A tavasz
Annyit pedzegettük már egyebütt, hogy aligha mernénk röstelkedés nélkül leírni újra: a tavasz van a levegőben.
De hát miről illenék szólni ilyenkor, amikor verőfény és rigófütty és vízparti kósza. Amikor újból gólya ténfereg a házunk előtti mezőn, akár tönkrevert hadvezér csata után, hitetlenkedve, megviselten. Vajon az a gólya ő, amelyik évekkel ezelőtt peckesen flangált a suli udvarán, s focizott a koleszosokkal? Kételyeink vannak, hánytatóbb lett a világ tengere azóta, óh, magyar.
Írjunk arról, hogy olyanformák a tipegők a kertben, akár nagyanyánk vitrinjében a savanyú cukor? Holdtappancsok a lekaszált fűben.
Írjunk a halálról?
Állunk, várunk, előttünk a sároszöld gátoldal a stégtelen Fehér-Körösnél, s a csupasz fák, ahogy eszmélnek: szégyenlősen ébredő törékeny lányka mind. Olyan gyönyörű ez, akárha fikció volna. Mit szólna mindehhez II. Fülöp, az erőszakos spanyol király? Vagy Napóleon, a császár, a történelem Albert Flóriánja. Napóleon sokfelé járt, sok mindent látott - no, de látott-e mindent, aki nem látta a Fehér-Köröst?
Pánics Feri meghalt, róla beszélgetünk, s hogy ismertük-e őt egyáltalán. Azon gondolkodunk, bizonyosan vannak, akik úgy mennek el, hogy közben felkiáltanak, olyan jó lenne maradni még egy kicsit köztetek.
A tavasz van a levegőben, újra.
Forrás: Bárka Online