Te gólya, te gólya,
háztetők lakója,
fél lábadon úgy állsz, mintha
más dolgod se volna.
Szalmából a fészked.
Fehér toll az éked.
A lábad a láp vizében
óvatosan lépked.
Békát fog a csőröd.
Fiókáid költöd.
Házak drága békességét
kelepelve őrzöd.
Fakul a táj fénye.
Elszállsz más vidékre.
De tavasszal véled tér meg
a derű az égre.