(részlet)
Szellőcske a tengerentúlról jött: együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással, és sok mindenről elbeszélgettek.
- Én megöntözöm a göröngyös földet - mondta a felhő.
- Várnak is már az emberek.
- Hát még engem! - dicsekedett a kis Szellőcske.
- Nagy öröm az én érkezésem. Mert én üzenetet hozok a fecskéktől meg a gólyáktól!
Így beszélgetve röpködték át a hegyeket, völgyeket. Mikor az első faluhoz érkeztek, elbúcsúztak egymástól.
- Ki-ki a maga dolgára - mondta a felhő méltóságteljesen, s már suhant is a mezők felé.
- Sok szerencsét! - kiáltott utána Szellőcske.
Amint egyedül maradt, elgondolkozott: kihez is menjen előbb? Az ereszaljához vagy a kéményhez? Mert a gólya is, a fecske is megígértette vele, hogy az ő otthonát keresi fel előbb.
Míg így töprengett, egyszerre csak egy kéményt vett észre.
- Ha már itt vagyok a kéménynél - gondolta magában -, hozzá megyek hamarabb.
Oda is szállt tüstént. Szép jó reggelt kívánt, s elmesélte, milyen messziről jött, s hogy üzenetet hozott a gólyától. Elbúslakodott a kémény.
- Jaj, ne szomoríts, nem tudod, milyen beteg vagyok, alig állok a lábamon. Nemsokára lebontanak, s a gólya hiába keres engem.
Olyan szomorú volt, hogy Szellőcskének kellett vigasztalnia:
- Ne búsulj, majd én elmondom a gólyának, milyen jó szívvel vagy hozzá.
Föl is vidult a kémény, mert hirtelen eszébe jutott valami:
- Van a gazdámnak egy nagy kertje a falu végén. Van abban egy óriási szénakazal. Mondd meg a gólyának, telepedjen oda. És gondoljon néha rám is - tette hozzá sóhajtva.
Szellőcske megsimogatta a kéményt, és továbbrepült.
Forrás, és a mese folytatása: https://www.3szek.ro/load/cikk/90661/zelk_zoltan:_tavaszi_mese