Mikor kiindultak a koporsós szekérrel, a vénasszony, hogy ki ne szaladjanak, a csibék előtt becsapta az ajtót. A menyecske meg kitörő sírással hűtötte belseje lázát és émelygő érzésében sírva ment a szekér után. Tudattalan érezte gyomra kavargását, szájának keserű ízét. Mintha be lett volna rúgva, savanyú uborkát áhított. Nem tudta miért.
Kint a mezőknél a halvány sárga füzek közt, egy villámütött, odvas, fekete fán a határt kémlelte a beláthatatlan zöldellő mezőkön túl, a békák brekegését hallgatva felhúzott beggyel, nem is gőgösen, inkább fáradt melankóliával fészke fölött álldogált egy gólya. Mikor ezt látta, a kendőjébe bújtatta arcát, újra kibuggyantak a könnyei. Azt érezte, hogy a kendő süti az arcát, forró volt és könnyeibe beázottan hirtelen elkapta az arcát.
Valamelyik baktató gazda is megszólalt beszélgetőn a menetben. Nem igen szánták se a halottat se a családját. Szégyen az ilyesmi, dehát majdcsak eltakarítják.
- Nézze már.
- Ejnye csakugyan.
- Korán jöttek idén a gólyák... Már március utóján.
Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 8. számForrás: EPA