Képi ábrázolások Pázmány Péter prédikációinak hátterében
Részletek a dolgozatból:
Az emblémák kialakulása, elterjedése – gólya-embléma
Az Emblematában szerepelnek az emblémák forrásai is. Ezek közül egy forrást felkutatva ilyen eredményre juthat a kereső: Aristophanes vígjátékában így jelenik meg a gólya: „De van nekünk a gólyák oszlopin / Más, régi jó törvényünk is, mely így szól: / ´Ha fölnevelte mind, anyjányivá / Fiát a gólya-nemző, a fiók / apját viszont táplálni tartozik [11] További utalások az embléma alapgondolatának előfordulásaira pl.: Platón, Arisztotelész, Plinius, Cicero, Claudius Aelianus, Plutarkhosz, Horapollon, Ambrosius, Sevillai Isidorus, Johannes Pierius Valerianus stb A gólya-toposznak nagy irodalma van, Pázmány is megjelöl néhányat.[12] Lukácsy Sándor rekonstruálta a gólya-toposz útját, mely az irodalmi toposzok megszokott útvonalának mintapéldája. Arisztotelész természettudományos művéből indultak el a gólyák, átrepültek Pliniushoz, majd Ciceróhoz, ahol (darvaknak nevezi őket) furcsa repülésüket figyelik, aztán Solinus népszerűsítő munkájában már mint a szülők iránti pietas példái, innét az egyházatyákhoz repülnek, itt már bármelyik prédikátor megfoghatja őket.
Káldi György is alkalmazza ezt a motívumot: ”Az eszterág vagy gólya csodálatosképpen meghálálja és fizeti szüléinek véle tött jókat. Mert ha fáznak, szárnya alá vészi és úgy melegíti testöket; ha valami szükség találja, nyakára vagy vállára vészi és másuvá viszi; annak fölötte étellel táplálja, és ha valami új eledelt nem hozhat nékiek, amit ött kiokádja és szüléinek adja, melynél nem tudom hová lehet nagyobb szeretet.”[13] A református Szepsi Csombor Márton Udvari schola című művében érvel a szülői szeretet mellett a gólyák képével. Szentmártoni Bodó János versbe foglalja a szülőket tisztelő madarakat. Miskolczi Gáspár Egy jeles vadkert című művébe is bekerülnek a különleges szárnyasok, ahol még megnevezésük eredetéről is megtudhatunk néhány dolgot, amellett, hogy „a gólyafiak az ő apjokat és anyjokat, minekutána megvénhednek, csudálatos kegyösséggel segétik, szorgalmatoson táplálják, könnyen meg sem engedik nékiek, hogy eledelt keresni fészkekből kifáradjanak, hanem ők járnak-kelnek, és valamellyek megöregedett szüléiknek szükségesek, magok béhordják.”[14]