Darvak, gólyák költöztek először
Aztán indult a sok viziszárnyas
Törik szélben már a száraz nádas
Kopasz fákon látszanak a fészkek.
Lám csontos már az országút járni
Kocsinyomban a vörös nap fénye
Aranyszálat húz a messzeségbe
Fénytelen viz tükrözi a partot.
Csudálkozva körül-körül nézek:
Lám mostan itt vagyok! -
Sok emberben most barátot érzek
És meghatva szólitom meg őket.
És az uccák oly halványak, szépek
Mintha már csak emlékeznék rájuk
Súlytalanul ingok, ködre lépek -
Talán én is megyek nemsokára?