Váci Mihály: Zápor

A völgyet, erdőt mosdatja a sírás,
- vétkest kiadós lelkifurdalás.
Lágy szivacs lóg a hegyek oldaláról:
- az erdő,s beszívja a zuhogást.

Tehén a frissen kaszál lucernától
fúvódik így fel:- telt bendők a fák.
Ázott gólya:- a két lacsakos szárnyból
a fenyő égre nyújtja fel nyakát.

Ól lett a táj, akár az érett trágya,
gőzöl a völgy, fojtó pára lebeg,
bőgnek a fák a rothadásban állva,
fejetlen tőgyükből nedv csepereg.

Aztán jön a jég a cséphadaróval,
kiveri a kalász tejfogait:
szegények dombja, mint nyáron a sódar,
melyre tavalyi só havazik.

Szelíd tehénke, nyakában a járom:
- ballagdált a híddal a patak,
- megvadulva kitört most az igából,
tört szekerével lábát verve szalad.