"1. A magyar népi játékok szövegei sok olyan elemet őriznek, amely a felnőttek népi kultúrájából már kikopott. Az ilyen elemek egy része a kereszténység előtti hitvilágra vonatkozik, mágikus hiedelmek és cselekmények maradványait őrzi. A játszó gyerekek erről a mágiáról, a szövegek, cselekmények jelentőségéről nem tudnak. Számos esetben a hiedelemháttér kikopásával a szövegek vagy egyes szövegváltozatok átalakultak, de még mindig megfejthető, hogy miről van szó tulajdonképpen.
A továbbiakban ilyen szövegeket vizsgálunk. Valamennyi elemre itt nem tudunk sort keríteni, csak azokat mutatjuk be, amelyek a mondókákban jelennek meg. Mondókáknak Borsai Ilona meghatározása szerint (BORSAI 1981 p. 2) azokat a játékszövegeket tekintjük, amelyek valamely konkrét alkalomhoz kötődnek, és a játékoktól eltérően nem cselekményük, hanem funkciójuk van. A naphívogatók akkor kerülnek elő, ha borús, hideg az idő, a gólyamondókák akkor, ha megjelennek az első gólyák, az altatódalok akkor, ha azt akarják, hogy a kisbaba elaludjon, a gyógyítók akkor, ha valamijük fáj, a szemükbe esett valami vagy szemölcsöt akarnak elmulasztani.
A mondókák jelentős részében találunk mágikus elemeket. A szó mágikus erejébe, a bizonyos körülmények közt, előírt módon kimondott szó teljesülésébe vetett hit igen régi, a mágia kezdeteivel egyidős. A mágiának minden korban, minden népnél fontos eszköze volt, önállóan is, összetett eljárások részeként is. Többlete a mágikus cselekményekhez képest, hogy kimondja célját, és ezzel mintegy magában hordja teljesülését. Legegyszerűbb formái egyszerű felszólítások, parancsok, óhajok: a mágiával befolyásolni kívánt személyhez, tárgyhoz, természetfeletti lényhez. (PÓCS 1990 p. 656) A szakirodalom sokhelyütt szól arról, hogy gyermekmondókáink e csoportja számos archaikus elemet őrzött meg régi idők varázsénekeiből, igézőiből, ráolvasásaiból 1.
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel
A gólyához szóló mondókáknak ez az igen sokat emlegetett szövegmotívuma már szinte közhelyszámba megy a néprajzi szakirodalomban, de éppen ezért nem hagyható ki egy ezzel a kérdéssel foglalkozó tanulmányból. A gólya nemcsak a népi játékokban, hanem pl. egyes dramatikus népszokásokban is megjelenik: a vele kapcsolatos hiedelmek többsége több olyan elemet őriz, amely funkcionális szempontból különösen figyelemreméltó, és feltételezhetően a magyarság kereszténység előtti kultúrájában gyökerezik. (Ujváry 1990 p. 320) Az idézet a dramatikus szokásokra vonatkozik, de ilyen gólyamondókák a népi mondókák szövegeiben is felbukkannak.
Gólya, gólya, gilice,
De véres a lábad,
Török gyerek vágta,
Magyar gyerek gyógyította
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Mohács (Baranya)
Gólya, gólya, gilice,
Mitől véres a lábad,
Török gyerek elvágta,
Magyar gyerek gyógyítja,
Jönnek a törökök
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Kustánszeg (Zala)
A szövegről számos kutató megírta, hogy a síp, dob és nádi hegedű a sámánisztikus gyógyítás kelléke (a zajkeltés a rossz szellem[ek] elűzésének eszköze is 2 ), s ezt őrizte meg a gólyához szóló mondóka. A 19. század 70-es éveinek elején Csallóközben a gyermekek 1 BORSAI l. A szakirodalmi hivatkozásokat lásd 48. l., 22. számú jegyzet. 2 Lásd pl. DIÓSZEGI , 71. l.; MNL l. zajkeltés szócikk; HOPPÁL l.
2. "tavasz közeledtével, József-nap táján, ezzel a kis versikével szoktak gólyát várni: Gólya, gólya, gilice, mér véres a lábad? Török gyerek vágta, magyar gyerek gyógyítgassa, síppal, dobbal, nádi hegedűvel". ( ) Már Ernyei Pál is valószínűnek tartotta, s azóta több más kutató is megerősítette, hogy "e versikében a hangszerekkel való sámán-gyógyítás ősrégi emléke maradt reánk". (BORSAI 1984 p. 22) Róheim erről a következőket írja: A nagy lármával, síppal, dobbal, nádi hegedűvel való gyógyítás a samánkodó gyógyítás világszerte elterjedt típusát mutatja, az ütögetés talán a betegségszellem kiverésének maradványa. (RÓHEIM 1912 p. 360) A hiedelem-háttér eltűnését mutatja a kustánszegi változat: ott már nem a gyógyítás történik síppal, dobbal és nádi hegedűvel, hanem a törökök jövetele.
Kerüld meg
Egyes gólyamondókákban az a hiedelem tükröződik, hogy ha a gólya megkerüli a házat, szerencsét hoz. (BORSAI 1984 p. 22)
Gólya, gólya, kerüld meg a házamat,
Odaadom az arany kulcsomat.
Vitnyéd (Sopron)
Az eredeti hiedelem szerint valamely terület mágikus védelme a megkerüléssel biztosítható. A körforma védő szerepe az emberi kultúra egy korszakában mágikus elgondolás alapjává vált: már a középkorban közismert volt a magyar nyelvterületen és máshol is. A körüljárás céljai, funkciói közé tartozik többek között valamely hely, személy, tárgy mágikus védelme, a gonosztól való elzárása. A ~sal mintegy láthatatlan kört vonnak a körüljárt körül 3. Ha tehát a gólya megkerüli a házat, ezt a mágikus védelmet biztosítja.
Hozzál nekünk kisbabát / Vakulj meg
A gólyával kapcsolatos hiedelmek közé tartozik, hogy ő hozza a kisbabát: ez a szerepe máig közismert. Sok helyütt mondják, mondták a 20. század közepe előtt született adatközlők: gyermekkorukban még úgy gondolták, hogy akinek a házán a gólya fészket rak, ott gyermekáldás várható. Kétféle szöveget is mondtak ezzel kapcsolatban a gólyának: ha a gyerekek testvért akartak, akkor mást, mint ha már sok testvér volt. Gólya, gólya, vaslapát, Hozzál nekünk kisbabát! Kapuvár (Sopron) Gólya, gólya, vakulj meg, Hogy a házunk ne lásd meg! Tura (Pest-Pilis-Solt-Kiskun) A gólya mint gyermekhozó madár nemcsak a magyar nyelvterületen fordul elő: Kiss Áron írja, hogy Andersennek A gólya c. meséjében is megjelenik, és ő nevezi abban a mesében a kisbabákat hordó gólyákat Péterkéknek. (KISS 1891 p. 503) "