(részlet)
A gyereket a csőrében
gólya hozza. Tudjuk régen.
Na de akkor – a nemjóját! –
vajon ki hozza a gólyát?!
***
Szomorú a fehérgólya:
a fekete hanyagolja.
– Hogy szüljek így neki hát
két kis gólyát, pepitát?!
Forrás: Irodalmi Jelen
(részlet)
A gyereket a csőrében
gólya hozza. Tudjuk régen.
Na de akkor – a nemjóját! –
vajon ki hozza a gólyát?!
***
Szomorú a fehérgólya:
a fekete hanyagolja.
– Hogy szüljek így neki hát
két kis gólyát, pepitát?!
Forrás: Irodalmi Jelen
Jönnek már az első gólyák,
fészkeiket elfoglalják.
Tavaszillat száll a légben,
megjöttek mind idejében.
Béka brekeg ebihalra,
felszáradt már minden tócsa.
Tó vizében jól megférnek,
este szól a békaének.
Gólya költi fiókáját,
párja hozza vacsoráját.
Vigyázz, béka, sok a gólya,
a fészekben két fióka.
Napról napra erősebbek,
szépen lassan cseperednek.
Fészeklakók szárnyra kelnek,
a nagy útra készülődnek.
Vége már a forró nyárnak,
s útja a vándormadárnak
áttelelni délre hívja,
indul felnőtt és fióka.
A felszálló légárammal,
kifeszített nagy szárnyakkal
a magasban keringenek,
s vitorlázva elrepülnek.
Gólya néne a tó partján
békát lesve álldogál.
Fülébe cseng lánya hangja:
„- Anyu, sok békát hozzál!”
Támadt is egy jó ötlete,
hogy foghatna sok békát…
kiakasztott a nyakába
egy hatalmas nagy táblát:
Szárazföldi és tóparti
békák! Remek ajánlat:
Nem láttátok a magasból
még sohasem a tájat?
Első útra ingyenesen
utaztatlak titeket.
Ugráljatok ide gyorsan
átvenni a jegyeket!
- Jegypénztárunk ott üzemel
fent a kémény tetején.
Szépen berendezett fészek -
kint, a falu elején.
A kíváncsi béka népség
egykettőre ott termett.
Ki a nyakán, ki a szárnyán
keresett egy jó helyet.
Gólya néne így kiáltott:
- Több békát most nem viszek!
De majd holnap, ebéd táján
visszajövök értetek.
Izgalomra semmi ok nincs,
sorra kerül mindenki.
Egész nyáron – augusztusig
lehet jegyet rendelni.
Gólya nénét minden délben
békák serege várta:
nem éhezett egész nyáron
két fia és leánya.
Gólya, gólya, fehér gólya,
Mióta állsz a gázlóba’?
Valami nagy gondod lehet,
Ha a szemed így elmereng.
Nyár elmúlik, ősz érkezik.
Az égiek már nem fűtik
Annyira a lápot, rétet.
Mily mostoha a természet!
Megborzong a tollazatod.
Szárnyaidat igazítod
Piros, hosszú, szép csőröddel
A pocsolyák tükreiben.
Tudod jól, hogy készülni kell,
A gólyanép nem itt telel.
Fáj-e szíved kicsit, mikor
A fészkedből eltávozol?
Hideg ez a kicsi ország,
Ifjú gólyák el kell hagyják.
Fájó szívvel búcsúzkodtok:
Üdv, kémények, villanyoszlop!
Lassú, kimért szárnycsapással
Büszkén dacolsz magassággal.
Kifeszített szárnyaiddal,
Megfeszített vitorlákkal
Útnak indulsz széllel szemben,
Majd eltűnsz a végtelenben.
Ez a sorsod, fehér gólya,
Nem fagyhatsz meg itt a hóba’.
De mivelünk mi lesz, gólya?
Várunk vissza kis falunkba!
Nélküled e magyar élet
Színtelen és kedvetlen lett.
Te vagy a mi hű madarunk,
Megújuló szép tavaszunk.
Mágnes-fészked szeretettel
Vonz, hazavár kikelettel.
Békakórus brekk, brekk, brekk,
zeng a berek, emberek!
Sok az unka, kva, kva, kva,
nincsenek ők berúgva.
Ugrálnak a varangyok,
meg a varangy-porontyok.
Az ebihal nem brekeg,
ír egy béka-levelet.
Béka leszek, brekeke,
ez ebihal levele...
Nem írom rá mikorra,
meg ne tudja a gólya!