A kolibri egészen kicsi madár, alig nagyobb a lepkénél. De a szárnyai nagyon gyorsak.
Olyan gyorsan röpül, akár a kilőtt puskagolyó. Egyszer aztán fejébe vette, hogy legyőzi a legnagyobb gólyát is, pedig az akár naphosszat a levegőben marad, csakhogy a röpte nagyon lassú, és nehézkes.
- Komámuram - szólt a gólyához a kolibri -, nem repülnénk egyszer versenyt?
- Miért ne? Vajon elég erős vagy hozzá?
- Nagyon erős vagyok! - büszkélkedett a kolibri.
- No, majd meglátjuk. Mikor versenyezzünk?
- Holnap reggel.
- Jó. Holnap reggel várlak.
Másnap reggel a kolibri a gólya elé állott.
- No, komámuram, mi újság? - kérdezte a gólya.
- Nincs semmi különös.
- Akkor hát kezdjük a versenyt. Ki repül elsőnek? Kezdd talán te, én majd utánad repülök.
A kolibri felröppent, s hamarosan eltűnt. Ekkor a gólya is felröppent. De alighogy a folyó fölé ért, a kolibri kifáradt, s a vízre hullott, s ott vergődött, csapkodott a szárnyával. Hamarosan odaért a gólya.
- No, komámuram, mi újság? - kérdezte csúfolódva.
- Nincs semmi különös - válaszolt a kolibri.
- Látod, hogy megjártad? - nevetett a gólya.
- Komámuram, engedd meg, hogy a farktollaidba kapaszkodjam - kérte szelíden a kolibri.
- Nem bánom - mondta jólelkűen a gólya, s egyik hosszú lábát, amelyet röptében mindit kinyújt, hogy azzal kormányozza magát, most odatartotta a bajba jutott kolibrinek.
- Ülj csak a lábamra! - biztatta.
A csuromvizes kis madár a gólya lábába kapaszkodott, szépen elhelyezkedett rajta, s biztatni kezdte:
- Rajta, komámuram! Csak előre!
Így repültek együtt, és estére kelve a folyam túlsó partjára értek, szép békésen.
Mondjátok meg, melyikük volt a győztes!
indián népmese, átdolgozta Bartócz Ilona
Forrás: Minden napra egy mese, Móra Ferenc Könyvkiadó