Herman Ottó: A gólya

A madarak hasznáról és káráról

A FÖLDMIVELÕ, KERTÉSZKEDÕ,
HALÁSZÓ ÉS PÁSZTORKODÓ MAGYARSÁG
HASZNÁLATÁRA.
IRTA
HERMAN OTTÓ

70. A GÓLYA.

Egyéb neve: czakó, eszterág, gagó, koszta.

(Ciconia ciconia L.)

HASZNOS.

Leirás. Nagy, hosszúlábú madár, erõs hegyes csõrrel. Teste fehér, a szárny evezõ-tollai feketék; lába, csõre piros; feketésen szemõk. Fészke az emberi hajlék oromzatán, kéményein, kazlakon, de itt-ott fákon is áll, néha telepet is alkotva. Fészke, a melyhez évrõl-évre visszatér, eredetben lapos; alapja vastag ágfa, melyre majd vékonyabb ágacskák jönnek, majd gyepdarab, széna, szalma alkotja csészéjét. Évrõl-évre pótolgatja, mitõl a fészek vastag lesz és végre kedves fészkelõ tanyája a verébnek is. Fészekalja háromtól öt tojásig való; a tojás nagy, színe fehér. A pár együttesen felváltva egy hónap alatt költi ki apróit, de a tojónak mégis csak több jut a kotolásból.

Élete módja. A gólya is gázoló madár, mely azt a rétséget szereti, a melyben elgázolhat táplálékja után; de az emberhez simulva, belétalálja magát gazdaságába is és szorgalmasan járja a luczernást, a lóherést és hasonlókat. Begyét megrakja mindennel, a mi él s a mit bekaphat, a kis szöcskén kezdve a termetes kigyóig. De hát éppen ez a baj: bekapja a földön fészkelõ hasznos kis madár porontyait is, a mivel bizony kárt is teszen és napjainkban sok a vadászember, a ki fészekrablásáért keményen megszólja a gólyát, - itt-ott bizony már fütyül is feléje a puska golyója, sörétje. Szent madárnak tették, tudjuk pedig, hogy «minden szentnek maga felé hajlik a keze», a szent gólyának meg a csõre. No de itt is az az igazság, hogy tovább tart a bogárszedés, mint a többi, a mi aztán a gólya javára lesz irva. Azután pedig befogadtuk õsi soron szeretetünkbe - bajos ám azt onnan kizavarni!

Már nagyon kora őszszel a gólya is gyülekezik, mindig egy és ugyanazon a határrészen. Egy szép napon aztán szárnyat bont a sereg és akkor beteljesedik Petõfi szava:

Jön az õsz, megy a gólya már,
Hideg neki ez a határ.

Forrás: MEK