Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólya- madár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak:
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fogyva van és megdermedett.
Ne járj a mezőn, temető van ott :
Ne menj a tóba, vértől áradott:
Toronytetőkön nézve nyughelyet:
Tüzes üszökba léphetsz, úgy lehet.
Házamról jobb ha elhurcolkodol.-
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségb'esést ne hallanál alól
S nem félhetnél az ég villámaitól?
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár,
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted :
Nekünk csak egy- volt! az is elveszett!
Repülj, repülj! és délen valahol
A bújdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk.
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul :
Van aki felkél és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.
Beszéld el,ah...! hogy...gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk :
A kidült fában örlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.
Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!