NEGYEDIK MESE,
amelynek folytán, ha jól ide figyelsz, megtudhatod, hogy miképpen rendeztek versenyt a madarak a maguk mulatságára. Megismerkedsz továbbá ebben a mesében Csupafejjel, a kis jégmadárral, aki egészen kék és egészen különös madár.
Találkozni fogsz Kelep úrral, a gólyával és még sok mindenkivel, akiket már ismersz.
Részlet a meséből:
A madarak már összegyűltek a versenyre. Megjött Kelep úr is, a gólya, akit mint kívülállót, versenybírónak kértek fel a tó madarai, leszállt és csendet kelepelt.
– A versenyt megnyitom! Először jön az úszás – folytatta –, a cél a tó túlsó partja. Készüljetek, mindjárt megadom a jelt.
És ekkor valaki közbeszólt. Csupafej volt, a kis kék jégmadár, aki ott ült egy zsombékon, és előtte három egér, amit a reggel fogott. Közbeszólt és ezt kérdezte:
– Vagyis úgy értsük ezt, hogy az a nyertes, aki előbb érkezik meg a vízen keresztül a túlsó partra?…
Különös, gondosan megfogalmazott kérdés volt, és a madarak valamennyien elkezdtek nevetni, mert olyan igazi üldögélőhöz méltó kérdés volt. Még Kelep, a gólya is mosolygott, amikor felelt:
– Igen, barátocskám, úgy értsed ezt…
– Rendben van – bólintott komolyan Csupafej, és nem bánta egyáltalában a nevetést. Felemelte az egyik egeret és meglóbálta a víz fölött, aztán újra letette. És halkan odaszólt Nagyfogúnak, a csukának, aki ott hevert a tó fenekén, és éhes volt módfelett.
– Neked adom ezt az egeret, ha átviszel gyorsan a túlsó partra…
– Rendben van – mondotta a csuka, és felemelkedett a víz színére, hogy odatartsa a hátát Csupafejnek.
Éppen abban a pillanatban ütötte össze csőrét Kelep, és ez volt a jel, amire a madarak megindultak úszni. Úszott a búvár, ahogyan csak tudott, úszott a hóda, ahogyan csak tudott, úszott a vadruca, ahogyan csak tudott, és úszott valamennyi madár, mind a maga módja szerint, ahogyan csak tudott. Csupafej pedig ráugrott Nagyfogú hátára, és a csuka egy szempillantás alatt átvitte a tó másik partjára. Itt kiugrott a partra, az egeret, amit a csőrében hozott, odaadta a csukának, és Nagyfogú, a csuka, boldogan megette.
Ekkor jöttek csak meg a többi madarak.
Elsőnek a búvár érkezett, Szigonycsőr, és rettentően csodálkozott és rettentően bosszankodott, amikor meglátta, hogy Csupafej már ott ül a parton.
– Hát te mikor tanultál meg ilyen jól úszni? – kérdezte tőle elképedve.
– Mialatt ültem és gondolkoztam – felelte Csupafej kurtán.
Kelep, a versenybíró pedig kikelepelte az eredményt:
– Első Csupafej, második Szigonycsőr, harmadik Tik, a hóda…
A madarak pedig hallgatták, és borzasztóan csodálkoztak ezen.
Mikor visszaérkeztek a tocsogóhoz, Kelep újra csendet kelepelt és mondta:
– Most pedig jön a futás. Cél az a magas fűzfa, ami ott látszik a parton. Készüljetek, mindjárt adom a jelt…
És ekkor újra közbeszólott valaki, és ez a valaki újra Csupafej volt.
– Vagyis úgy értsem ezt – kérdezte megfontoltan –, hogy az lesz a nyertes, aki leghamarabb jut el a fűzfához a földön?…
– Igen – felelte a gólya, és a madarak kacagni kezdtek, mert ez megint olyan igazi jégmadárkérdés volt, és a gólya is mosolygott, mert látta Csupafej kurta lábait, és nem tudta elgondolni, miképpen fog velük szaladni a fűzfáig.
– Rendben van – mondotta Csupafej, aztán felemelte a második egeret, és megforgatta a nád felé, és megint letette. Majd halkan odaszólt a menyéthez, aki a nád közül leskelődött, és éppen vadászni indult.
– Neked adom ezt az egeret, ha elviszel a fűzfáig…
– Rendben van – mondotta a menyét és közelebb jött, hogy Csupafej felülhessen a hátára.
Kelep pedig éppen abban a pillanatban csattantotta össze a csőrét, minden madár szaladni kezdett a fűzfa felé. Futott Hosszúláb, a gém, ahogyan csak tudott és futott Piu, a partfutó, ahogyan csak tudott, és minden madár futott a nád között a maga módja szerint, ahogyan csak tudott. Csupafej pedig felugrott a menyét hátára, és a menyét futni kezdett vele a fűzfa felé, és egy szempillantás alatt odaértek.
– Itt az egér – mondta Csupafej, és a menyét boldogan elfutott vele. Csupafej pedig ott várta a fűzfa tövében, amíg megjönnek a többiek.
Elsőnek Hosszúláb érkezett meg, a gém. Borzasztóan elcsodálkozott és borzasztóan bosszankodott, amikor meglátta, hogy Csupafej már ott várta.
– Hát te, hogy jöttél ide ilyen gyorsan a kurta lábaiddal? – kérdezte mérgesen.
– Fejjel is lehet szaladni, nemcsak lábbal – felelte Csupafej kurtán.
Kelep pedig, a versenybíró, kikelepelte az eredményt:
– Első Csupafej, második Hosszúláb, harmadik Piu, a partfutó…
A madarak pedig, akik hallották, módfelett csodálkoztak ezen.
– Most pedig következik a repülés – jelentette be Kelep –, cél megint a túlsó part…
És most már hangosan kacagtak a madarak, amikor Csupafej újra közbeszólt és megkérdezte:
– Vagyis úgy értsem ezt, hogy az a nyertes, aki leghamarabb jut a túlsó partra, a levegőn keresztül?…
Kacagtak a madarak, mert tudták, hogy olyan kurta szárnyakkal, mint amilyenek a Csupafej szárnyai, nem lehet gyorsan repülni. És kacagott a gólya is,
Kelep, amikor azt felelte, amit eddig is felelt:
– Igen, úgy értsed.
– Rendben van – bólintott komolyan Csupafej, azzal felemelte a harmadik egeret is, és feltartotta a levegőbe. Majd letette, és halkan felszólt Villámnak, a vércsének, aki ott körözött a nádas fölött.
– Neked adom ezt az egeret, ha átviszel a túlsó partra.
– Rendben van – mondotta Villám, és összehúzott szárnyakkal lecsapott, hogy felvegye a hátára Csupafejt.
Éppen abban a pillanatban csattantott a csőrével Kelep, a versenybíró, s a madarak repülni kezdtek, mindegyik olyan sebesen, ahogy csak tudott. De Villám, a vércse mindegyiknél gyorsabb volt, s Csupafej ott ült már a parton, mire a többiek megérkeztek.
Elsőnek a kis sárszalonka jött, akinek Krekk a neve, s kerek szemei még kerekebbek lettek, mikor meglátta, hogy Csupafej már ott ül s várja őket.
Másodiknak Lenge jött, a csér, s elképedve verte össze szárnyait:
– Nahát, ezt hogyan csináltad?…
– Fejjel – mondotta Csupafej bölcsen.
S Kelep hirdette az eredményt:
– Első Csupafej, második Krekk, harmadik Lenge – s a madarak odavoltak a bámulattól.
Ekkor kezdődött a fészekverseny. Sorra járták a madarak Keleppel az élükön az összes fészkeket. Megnézték a vadrucának, Máminak a fészkét, Tiknek, a hódának a fészkét, Hosszúlábnak, a gémnek a fészkét, s nagyokat bólogattak, s azt mondták:
– Szép, szép, igazán derék munka…
Aztán megnézték Hószakállnak, a cinegének finoman szőtt függőfészkét, és nagyon megbámulták, és lelkesedve mondották:
– Ez már igazán nagyszerű munka!…
Azután megnézték Szigonycsőrnek, a búvárnak a fészkét, mely szabadon úszott-ringott a vízen, s úgy volt hozzákötözve négy kis fonállal négy nádszálhoz, hogy a víz nem vihette el, viszont akár emelkedett, akár apadt a tó, a fészek vele emelkedhetett, és vele süllyedhetett, és így se a víz nem lephette el soha, se
szárazra nem kerülhetett. Nagy csodálkozással bámulták ezt a célszerű berendezést, és lelkesedve mondották:
– Ez már igazán ügyes munka!…
Mikor már mindenkinek megnézték a fészkét, és éppen ítélkezni akartak, akkor megszólalt Csupafej, aki mindeddig csendben ült.
– Gyertek, nézzétek meg az én fészkemet is!…
Hej, de nagyot kacagtak erre a madarak!
– Hiszen neked nem is lehet fészked, mert mindig csak üldögéltél és lógattad a fejedet, nem dolgoztál soha!…
De azért elmentek az öreg fűzfához, ahova hívta őket. S lám, mit láttak ott!
Egy gyönyörűen megépített kis kerek fészket, tiszta agyagból, s puha pihével kibélelve, és olyan ügyesen hozzáragasztva a fához, hogy tiszta gyönyörűség.
Persze, te már tudod, ha gondolkozol egy kicsit, hogy azt a fészket nem más csinálta, mint maga Villáska, a fecske, cserébe a tóról gyűjtött bogarakért. De ezt a madarak, akik ott voltak, persze nem tudhatták, s borzasztóan elcsodálkoztak.
– Hogyan tudtad te ezt megcsinálni – kérdezték –, mikor egész nap csak ültél a parton?…
– Fejjel – mondotta Csupafej bölcsen.
S Kelep kihirdette az eredményt:
– Fészeképítésben is első Csupafej, második Hószakáll, harmadik Szigonycsőr!…
Volt nagy lárma a madarak közt! Hogy Csupafej mindenben első! Ki hitte volna, ki gondolta volna! Kelep pedig komolyan és méltóságteljesen odalépett Csupafej elé, és átadta neki a négy díjat.
– Íme, vedd át a jutalmakat!…
Csupafej pedig átvette a négy díjat, aztán leült, úgy, ahogy ő szokott, fejét lefelé lógatva s így szólt a madarakhoz:
– Látjátok, barátaim, hogy nemcsak lábbal, szárnnyal és ügyességgel lehet első valaki, hanem ésszel is és éppen azért nem kell csúfolódni azzal, aki gondolkozik. Lám, ez éppen jó lecke volt nektek. Mert bizony megmondom, hogy nem én úszom legjobban közöttetek, mivel én egyáltalában nem szoktam úszni, hanem Szigonycsőr, és így őt illeti meg az első díj ebben…
Azzal átadta Szigonycsőrnek az úszásért járó első díjat, amit azóta is büszkén hordoz minden búvár a fején, megláthatod te is, ha találkozol egy búvárral, hogy milyen szép volt az a tollbokréta, amit Csupafej átadott Szigonycsőrnek.
– Másodszor nem én vagyok közöttetek a leggyorsabb futó – folytatta a kis jégmadár –, mivelhogy én nem is szoktam futni, hanem Hosszúláb barátunkat illeti érte az első díj…
S azzal átadta Hosszúlábnak az első díjat, ami a futásért járt neki, s amit ma is szép sötétzöld forgó alakjában ott láthatsz minden jóravaló gém feje búbján.
– Továbbá a leggyorsabb repülő sem én vagyok, nehogy azt higgyétek, hanem Krekk, a sárszalonka…
Azzal átnyújtotta Krekknek a repülésért járó díjat, amit ma is ott láthatsz zománcosan fényleni minden sárszalonka fején és nyakán.
– Végül a fészeképítésben sem én vagyok a mester, hanem Hószakáll, és ez a szép, aranyos palást valóban megilleti őt!…
Azzal Hószakáll vállára akasztotta a fészeképítés mesterének járó aranyos palástot, amely csupa liliom-porzóból készült, s amelyet ott láthatsz ma minden szakállas nádicinegén, akiket neveznek függőcinegéknek is, a tudományuk után.
– Így – végezte be a beszédet Csupafej – csak azt akartam ezzel megmutatni nektek, hogy gondolkodással is lehet valamire vinni…
Azzal fogta magát, s visszarepült kedvenc zsombékjára, s újra nem csinált egyebet, csak nézte a vizet s gondolkozott.
A madarak pedig módfelett csodálkoztak, s nem értették, és nem értik ma sem, hogyha Csupafej nem tud úszni, nem tud futni, nem tud repülni, és nem tud fészket építeni: akkor hogyan lehetett mégis mindenben első?
Ma sem értik, és ezért vágnak néha olyan ostoba és csodálkozó arcot, ha ez a dolog az eszükbe jut. Te most tudod, hogy miképpen csinálta Csupafej ezt a csudát, s ha akarod, el is mondhatod nekik, bizonyára hálásak lesznek érte. De akkor először meg kell tanuljad a madarak nyelvét.
A teljes szöveg: Tavak és erdők könyve pdf fájl!