Magasan repül a gólya,
A vakond nézi aggódva.
Hogyan is repülhetnék gólya?
Sehogyan sem bányász módra.
Én sem fúrok lyukat földbe,
Te se vágyj az égbe föl, s le.
Maradj csak a föld alatt,
Én is szállok nap, mint nap.
Babákat cipelgetek,
Békákat eszegetek...
S mondd a békákat szereted?
Nem! Sajnos nem ehetek.
Rovarokat írt az orvos,
S látásomra répát. Fontos!
Bár nem látok jól igaz,
De repülnék, mint a sas.
Föld alatt is szép az élet?
Áh! Unom a sötétséget!
Fúrd csak, míg fúrhatod,
Ki tudja meddig húzhatod...
Rövid az élet komám!
Használd ki te is szaporán!
Jó vakondok sose fárad,
Bár ha sok van kertnek árthat.
Nem szállok hát fel az égbe.
Jobb is itt lent, mint a fénybe.
A békákat se szeretem,
Csak a legyet ehetem.
Jó vakondok búcsút mondok.
Máris elmész? Elrepülsz?
Szívemre a gond csücsül.
Mesélj nekem a felhőkről!
Vagy a fényes nagy kőről!
Napnak hívják úgy tudom,
Mesélt róla sok rokon.
Kedves vakond elmegyek,
De jövőre itt leszek.
Kérdésedre válaszolva,
Hozok felhőt, s napot sorra.
Elmesélem a színeket,
Rakosgatom a rímeket.
Hopp! Egy béka!
Mennem kell!
Szólt a gólya, s felreppent.
Forrás: poet.hu /Gyermekversek