismét sok fehér gólya tanyázott akkoriban.
Több éven át ismételten megerősödhettem e megfigyeléseim helyességéről, amikből kiviláglik, hogy a fehér gólyák nem csak hogy nem szeretik a német nép házait, de a fekete gólyákat sem.
Azóta elmúlt két évtized; a régi Bega medre és a nedves rétek kiszáradtak a csatorna mentén és vége lett a jezvini gólyaeldorádónak.
Forrás: EPA