A lelki tusával küszködő gólya
békahúst evett s tért nyugovóra.
Sokáig kerülte gólyánkat az álom,
híre mene ennek hetedhét határon.
A vajákos béka megátkozta nyomban,
gólyapörkölt leszel, gyenge vörösborban.
Rémülten pislogott ágyában a gólya,
bánja már szegény, hogy így tért nyugovóra,
Meredt szemmel fekszik és a hasát fogja,
- nem eszem békahúst - folyton csak nyafogja.
Elkéstél te némber, harsogják a békák,
zöld tőlük a pázsit amerre szem ellát.
Sok lúd disznót győz le, a mese állítja,
rémült madarunk csak a vállát rándítja.
Pörkölt lesz belőled, meg is eszünk nyomban,
fortyog már a víz is a rozsdás kondérban,
A fele sem tréfa, gondolja a madár,
laposakat pislog és irány Gibraltár.
Megszökött ő biza, legyőzték a békák,
békacomb ügyében nem ismertek tréfát.