HOL VAN A FECSKE MEG A GÓLYA?
- Ki látott télen fecskét vagy gólyát?
- Bizony, hacsak rabságban nem, senki?
- Hol vannak?
- Elmentek olyan országba, ahol meleg van.
De nemcsak a hideg elől mentek el, hanem azért is, mert itthon nem lenne télen mit enniök. A sok apró bogár, amivel a fecske él, őszszel vagy meghal, vagy elrejtőzik; a vizek meg, ahonnan a gólya él, befagynak.
Ezt már előre tudja a gólya is, meg a fecske is.
Szeptemberben egyszercsak azt látjuk, hogy a réten tömérdek gólya gyűl össze. Körbe állanak és egy közöttük úgy vizsgálja őket, mint a katonákat a generális. A generális lóháton ül és ide-oda ugrál, nyargalász a katonák előtt. A gólya-generális nem ül lóháton, csak úgy a maga lábán ugrál, szaladgál ide-oda. Azt vizsgálja, hogy eléggé erős-e mindenik gólya? megbirják-e valamennyien a hosszú utazást?
Hej mert nagy út ám az, amelyre indulnak: egy- országot meg egy tengert kell átrepülniök. Nem macskaugrás ide Afrika!
A fecskék valamivel később indulnak. Azok többnyire valami templomtetőn gyűlnek össze. Ott csicseregnek, ficserékelnek, röpködnek egymás körül. Olyankor bizonyosan azt beszélik meg fecskenyelven, hogy hol pihenjenek? meg hogy ki mit gondol: lesz-e útközben vihar?
Aztán fölkerekednek és szállnak-szállnak olyan magasan, hogy néha a felhőket is elérik. A levegő őszszel tele van utazó madárral: a darvak, vadludak, a vadkacsák, fürjek, pacsirták mind utazók olyankor. Az erős öregek vezetik őket. Azok tudják az utat, jobban tudják. mint akármelyik ember: Olaszországot hoszszában repűlik át. A sík vidékek fölött a magasba szállanak, hogy valamelyik vadász meg ne lője őket, a néptelen hegyes vidékeken alacsonyabban szállanak és le is ereszkednek pihenni.
A fecskék rövid néhány nap alatt átszállják azt az utat. A tengert alig öt óra alatt repülik által. De bezzeg a szegény fürjek, azok nem tudnak olyan jól repülni. Ahol nincs ember, inkább leszállanak a földre és futnak. Mikor pedig a tengerhez érnek, félelem szorongatja a kis szívüket. Néha egy napig is ott tanácskoznak, pihengetnek a tengerparton, míg végre fölkerekednek és megindúlnak a nehéz nagy utnak. Hány elvész ilyenkor, ha vihar éri őket az útban, Isten a megmondhatója! De ha szép is az idő, úgy megfáradnak, mikorra elérik a túlsó partot, hogy ott félholtan esnek le a földre, s az emberek puszta kézzel foghatják össze őket.
Szegény madarak nem érzik jól magukat Afrikában. A mi hazánk az ő hazájuk is. A gólya szomorúan áll a Nílus meg a Kongó vize partján és Magyarországra gondol.
A fecske is búslakodva üldögél a pálmafákon és a magyarországi fészkéről álmodozik.
Mert ott nem rak ám fészket egyik madarunk se. Ott csak gubbaszkodnak, szomorkodnak szegények. Várják a tavaszt. Akkor megint csoportokba szegődnek, ahogy elmentek. Mindenik egyenesen a maga falujába, fészkébe száll.
Ahogy a madár az emlékezetében tartja a maga faluját, éppen úgy ismeri az embereket is. Lehet, hogy ott Afrikában beszélgetnek is egymás között rólunk.
- Ki látott télen fecskét vagy gólyát?
- Bizony, hacsak rabságban nem, senki?
- Hol vannak?
- Elmentek olyan országba, ahol meleg van.
De nemcsak a hideg elől mentek el, hanem azért is, mert itthon nem lenne télen mit enniök. A sok apró bogár, amivel a fecske él, őszszel vagy meghal, vagy elrejtőzik; a vizek meg, ahonnan a gólya él, befagynak.
Ezt már előre tudja a gólya is, meg a fecske is.
Szeptemberben egyszercsak azt látjuk, hogy a réten tömérdek gólya gyűl össze. Körbe állanak és egy közöttük úgy vizsgálja őket, mint a katonákat a generális. A generális lóháton ül és ide-oda ugrál, nyargalász a katonák előtt. A gólya-generális nem ül lóháton, csak úgy a maga lábán ugrál, szaladgál ide-oda. Azt vizsgálja, hogy eléggé erős-e mindenik gólya? megbirják-e valamennyien a hosszú utazást?
Hej mert nagy út ám az, amelyre indulnak: egy- országot meg egy tengert kell átrepülniök. Nem macskaugrás ide Afrika!
A fecskék valamivel később indulnak. Azok többnyire valami templomtetőn gyűlnek össze. Ott csicseregnek, ficserékelnek, röpködnek egymás körül. Olyankor bizonyosan azt beszélik meg fecskenyelven, hogy hol pihenjenek? meg hogy ki mit gondol: lesz-e útközben vihar?
Aztán fölkerekednek és szállnak-szállnak olyan magasan, hogy néha a felhőket is elérik. A levegő őszszel tele van utazó madárral: a darvak, vadludak, a vadkacsák, fürjek, pacsirták mind utazók olyankor. Az erős öregek vezetik őket. Azok tudják az utat, jobban tudják. mint akármelyik ember: Olaszországot hoszszában repűlik át. A sík vidékek fölött a magasba szállanak, hogy valamelyik vadász meg ne lője őket, a néptelen hegyes vidékeken alacsonyabban szállanak és le is ereszkednek pihenni.
A fecskék rövid néhány nap alatt átszállják azt az utat. A tengert alig öt óra alatt repülik által. De bezzeg a szegény fürjek, azok nem tudnak olyan jól repülni. Ahol nincs ember, inkább leszállanak a földre és futnak. Mikor pedig a tengerhez érnek, félelem szorongatja a kis szívüket. Néha egy napig is ott tanácskoznak, pihengetnek a tengerparton, míg végre fölkerekednek és megindúlnak a nehéz nagy utnak. Hány elvész ilyenkor, ha vihar éri őket az útban, Isten a megmondhatója! De ha szép is az idő, úgy megfáradnak, mikorra elérik a túlsó partot, hogy ott félholtan esnek le a földre, s az emberek puszta kézzel foghatják össze őket.
Szegény madarak nem érzik jól magukat Afrikában. A mi hazánk az ő hazájuk is. A gólya szomorúan áll a Nílus meg a Kongó vize partján és Magyarországra gondol.
A fecske is búslakodva üldögél a pálmafákon és a magyarországi fészkéről álmodozik.
Mert ott nem rak ám fészket egyik madarunk se. Ott csak gubbaszkodnak, szomorkodnak szegények. Várják a tavaszt. Akkor megint csoportokba szegődnek, ahogy elmentek. Mindenik egyenesen a maga falujába, fészkébe száll.
Ahogy a madár az emlékezetében tartja a maga faluját, éppen úgy ismeri az embereket is. Lehet, hogy ott Afrikában beszélgetnek is egymás között rólunk.
LÓ.
Mikor a ló a kocsiban áll: A vén lő előreteszi az egyik lábát s a feje leereszkedik és néz maga elé mint a gondolkozó ember.
Mert csak az ember tud így gondolkozni meg a ló.
A gólya is gondolkozó állat, de a gólya gondolkozása nem olyan bús, inkább boldogan álmodozó.