"Ezt a dalt tavasszal, az első gólya megérkezésekor éneklik az óvodában. A tavaszköszöntő népszokásokhoz kapcsolódó népdalkincsből emelték be az óvodai tantervbe. A gyerekek az óvodában nemcsak éneklik a dalt, hanem el is játsszák: utánozzák a megérkező gólyát; síppal, dobbal és egyéb eszközökkel játszva, hangokat adva meggyógyítják a sérülését. A néprajzkutatók úgy vélik, hogy a „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” rész az ősi sámángyógyítás módjait idézi fel: az ősi magyarok ezekkel az eszközökkel űzték el a „rossz szellemeket”. Őseink úgy vélték, a betegségeket, sérüléseket, a negatív eseményeket rossz szellemek okozzák, és zenével lehet elűzni őket. A zenével való gyógyítás hiedelme megmaradt a népi világban, s így jelenhetett meg a későbbi keletkezésű szövegekben. A törökök megítélése nemcsak a hódítás idején, de még utána is nagyon sokáig negatív volt, ez lehetett a fő ok, amiért a népdal szövegében szereplő rövidke történet negatív szereplője lett. Ebben a változatban a török gyerek képviseli a gonoszt, a rosszat, aki a bajt hozta; a történtek elszenvedője, a gólya pedig feltételezhetően az egész országot, a magyar nép egészét jelképezi."
Forrás, és a teljes cikk: Nyelv és Tudomány