Beniczky Péter: A kívánatos kikeletnek gyönyörűségéről

Víg tavasz felderült
Virágokkal frissült,
Új pompával zöldellik,
Örül immár Flóra,
Látja, fű s fa bimbózik,
Kedvet a Múzsáknál
Talált, s Apollónál,
Koszorúkat küld nékik.

Újúl a forrás- kút,
S föld gyomrából kifut,
Szép völgyekre siet s tér,
Mindenféle állat
Zöldelő fák alatt
Örül, hogy már tavaszt ér,
Nem szenved rothadást,
Mert reménye újulást,
Minden éltető gyökér.

A szép hajnal ragyog,
Gyöngyös harmat villog,
Bús szíveknek hoz kedvet,
Mindenféle madár,
Kit dér, hideg elzár,
Vígan kezd új éneket,
Jó hírrel jön fecske,
Újúl agyag- fészke,
Csacsog a házak felett.

Ég felé pacsirta
Repül, hogy szózatja,
Messzére elterjedjen,
Filemile ágon
Függ, csak kicsiny szálon,
Álom reá ne érjen,
Addig szól s énekel,
Míg a tajték vérrel
Kicsiny száján eredjen.

Cinege madárka,
Kit rekesz s kalitka
Dióbéllel megcsalhat,
Tavaszi vad- kecske,
Együgyű őzecske,
Kit tőr s háló megfoghat,
Jutott kikeletre,
Nem kerül most kézre,
Bátran nyomot mutathat.

Rigót is a tőrre,
Nem csalhatsz most lépre,
Fogoly bokrot nem lakja:
A fürj csattog nagyon,
Nem fél semmit azon,
Hogyha karoly elfogja,
Héjja is süvölti,
Vetett tőrt kerüli,
Tyúkfiakat csapkodja.

Gólya is gázolja,
Mocsárokat járja,
Kígyót s békát foghasson,
Fészket rak kéményen,
Nem fél, füst rámenjen,
Korog s kotyog hangosan :
Róka lappang s forog,
Kertek alatt kullog,
Lúdfiakra üthessen.

Szomjú szarvas kútra,
S bágyadt madár ágra,
Száll s nyugosznak csendesen,
Minden bokor szállást,
A zöld árnyék nyugvást,
Enged nékik kedvesen :
Csak nékem szegénynek,
Árva, bús fejemnek,
Foly dolgom keservesen.

Mit óhajtson lelkem,
Mit példáz értelmem,
Figyelmezz verseimre,
Sok testi fájdalom
És bús aggodalom
Szállott mostan szívemre,
Tégy választ már Echó,
Kősziklák közt lakó,
Felelj mostan mesémre.

Forrás: Verscsokor a természetről